top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

ITK REFORM 500LE átadó & teszt

Frissítve: 2022. okt. 21.


reform500le_cover1.jpg

2017. december közepén mutatták be a nagyközönségnek Debrecenben [1] a helyben, járóképes alvázra gyártott Reform 500LE buszt. Bővebben az előzményekről az [1]-es forrásban olvashat. Itthon – a szűk hazai autóbuszipar ellenére – már évek óta elérhető hasonló autóbusz: Credo Econell CiTY3. Nem csak ennek tükrében, hanem úgy általában Európában és itthon a LowEntry városi buszos piac nagyságrendekben elmaradó értékesítéseit vizsgálva is szokatlan, hogy épp ezzel a kialakítással próbálkozzanak elsőként.


A kiállításon megtekinthető prototípus nagy vonalakban készen volt, azonban a típusvizsgálatok és a típusbizonyítvány megszerzése még előtte állt. Ezt akkor a gyártó néhány hónapra prognosztizálta, és 2018 március végére már a sorozatgyártás beindítását jelentették [2], eleinte évi 300 busz legyártásával. A busz a decemberi bemutatót követően áprilisban jelent meg ismét a nyilvánosság és érdeklődők előtt, a BKV Zrt. Óbudai divíziójának nyílt napján [3].

reform_500le_obuda_2018.jpg

Az Óbudai nyílt napon, egy kellemes “kiégett” /ellenfényes képen.


Egy teljesen új típus típusvizsgálata és a tanúsítvány megszerzése – ha minden olajozottan megy – 3-4 hónap, csúszásokkal félév nagyjából. Kossa úr elmondta kérdésemre, hogy az európai típusbizonyítvány megszerzése azért tartott egy évig, mert egyrészről számos mérésen és vizsgálaton kellett átessen az új autóbusz, másrészről az egyes (hivatali) ügymenetek olykor igen lassan haladtak. Ezenfelül még a Mercedes által előírt kötelező auditon is át kellett essen a kész busz, ez is okozhatta a megnyúlt folyamatot – utóbbi már csak saját továbbgondolásom szüleménye. Ennek megfelelően a tegnap bemutatott 501LE már pusztán egy típusbizonyítvány kiterjesztéssel forgalomképes lehet – így remélem, már jövő év elején utasforgalomban bevetik.

reform_500le_meres_1.jpg

Egyik mérése alkalmával.


A Reform 500LE-ről végül októberben adta hírül a gyártó, hogy megszerezte a típusbizonyítványt, és november közepén forgalomba áll Debrecen helyi járatán [4].


Hivatalos átadó

A DKV részére történő ünnepélyes átadás végül december közepén realizálódott a gyártó Debrecen külvárosában található Kísérleti Üzemében. Az eseményen megjelent Debrecen polgármestere (Dr. Papp László), az ITK Holding elnök-vezérigazgatója (Kossa György), Debrecen alpolgármestere (Komolay Szabolcs), és a DKV vezérigazgatója (Nagy Attila). Röviden – mondhatni informálisan, előzetesen megírt beszédek nélkül – szóltak néhány szót az autóbuszról és az egész jelentőségéről, majd ezt követően meg lehetett nézni a járművet.

ars_3317.jpg

A helyközihez hasonlóan ez is kapott egy nagy matricát az oldalára, csak budapesti helyett értelemszerűen debreceni ‘jelképekkel‘.

Az előző napon bemutatott helyközi változat is ki volt állítva közvetlenül a városi mellett, így más fényviszonyok között azt is meg lehetett szemlélni – alaposabban is, ugyanis a bemutatóján sajnos alig maradt idő a lényegre, az autóbuszra önmagára.

ars_3280.jpg

Csökkenő Reformok: 501, 500.


Miniteszt

Az átadót követően – az erre agilis jelenlévők – a cég szomszédos telephelyének egy nagyjából 50 x 30 méteres kijelölt részén kipróbálhatták mindkét autóbuszt. Nem szükséges részleteznem, hogy néhány százméter zárt területen történő vezetést követően messzemenő következtetést nem kívánok levonni a típus(ok)ról (mert hiteltelen lenne), de azért néhány apróság, észrevétel, meg úgy általában egy kis bemutató a városi változatról.

ars_3349.jpg

A helyközi változatnál a LE-építésmóddal „ki tudok békülni”, viszont a városi változat esetén mindez már nem megy ilyen könnyen. A közlekedés vonzóvá tétele ma elég mélyről indul itthon (és amúgy is nehéz feladat), melyben számítanak a modern kényelmi funkciók (Wi-Fi, USB töltőpont), és – ha az átlagutas nem is tudja megfogalmazni egzaktul, de érzi idővel – az utasáramlás is, az ülőhely kiosztás, és úgy általában az utastér kialakítása.


Nem kívánok az 500LE utastér kialakításába részletesen belemenni (mivel demóbusz, és a megrendelő majd kéri, ahogy kéri), viszont a LE-kivitel adottsága a padlószint lépcsőzetes emelkedése, ami egy tagadhatatlan lassító tényező az utasáramlásban. Ezt a hátsó részben tovább rontja az egysávos ajtó. Mint azt a DKV műszaki vezetője a helyszínen meg is említette, ők maguk is amolyan „elővárosi” vonalakra kívánják beosztani – de elmondása szerint a holnapi napon debütáló busz a 40-es vonalcsoporton kezd (42-es és 43-as járatokon), majd idővel minden, arra alkalmas viszonylaton szeretnék kipróbálni. De monitorozni kívánják az utasáramlást a LE-kialakítású járműben előbb.

