Aron Sonfalvi
A BKV Zrt. klimatizált Ikarus buszai
Frissítve: 2020. nov. 17.
Most, hogy már meglehetősen megcsappant a Fővárosi cégnél a 200-asok és a 400-asok száma, és az a kevés, ami maradt, többnyire tartalék/csúcs idei rásegítő, legalább a nagyrészük rendbe tett darab, ráadásként idén tavasz vége felé-nyár elején közepén elkezdték az ex-veldhoveni Volvo 7700-asok vezetőtéri klímaberendezését átszerelni rájuk. Bizonyára könnyebbség úgy levezetni 8-10 órát, hogy nem szaunázik közben a pilóta.
A veldhoveniek ugyanis a hollandiai hűvösebb idő miatt gyárilag csak vezetőtéri egységgel kerültek leszállításra, hasonlóan a BKV Zrt. által 2004-ben beszerzett első 50 darab 7700A-hoz, melyek szintén utólag kaptak utastéri klímát. Érdekes kérdés, hogy vajon a Volvo visszavásárolta/beszámította a munkába a leszerelt Sütrak-gyártmányú, manuális vezetőtéri egységeket annak idején, vagy mi lett azok sorsa...?
A Cég saját berkein belül felújított buszai (2012-2014 között elkészült darabok, és a 2014-2016 között újraépült példányok) közül kerültek ki jellemzően a klimatizált gépek, mely munkát Kelenföldön és Kőbányán végezték/végzik el. A 260-asokon szokatlanul került telepítésre a tetőegység, bár biztosan okkal került elfordításra 90 fokkal. A hűtőgép kezelőszervéről fotó itt.
Odabent igen változatos, hogy mennyi látszik a fent elhelyezett dobozból. Míg egyikben gyönyörű módon került integrálásra, a másikban hagy némi kívánnivalót maga után az elvégzett beépítés.
Igényes, jól kivitelezett, irányítható befúvókkal...
...melyek erre már nem mondhatóak el.
Vezetőtéri klímával felszerelt, utasszállításban is résztvevő (az oktatásra átalakított/felújított 415-ösök is kaptak) buszok eddig:
Ikarus 260 (6+1 db): BPO-357*, GNX-309, GNX-339, GNX-340, GNX-341, GNX-342, NLZ-789; Ikarus 263 (3 db): HFY-744, HFY-745, HLF-946; Ikarus 280 (1 db): BPI-303**; Ikarus 405 (2 db): BPO-199, BPI-397; Ikarus 412 (3 db): BPO-255***, BPI-017***, BPI-032****, BPI-066*****; Ikarus 415 (5 db): BPI-333, MTZ-647, MTZ-648, MTZ-649, MTZ-650; Ikarus 435 (9 db): BPI-116, BPI-117, BPI-123, BPI-131, BPI-145, BPI-147, BPI-148, BPI-154, BPI-172.
Megjegyzések: * = a '90-es évek végén/2000-es évek elején hordozta, bővebbet nem tudok róla, ** = Konvekta gyártmányú egység, ezzel együtt selejtezték a buszt 2005-ben, *** = gyárilag lettek felszerelve, **** = utastéri klíma, két darab kis teljesítményű (5-7 kW-os) Spheros gyártmányú egység, ***** = a BPI-032 egységeit kapta meg annak selejtezésekor (2013).
Néhány év garázsban veszteglés után 2009 őszén összerakták ismét, ezt követően pár héttel kapta meg a Spheros-egységeit...
...melyekből belülről ennyi látszott...
...és a BPI-066 2013-as évi felújításánál erre tették át, mert az előző "gazdát" azon év júliusában selejtezték.
Utastéri klímával futott selejtezéséig két másik 412-es is, ezeken két, eltérő gyártmányú (BPI-011 – Webasto, BPO-264 – Thermo King) került telepítésre 1999-ben illetve 2001-ben (gyártásukkor), s hasonló tesztnek indult, mint 1996-ban a Cégnek utoljára átadott három 435-ösben az eltérő motorok (BPO-537 – D10UTSLL190E2; BPO-538 – MAN D2865LUH07; BPO-539 – DAF GS200M), de végül nem követte további megrendelés/átalakítás ebből (sem).
A teljesség kedvéért megemlítendő, hogy az egyik 415.04-es (BPI-378) kísérletképpen Thermo King utastéri légkondicionálót kapott a felújítását követően, 2009-ben selejtezték.
BPI-378 2009 májusában már erősen hiányos (és selejt jelölt) állapotban.
Az ex–debreceniek közül némelyikben már a Fővárosba érkezésükkor is volt hűtőegység, csak nem volt üzemképes.
Comments