• Sonfalvi Aron

Busexpo 2018

Frissítve: nov 16


A mozgolódó hazai buszgyártás termékei mellett ezúttal is számos nyugati cég hozta el több-kevesebb autóbuszát. A Solaris már második alkalommal nem jelent meg (sajnos), viszont a tavaly távol maradt Volvo jelen volt idén: egy, nem olyan régen üzembeállított újszerű 9700-as képében, továbbá a Currus Aries egy példánya is megtekinthető volt.


Sajnálatos módon a VDL idén távolmaradt – ezen (sem) csodálkozom, hiszen a néhány hazai Futurás megrendelésén kívül nem rejt különösebben széles piacot számára az ország (új) buszok terén. Viszont mint személyes kedvencem, mindig örültem, hogy azért elhoznak egy-két buszt ide (is).


Újdonságnak számított az idei kiállításon a tanpálya „Multifunkcionális modul” részében felhúzott két sátor; egyikük az étkeztető volt, míg a másik járműipari beszállítók standjainak adott helyet. Ugyancsak ezen a részen volt kiállítva néhány veterán gép, valamint a ZF bemutató teherautója is.

Kravtex-Kühne – Credobus

A Credo Econell-tematikára építette fel az idei Busexpón való megjelenésüket, így egy sárga 12 méterest, egy szűrőbuszt, és egy (már a T-Busz részére átadott) 13 méterest állítottak ki. Ezek közül külön kiemelném a szűrőbuszt (Medic+), mely minőségét tekintve talán az eddigi Credók közül a legjobban összerakott és kigondolt darab(ok), ahol igazán figyeltek a részletekre is.


Egyébként ezúttal először igényes, valódi információkat hordozó szórólapokat is készítettek az egyes típusaikról, illetve típuscsaládokról.



Inter Traction Electrics Kft.

A negyedik Óbudai nyílt napon végre szélesebb közönség is megtekinthette az új debreceni, városi kialakítású LE buszt. Noha előzetesen a helyközi változatról szóltak a hírek az eseménnyel kapcsolatos megjelenésük témájában, végül a városi példányt hozták.


A busz megjelenését aránytalannak tartom (hatalmas karosszéria, aprónak tűnő kerekeken), viszont belül igényes kialakítású az utastér – mégha néha már túlzottan is igényesnek akarna tűnni. (Utóbbi persze egy demóbusznál nem probléma, sőt.) A szénszálas textúrájú, műszerfalat takaró elem ugyanakkor már-már súrolja a bazári megjelenés kategóriát.


Továbbra is kíváncsian várom a tesztelési lehetőségét utasként, mert statikusan már alaposan körbejárhatták az érdeklődők.


Ikarus Egyedi Kft.

Az Újszász utcából meglehetősen sovány felhozatalként egy BKV-specifikus M168d-t hoztak el mindössze, továbbá később csatlakozott hozzá a tavaly is megjelent C88G. Részükről az M108M-et hiányoltam igazán – illetve, ha a járműgyártó nem is, de a szintén megjelent H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft. részéről vártam, hogy esetleg elhozzák, ezáltal szélesebb közönségnek is megmutatva. Továbbá kiváló élő összehasonlítást lehetett volna végezni a nem olyan messze parkoló Medic+-szal.


A csuklóst első utasforgalmi napját követően részletesen bemutattam, itt olvashatja el.

Ami viszont érdekesebb volt, az a csuklósban kiállított plakát, hogy milyen változások várhatók a C68e újabb változatában (amiből Tatabánya, Pécs és Kaposvár rendelt).

Mivel nem olvasható el maradéktalanul, ezért szövegesen, változtatás nélkül:

Modulo C68ES 1.1 változat

Continental vezérlőegységek, fejlett LCD kijelzős Continental műszerfal

  1. Áttérés Continental gyártmányú “master” és “slave” vezérlőegységekre,

  2. Nemzetközi alkatrész ellátottság és szervizháttér

  3. Kiforrott, megbízható komponensek

  4. A Continental legkorszerűbb, teljesen LCD kijelzős műszerfalának alkalmazása

  5. Mechanikai illesztés (rögzítések, kormányrudazat, légcsatornák)

  6. Elektromos integráció a buszba

Optimalizált alacsonyfeszültségű hálózat

  1. Továbbfejlesztett kábelkorbács topológia, elvezetések és rögzítések

  2. Magas IP védettségű csatlakozók minden “kültéri” helyen

  3. Continental alapú rendszer vezérlés

Robosztus kormánymechanizmus és továbbfejlesztett mellső lengéscsillapítás

  1. Robosztus komponensekből felépülő szimmetrikus, trapéz alakú kormánymechanizmus

  2. Kedvezőbb beállítási lehetőségek

  3. Szimulációs számításokkal alátámasztott és továbbfejlesztett geometria és kialakítások

  4. Optimalizált lengéscsillapító elhelyezés és bekötések

  5. Koni gyártmányú, frekvencia szelektív (FSD) mellső lengéscsillapítók a jobb utaskomfort érdekében

Továbbfejlesztett hajtáselektronikai egységek

  1. A dobozok és komponenseik optimalizálása a tapasztalatok és visszajelzések alapján

  2. Kedvezőbb elhelyezés és rögzítés a motortérben

  3. Csatlakozók és egyéb komponensek racionalizálása

  4. Második generációs nagyfeszültségű kábelek, elvezetések és rögzítések

Újragondolt motortér elrendezés

  1. Új hűtéscső elvezetések és rögzítések

  2. Csatlakozók és egyéb komponensek racionalizálása

  3. Fűtésrendszer áthelyezése a motortérből

  4. Robosztusabb hajtásrendszeri hűtőkör

Központosított HVAC vezérlő rendszer

  1. A korábbi 3 különböző vezérlőegység helyett egy központi egység kezeli a klimatizálást, fűtést, páramentesítést

  2. Automata üzemmódok a beltéri és kültéri hőmérséklet alapján, manuális állítási lehetőségek is teljes körűen megmaradnak