A prototípusok (ami itt most bemutatódarab is) mindig többek, szebbek, (bizonyos értelemben) jobbak, mint a későbbi széria darabok. Így a továbbiakban ettől igyekszem elvonatkoztatni, és egy-két részlet az utastér megoldásaiból, ami tetszik, és előremutató (vagy legalábbis a lemaradást a nyugati gyártókhoz képest „behozó”):

  1. Belső oldalfalak burkolata egy elemből áll. Nincs szegélyléc, külön műanyagelem az „ablakpárkányhoz”.

ars_3329.jpg
  1. Igyekeztek minél inkább „magyarrá tenni” a buszt, de nem minden áron: a Tamware ajtók, a Kiel ülések például biztosan nem fognak csalódást okozni (ez már szériában ugyan változhat), az üvegek viszont például hazaiak (Jüllich Glas, Metál 99).

  2. Kapaszkodórendszer rögzítései (tetőbekötések, oldalfalak) nincs túlbonyolítva, és igényes. Továbbá sok, és jól pozícionált kapaszkodó van.


A vezetői pozíció

Az ISRI ülést méltatni sem szükséges, egyszerűen kényelmes. A kormányoszlop – a jármű álló helyzetében – pneumatikusan állítható. A gombok, kezelőszervek, kapcsolók abszolút kézre állnak, különösebb nyújtózkodás nélkül minden elérhető és kezelhető. A középső panelen a gépészeti dolgokról kaphat tájékoztatást a gkv., míg a jobb oldali LCD-kijelzőn a felépítménnyel kapcsolatos dolgokról (ajtók állapota, jármű kommunikációs rendszer, etc). Pozitívum, hogy közvetlenül felfelé pillantva tudja kezelni a járművezető az utastájékoztató-rendszert, a tetőablakokat, és a tachográfot – nem kell nyakat nyújtogatni felfelé-balra, mint sok típus esetében. A szélvédő baloldali élénél az oszlopon található az abroncsnyomás-monitorozó rendszer, valamint az utastéri kamerák képét megjelenítő monitor.

Középső konzol...
...jobbra pillantva...
...jobbra lefelé nézve...
...bal oldali panel...
...‘A‘ oszlopon...
...és a fej feletti kezelőszervek.

Negatívumként említhető – a temérdek korszerű elektronikai eszköz mellett – a kézzel működtethető első naproló. Ugyanennek a fém takarókonzolja kelletlenül zörgött menet közben.


Pozitívumként emelném ki az elektromágneses sofőrfülke ajtót: a hagyományos, kilincses zár megszorulása, zörgése, nyöszörgése az elmúlt tizenpár év minden magyar buszában idővel felbukkanó jelenség. Továbbá a zárható „zseb” az fülkeajtón is egy olyan dolog, aminek a sofőrök bizonyára örülni fognak.

ars_3341.jpg

Mindkét pedál függesztett kivitelű, és az átlagos buszos pedálméretekhez képest igen kicsik – mintha egy személyautóban lennének. A 220 kW-os motor kickdown esetén is megfontoltan tolja meg a karosszériát, viszont 2000 1/min-nél sem hallani a sofőrülésből szinte semmit a hátul vadul dolgozó motorból. Kormányzáskor a felépítmény alig-alig dől, stabilan veszi a hirtelen irányváltásokat is.

ars_3353.jpg

Konklúzió

A kiviteltől eltekintve végre van egy olyan magyar busz, amelyben számos, korábbi berögződést (pl. díszlécek mindenhova) mertek elhagyni és átlépni. Az összeszerelésben abszolút veri a Budapesten is közlekedett Conecto Next Generation tesztbuszt, és alulról súrolja a Citarót. Mindez persze a sorozatgyártásba kerülő példányoknál lesz érdekes igazán.


Ha ezt az összeszerelési minőséget tudják tartani ötven, száz, kétszáz busz esetében is, az egy valódi előrelépés lenne a hazai buszgyártásban. A nyugati konkurensek Euro VI-os (dízel) LE-kivitelű buszainak a szintjét hozza a Reform 500LE. Én pusztán a városi LE piaci szegmensét nem látom igazán – de ez legyen az ITE feladata, mert ők – Kossa úr elmondása alapján – látják a piaci rést.

ars_3333.jpg



Források és felhasznált irodalom:


[1] Kengyel Kristóf: Új magyar fejlesztésű autóbuszt mutattak be Debrecenben (Totalcar, közzétéve: 2017. december 15., hozzáférés: 2018. december 12.) https://totalcar.hu/magazin/hirek/2017/12/15/uj_magyar_fejlesztesu_buszt_mutattak_be_debrecenben/

[2] Diószegi József: Start előtt a debreceni buszgyártás (Világgazdaság, közzétéve: 2018. február 28., hozzáférés: 2018. december 12.) https://www.vg.hu/vallalatok/start-elott-debreceni-buszgyartas-2-811193/


[3] BusWorld blog – Nyitott kapuk Óbudán negyedszer (közzétéve: 2018. április 14.) https://www.busworldblog.com/post/obuda_2018


[4] NiT Hungary – Forgalomba állhat a hazai gyártású, városi autóbusz: európai típusbizonyítványt kapott az ITK csoport által gyártott Mercedes-Benz Reform 500LE http://nit.hu/index.php/2014-02-27-11-34-43/egyeb-hirek/1092-forgalomba-allhat-a-hazai-gyartasu-varosi-autobusz-europai-tipusbizonyitvanyt-kapott-az-itk-csoport-altal-gyartott-mercedes-benz-reform-500-le



400 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page