- bajszgabor
45 éves a szegedi Víztorony téri buszpályaudvar
Frissítve: 2020. nov. 16.
Idén 45 éves a tarjáni Víztorony téren található helyi buszpályaudvar, amely a maga nemében a város legnagyobb ilyen létesítménye, ezért talán nem érdektelen röviden felidézni létrejöttének történetét. Szeged második és talán legnagyobb lakótelepe Tarján. 8 ütemben épült fel, az első lakásokat 1968-ban, az utolsókat 1979-ben adták át, amit később, 1988-ban még megtoldottak három tizenegy emeletes toronyházzal. Összesen 30 000 embernek szolgált összkomfortos otthonnal a városrész. Ennyi ember számára természetesen meg kellett teremteni a mindennapi utazás feltételeit is. Mivel a villamos a városrész peremén, a József Attila sugárúton közlekedett, ez a feladat az autóbuszokra várt.
Tarján térképe, közepén a Víztorony tér.
Az első beköltözőknek azonban még sokáig nélkülözniük kellett ezt a szolgáltatást. A dolognak ugyanis több buktatója volt. Annak idején nem tervezték meg a városrész belső közlekedését, a megépült utakat nem autóbusz-forgalomhoz méretezték. Azok keskenyek és kis teherbírásúak voltak. Erre csak a később kiépülő Budapesti körút volt teljesen alkalmas. A szegedi 10. sz. AKÖV és a városi tanács valamint az egyéb hatóságok komoly kompromisszuma eredményeként végül 1970. január 19-én hétfőn indulhatott meg a lakótelep első járata, a 9-es, amely megteremtette az összeköttetést az épülő városrész és a belváros között.
A tarjáni végállomást, amely a telep északi csücskében helyezkedett el, az első ütem keskeny utcáin, a Sólyom és Olajos utcákon közelítette meg a busz. Idővel egy kis könnyűszerkezetes épület is került ide, amelyben bérletpénztár, sofőrtartózkodó, mellékhelyiség és a két blokk között fedett váró kapott helyet. A lakótelep növekedése miatt még abban az évben 9/A jelzéssel betétjáratot is kapott a 9-es. Majd mire 1971. novemberében teljesen átszervezték a szegedi buszhálózatot, az addigi kis végállomás az 1-es számú alközponttá lett, s már öt később hat járatot indított (10, 10A, 10Y, 11, M11, 12/R). A szűk Olajos utcai végállomás így már tarthatatlanná vált. Nagyon sok panasz érkezett az itteni utcák túlzsúfoltságára a buszok miatt. Gyakran alakultak ki veszélyes helyzetek az utasok, de főleg a környékbeli gyerekek számára. A járatok állandó sűrítése, az újabb és újabb buszok beállítása pedig tönkre tette a nem erre a terhelésre készült utakat. A 10. sz. Volán és a városi tanács mindezt figyelembe véve megállapodott, hogy a végállomást áthelyezik az erre a célra sokkal alkalmasabb, nem mellesleg Tarján közepén elhelyezkedő tágas térségbe, az 1972-ben elkészült víztoronyhoz. Addig is, amíg az új pályaudvar elkészült, a farmotoros és csuklós buszok a szűk Olajos utcában szorongtak tovább.
Pazár Miklós látványterve
Az új pályaudvar terveit Pazár Miklós vezetésével a CSOMITERV kollektívája készítette. A végállomás körülöleli a víztornyot. Egyidejűleg 8-10 autóbusz érkezését és indulását teszi lehetővé valamint 5 jármű kényelmes parkolását is. A különböző járatok a Szamos utca és a Budapesti körút felől tudnak behajtani a területére. A térre a tarjániak régi vágya szerint 5 kocsira méretezett taxiállomást is terveztek. A zajtól és portól a környező épületeket háromszoros fasor telepítésével kívánták védeni. A tér megvilágítására is egyedi módot találtak ki. A víztorony kiugró palástjának peremére szerelt reflektoroknak kellett szinte nappali világosságot teremteni éjjel is olyan módon, hogy maguk a fényforrások nem zavarják a környékbeliek pihenését. A víztoronyhoz illeszkedően gyűrűs alakú fedett várókat is álmodtak a térre, melyekben büfé, újság- és dohányárus pavilonok is helyet kaptak volna. A terv szerint a teljesen elkészült létesítménynek – főleg kivilágítva – elég impozáns látványt kellett nyújtania. A teljes beruházás költségeit 4 millió forintban állapították meg.
