Ikarus 412-esek másodvirágzása a BKV-nál
Frissítve: 2022. okt. 21.
A 412-est a buszok iránt érdeklődőknek nem kell túl mélyen bemutatni. Az 1993-as 411-es egy méterrel megnövelt, eredendően a hazai buszgyártás újkori nagy letéteményeseként szánt, 1996-ban bemutatott típus végül nem tudta megmenteni a már baljós fellegek alatt üzemelő Ikarust. A 12 méteres alacsony padlós szóló sorozatgyártásra érett állapotára már elavult (vagy legalábbis nem kifejezetten modern) technikának számított.
A BKV Zrt. első körben 60 darab 412.10A-t vásárolt, melyhez peres eljárás keretében csatlakozott 2000-ben további öt darab ugyancsak 412.10A. Majd ezt követően 2001-ben 50 darab 412.30A-t vásárolt a fővárosi cég.
A típus jócskán változott az elsőként bemutatott városi (1996-os) 412-eshez képest. Ennek ellenére számos problémát (váztörések, motortartókeret-repedés, motorhűtés-problémák, gyenge szellőzés) érdemben nem javítottak a BKV-nak készített példányokig. A 400-as család tagjait az Ikarus körülbelül hét éves üzemeltetésre ajánlotta, ez a 412-esek esetén nagyjából tartotta is magát: egyes példányok már néhány éves korukban kigyulladtak (és esetenként le is égtek – BPI-045), továbbá garanciális javításokra vissza-visszatértek a gyárba (pl. tűzálló-falazat beépítése a motortér-utastér közé). Általánosan 2006-2008-ra pedig elkezdtek látványosan amortizálódni, majd az alkatrészbeszerzés nehézségei miatt pedig több darab is alkatrészbányaként funkcionált már.
2008 és 2010 közötti felvételeken egy-egy busz állapota.
Az áldatlan állapot – mivel új jármű vásárlása nem jöhetett létre – a 412-esek átfogóbb felújítása révén mérséklődött. A projekt első darabja a hosszú évek óta alkatrészként használt BPI-042 volt, mely 2010 januárjának végén állt ismét forgalomba.
Az átfogó felújítás az egyébként is a típus Achilles-ínának számító vázszerkezet gyakorlatilag újragyártását (a neuralgikus pontok áttervezésével), valamint a kiszerelt, majd felújított főegységekkel történő újra „felöltöztetését” foglalta magában. Részletesebben a felújítás műszaki tartalmáról itt olvashat.
Javították a jármű szellőzését fele részt elhúzható ablaktáblák beépítésével (a korábbi egyharmad részt bukó felületek helyett). Az újonnan impozáns, de sérülés esetén roppant nehezen javítható középszürke – sötétkék színátmenetes fényezést felváltotta a cég akkoriban érvényben lévő egyenfényezése (ablakok alsó vonaláig középszürke, alatta királykék). A 2012 nyár végén életbelépő új, egységes (egyszínű) RAL5015-ös fényezés végül ezt a típust „még utolérte”, így elsőként a BPI-053 már így érkezett vissza az Ikarus Járműtechnika Kft-től, ahol végezték a felújításokat.
A munkahely része nem igazán változott. Aki megmondja, melyik viszonylaton készült a felvétel, virtuális (semmire sem beváltható) piros pontot kap.
Felújítás utáni általános belső megjelenés.
A továbbiakban kronológiai sorrendben tekinthetők meg az egyes elkészült autóbuszok, törekedve a felújítás előtti legkésőbbi, és a felújítás utáni legkorábbi fényképek kíséretében, helyenként rövid kommentárral.
Avagy a selejtközelire elhasznált és a festékszagú új.
2010. január – BPI-042
A 042 néhány éve már Kelenföldön pihent, amikor elsőízben ráesett a választás, hogy kvázi új buszként kezdje el második pályafutását.
2010. április – BPO-250
2010. május – BPI-044
2010. június – BPO-216
2010. július – BPI-050, BPO-255
A 050-es esetében ez a harmadik reinkarnáció volt: 2003-ban leégett, és az IKA-BUS-ban újraépítették. Mivel nem állt már rendelkezésre “fürdőkád” (hátsó szélvédőnél található, kád alakú műanyagelem), ezért befalazott hátfalasok egyike lett (később a 055-ös is). Aztán 2007-ben súlyos káreseményt szenvedett, ezért félreállították.
Az egyetlen 2001-es évjáratú vezetőtéri klímával szerelt darab is hosszú ideig kényszerpihenőn volt, mielőtt Székesfehérváron újjáépült.
2010. augusztus – BPI-013
2010. szeptember – BPO-225
2010. november – BPI-024, BPI-026
2010. december – BPI-017
Az egyetlen 1999-es, vezetőtéri klímával szerelt 412-es.
Amikor halvány szikrái látszottak annak, hogy a járműre vigyázzon mindenki egyaránt: a sofőr és az utas is. Holnap is ezzel kell dolgozni, és ezzel fog utazni…
2011. március – BPO-230
2012. július – BPI-020, BPI-069
2012. augusztus – BPO-220, BPI-035, BPI-055
2012. szeptember – BPI-053, BPO-254
A nem sokkal korábban megálmodott fantáziadús és egyedi új fényezési tervet elsőként a 053-as kapta meg a felújítások során. Ezt követte néhány héttel később Dél-Pestre a 254-es. Még kezdetleges, és a matricázás ad-hoc alapon történt.