Előnyösebb kialakítású rögzítések

  1. A jármű minden részén lemezek, konzolok, tartók tovább lettek fejlesztve a tapasztalatok és visszacsatolások alapján

  2. Főbb módosítások az új komponensekhez és az újabb kialakításokhoz igazodva:

  3. Vonószemek

  4. Kormánygép rögzítés

  5. Mellső futómű bekötés

  6. Elektromos dobozok konzoljai

  7. Csövezés, kábelezés rögzítései és elvezetései

  8. Fűtésrendszer rögzítése

  9. Burkolt akkumulátorládák (por és nedvesség elleni védelem)

Ajtónyitó mechanizmus

  1. Minden pontjában továbbfejlesztett, egy működtető motoros, elektromos ajtónyitó mechanizmus alkalmazása


Currus – IK Járműtechnika Zrt. (Volvo)

Látszólag a Volvóval közösen állították ki a buszt, viszont elsősorban a Currusra fókuszálnék. Egyrészt az előzetes kiállítói listából nem lehetett sejteni részvételüket (viszont nagyon jó, hogy eljöttek), másrészről a bő egy hónappal ezelőtti ünnepélyes átadón látott rendkívül gyenge minőségű összeszereléssel kapcsolatban érdekelt, hogy érdemben foglalkoztak-e azóta.

Apró jelekből látszik, hogy foglalkoztak a minőségibb összeszereléssel (illetve a korábban elkövetett hibák kijavításával). Ennek ellenére még mindig akad számos ordító dolog az utastérben, melyet egyszerűen nem értek, miért hagyják/hagyták így, s ez hogyan felelt meg a megrendelőnek. (Jó eséllyel másik buszt nézhettem ezúttal végig az átadón készített fotókhoz képest, de egy minimális pozitív irányú változás azért észlelhető.)



„Tisztán Volvo”-ként egy darab, egy éves 9700-as volt a Volánbusz állományából.


Kapos Járműgyártó és Javító Zrt.

A tavalyihoz hasonlóan idén is a Compacto 2-est hozták el, melyet a tesztpályán lehetett kipróbálni.

EvoBus

Mivel a VDL távolmaradt, így “A Busz” címet a Setra S 531 DT vitte a kiállításon. Az emeletes távolságit itthon először láthatta szélesebb közönség kívül-belül. Mellé pedig egy új Tourismo L-t állítottak ki.


MAN (Neoplan)

Az augsburgi és nürnbergi gépgyár egy tatabányai Lion’s City GL-t hozott el, továbbá egy Tourliner L-t, melyhez később csatlakozott egy grafitszürke „sima” Tourliner. Utóbbi típust már korábban részletesen bemutattam, itt olvashatja el. Részükről újdonság volt a VW Crafter-alapra épített TGE kishaszonjármű.

Iveco

Egy újabb cég, amelynek statisztikai hibahatár alatti a megrendelése hazánkból, mégis rendíthetetlenül minden évben képviseltetik magukat az esemény. Ezúttal egy Magelys és egy földgázüzemű Crossway-t hoztak el a cseh üzemükből.

Magelys.


Alaposabban a Crossway-t néztem meg. Különösen tetszik (és adaptálnám a hazai gyártók helyében) az első és második ajtó közötti 1+1-es üléskiosztást: persze, a gyártó azt gyárt, amit én kérek. A tenderkiírások és pontozások alapjait lenne érdemes szemléletileg változtatni (pl. valóban fontos és döntő súlyú legyen, hogy minél több fellépéstől mentes ülés legyen a buszomban…?). Ami viszont ijesztő volt, az a hármas ajtónál a hegymászás, mely a hátsó üléssorhoz vezető úton vár az utasra.


Scania – Irizar

Egy darab i8-ast hoztak el. A tesztpályán is volt egy Irizar, azonban az „nem tudni, hogyan került be”, s DAF motoros volt.

Kiállított (Scaniás) i8-as…


…és a vezethető (DAF-os) i6-os.


Anadolu Isuzu

Az Iveco után egy újabb cég, mely minimális (közel nulla?) magyarországi értékesítése ellenére ismét hozott autóbuszt, ezúttal a Visigo típust.



#Iveco #buszgyártás #scania #Credobus #Neoplan #drivingcamp #buszkiállítás #mercedes #setra #kiállítás #zsámbék #Isuzu #MAN #Irizar #Currus #ITKReform500LE #volvo #evobus #autóbusz #Modulo #busexpo2018 #busexpo #magyarbusz

9 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0