top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

King Long váltó MAN-ek

Frissítve: 2020. nov. 16.

kl_man_b1a.jpg

2007-ben a hollandiai Connexxion közlekedési társaság százas nagyságrendben vásárolt MAN EL283-asokat helyközi közlekedésre. Ezeket többnyire Amszterdam, Utrecht, és e két város térségében vetették be az elővárosi illetve helyközi forgalomban, egészen tavaly év végéig/idén év elejéig. Ekkor újabb koncessziót hirdettek, melyet ismét a Connexxion nyert, s értelemszerűen új autóbuszokat vásároltak a célra (Irisbus Crossway LE-ket és Volvo 8900LE-ket ezen cikkben releváns szempontból).

Három Connexxionos fényezésű, és egy R-NET-es még Hollandiában.


A felszabaduló MAN-ek eladósorba kerültek, s az itthon – kijelenthető, hogy nagyipari méretekben – használt buszok behozatalával foglalkozó M6 L.O.G. Kft. vásárolt meg belőlük egy jelentős adagot.

man_el283_connexxion_b1a.jpg

Százhalombattán, egy fehér és egy, még eredeti megjelenésében. Fotó: Balázs1a.


A tavaly májusban megénekelt nagy alvállalkozó-váltásról szóló cikket – hitet adva a több helyen fejét felütő részlegesen igaz információnak – én is úgy fejeztem be, hogy érkezik kétszáz használt VDL Ambassador Hollandiából, és velük együtt a megváltás a King Long XMQ6121G-ktől. Forgalomba is állt tavaly szeptember elején kilenc darab, mely tűzoltásként funkcionál(t) ott, ahol éppen égető járműhiány lép(ett) fel. De további százkilencven nem akart előkerülni.

mrz_ram_b1a.jpg

Budakeszi, Lion’s City generációk találkozója. Fotó: Balázs1a.


Az értesülés téves volt a darabszámokat illetően, valamint abból a szempontból is, hogy közvetlenül a King Longokat fogják váltani a VDL-ek: érkezett további 40 darab VDL idén, melyek közvetve váltottak kínait ugyan, de többnyire a leharcolt C56-osokat és E95-ösöket szanáltak a forgalomba állásuk révén.


Szeptember elején forgalomba állt 20 „új” MAN közvetlenül King Longokat váltott le a zsámbéki, etyeki, illetve gödöllői térségben. A múlt hétre a szám már 38-ra duzzadt, és várhatóan még gyarapodni fog az EL283-asok száma. (Két hete a német A3-as autópályán Frankfurtnál láttam két újabb ex-Connexxionos EL283-ast haladni  Budapest felé ideiglenes rendszámmal, tehát további példányok felbukkanása várható).


Frissítés [2018.10.14.]: jelen állás szerint 60 darabot fog használni a Volánbusz.

Fotók: Balázs1a.


A Kontakt Busz Kft. üzemeltetésében (bérleti konstrukcióban) néhány éve már közlekedett egy EL283-as a zsámbéki medence járatain, túlnyomóan a 799-esen.


mws-311.jpg

Térjünk ki egy rövid mementó erejéig a buszok fényezésére: fehér. Bennem felmerült a kérdés, hogy miért is fehérek lettek? Hiszen a 2015. január 1-jén létrejött új Közlekedési Központok választhattak színt (erről már többször is volt szó, elsősorban itt olvashat róla), a Volánbusz – nem túl meglepő, de teljesen racionális módon – a sárgát választotta. Mármint a helyközi és elővárosi autóbuszai esetére. Az itt szóban forgó buszok pont ilyen rendeltetésűek, mégis fehérek. (De ugyanezt a kérdést lehet boncolgatni, meg persze a „következetesség” szó jelentését a VDL Ambassadorok esetén is, ahol a 40 darab Volánbuszhoz került példányból két-három darab fehér fényezést kapott, szintén [külső szemmel] „rejtélyes” okokból).

Ugyancsak érdemes megemlíteni, hogy a 2008-as évjáratú – bár kinézetre inkább 1998-asnak tűnő – King Longokat ezúttal 2007-es buszok váltották. Bár az „új” MAN-ek műszaki állapotáról nincs pontos információm, az öregebb mivoltuk ellenére egészen biztos, hogy úgy felépítményileg, mind gépészetileg megbízhatóbb és könnyebben üzemeltethető típus, mint a centiméteres tűrésekkel kivitelezett és nagyjából (maximum) 5-7 évre tervezett XMQ6121G-k.


Végül (de nem utolsósorban) az utastájékoztatás ismét (ideiglenesen?) visszaugrott az A/4-es lap és a soha el nem romló táblák korába, remélhetőleg ez csak ideiglenes, és változni fog a helyzet. (Mindegyik MAN-ben van elöl, oldalt, és hátul LED-es kijelző.)


Az EL283-asok – hasonlóan az XMQ6121G-khez – alacsonybelépésűek, az ajtóképlet 1-2-0, az első bolygóajtó, míg a hátsó lengőajtó. 6 871 köbcentis, hathengeres, 191 kW-os (260 lóerős) Euro V EEV besorolású motor van bennük, automata váltóval. Futástelítettségük 700-800E kilométer környékén mozog.

ram_belter_b1a.jpg

Belülről az egyik (korábban zöld) példány. Fotó: Balázs1a.


ran-038_utaster.jpg

És egy, korábban R-NET-es vonalakon közlekedett (piros darab) belülről.


A buszok üzemeltetési konstrukciójáról nem találtam konkrétumot: új tenderkiírás nem volt, melyeknek megfelelnek, így valószínűsíthetően a Color Tours Kft. augusztus közepi csődjét követően „átvett” buszokként futnak az M6 L.O.G. Kft. tulajdonában. Ha Ön tud pontosabbat, ossza meg.

Fotók: Balázs1a.


A használt buszok esetén sokadjára is csak ugyanazt tudom leírni: átmeneti jelleggel kiválóak (átmeneti jelleg jelentése: egy-két évig, amíg az új, Volánbusz számára specifikált autóbuszok megérkeznek). Viszont a hazai  tulajdonosi hozzáállás tekintetében – feltételezem – ezek is addig lesznek utasforgalomban, amíg önerőből gurulni képesek.


> > > Használt vagy új? < < < Véleménycikk a kérdéskörről


A távolsági szegmensben jelentős és örömteli előrelépés figyelhető meg a minőségi szolgáltatás irányába (20 új Tourliner, 30 újszerű Volvo 9700-as, 31 darab háromtengelyes Tourliner érkezik, további néhány alig használt és vállalható távolsági, és még van függőben új távolsági buszos tender). Azonban a helyközi üzletágba is érdemes lenne legalább ennyit invesztálni: Budapest agglomerációjában is örülnének az utasok, ha minőségi szolgáltatást vehetnének igénybe a napi ingázásukhoz.

ptu-827_es_ran-036.jpg

ex-ICOM Intouro, ex-Connexxion MAN a Széna téren. A “kettővel ezelőtti” korszak a Széna téren.



Frissítés [2018.10.05.]: megkezdődött a kijelzők beüzemelése.


Borítókép: két King Long XMQ6121G és két MAN EL283-as az egykori Color Tours Kft. zsámbéki telephelyén. Fotó: Balázs1a.



299 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page