Az építkezés 1973. március elején indult meg a munkaterület teljes bekerítésével. A kivitelező a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat volt. A helyi lapban megfogalmaztak egy meglehetősen merész állítást, miszerint a kész autóbusz állomást már tavasz végén üzembe kívánják helyezni. Erre persze nem került sor. Június közepén azonban már kész voltak az útburkolattal, amely a pályaudvar teljes területén nagy teherbírású bazaltbetonból készült. Ekkor már a járdák aszfaltozásánál tartott a kivitelező, a CSOMIÉP pedig már a leendő pályaudvar környezetének rendezését tervezte. Az útépítési munkálatok hamarosan befejeződtek, így július 6-án, pénteken délelőtt megtörtént annak műszaki átadása. Ezzel azonban még nem volt használatba vehető állapotban a pályaudvar, hiszen még hátra volt a világítás kiépítése, az irányítóépület áthelyezése az Olajos utcából és a környék rendezése is.
Épül a pályaudvar – 1973.06.20.
Az autóbuszok augusztus 1-jén vehették birtokba az új végállomást – amely azonban még mindig nem volt kész. Ezért a forgalomirányítást ideiglenesen egy lakókocsiból kellett megoldani. Az ütemezés szerint az irányítóépület áttelepítésének augusztus 15-re meg kellett volna történnie, hogy 20-ától rendeltetésszerűen lehessen használni az épület minden funkcióját. A rövid határidő miatt azonban erre nem sikerült vállalkozót találni. Így ezt a feladatot a Volán dolgozói végezték el társadalmi munkában a megfelelő alapozás és javítás után.
A közlekedési hálózat átszervezése tehát megtörtént, a Víztorony térre került a 10, 10Y, 11, M11 és 12/R jelzésű járatok végállomása. Annak érdekében, hogy a korábbi útvonal és végállomás se maradjon ellátatlanul egy járat, a 10A-s végállomása az Olajos utcában maradt, de átszámozták 43-asra, mivel ettől fogva a Bajcsy-Zsilinszky utcai 4-es decentrum lett az indító állomása. A régi végállomás környékén lakókat, akik addig a zajra, a balesetveszélyre és a zsúfoltságra panaszkodtak, a változás után a ritka 43-as kezdte zavarni. Akkor már úgy érezték, hogy őket hátrányosan érintette a változás. Emiatt újabb perpatvar alakult ki köztük és a Volán között, de az egy másik történet.
A Víztorony téri pályaudvar 1976. körül
Maga a pályaudvar sohasem készült el abban a formájában, ahogy azt Pazár Miklós tervező megálmodta. 1974-re tervezték a fedett várók és a benne levő különféle pavilonok átadását, de ezek sohasem épültek meg. Idővel a különleges térvilágítást is hagyományos utcai lámpákkal váltották fel. Elhelyeztek néhány padot, egy vonalhálózati térképet és nyílt a téren újságos, maszek zöldséges később kocsma is – mindez különféle bódékban. Az évtizedek előrehaladtával a pályaudvar egyre rosszabb képet mutatott egészen a 2010-es teljes újjáépítéséig, amikor is elnyerte mai arculatát.
A 2010-es átépítés látványterve (http://www.uniospenz.hu/20090604/megujul_a_szegedi_viztorony_ter)
A 45 év alatt rendkívül sok járatot indított a Víztorony téri pályaudvar. Különböző időszakokban innen indultak a 10, 10G, 10Y, 11, 11A, 11Y, M11, 12, 12/R, 13, M13, 14, M14, 15, M15, 16, 17, 18, M18, 19, M19, 32, M32, 84A és 84G jelzésű autóbuszok. A 32-es algyői járat 1998-tól Algyő különválásával Szeged-Algyő helyközi járattá változott, de továbbra is a Víztorony térről indult, csak később helyezték át a Mars téri távolsági autóbusz-pályaudvarra. A Víztorony téri állomást ma már a városi autóbuszok nem használják, csak az elektromos tömegközlekedési nagyprojekt során idáig kiépített trolivonalak járművei. A 10-es és a 19-es trolibuszok végállomása lett a tér.
A pályaudvar napjainkban ilyen képet mutat (saját felvételek: 2018.07.19.)
A buszok errefelé megfogyatkoztak és mindössze a térnek a Budapesti körúton levő átmenő megállópárját érinti néhány viszonylat (77, 84, 90, 90F). A legújabb epizód pedig már nemzetközi vonatkozású. A cseh Student Agency „RegioJet„ márkanevű, Prágából Magyarországon át Temesvárra közlekedő járatának szegedi megállóját is a Víztorony téri pályaudvaron jelölték ki.
A cseh társaság nemzetközi járata a Víztorony téren
(http://www.delmagyar.hu/kepek/buszjarat_indul_praga_es_temesvar_kozott_szegeden_at/2053226/3204083/)
Bajsz Gábor – 2018.07.21.
Az írás elkészítéséhez az alapot és a külön nem jelölt képeket a Délmagyarország korabeli cikkei adták.
Borítókép: egy SzKT Kft-s Ikarus-Skoda V187T (#452) a Víztorony téren 2014 áprilisában. Eredeti fotó: Bohus Dávid.