Aron Sonfalvi
Dunakeszi helyi járat
Frissítve: 2020. nov. 17.
Korábban a Volánbusz biztosította (egészen 2012 decemberéig) a helyi közlekedés lebonyolítását, túlnyomó részt helyiközi járatok bekanyarintásával a város egyes részeire, illetve volt „dedikált” helyi járat is a sárgabuszos cég részéről, ezen általában E94/C56 futott.

2012. nyara, helyi járatos E94 éppen pihenőjét tölti. A háttérben hely(köz)i 7700A halad.
2013. január 1-től lépett életbe az új helyi menetrend és szolgáltató, amelyen a Komo-Sky Kft. lett a befutó. Emlékeim szerint mindezt megelőzte egy rövid időszak, amikor nem volt helyi járat, mert az Önkormányzatnak nézeteltérése akadt a Volánbusszal. A Komo-Sky Kft. többnyire áruházi járatokon pörgeti a buszait, és Fót után Dunakeszin is teret nyert az „újféle”, avagy ötvözött („kellemes + hasznos”-típusú, hovatovább, két Tesco-t is ellát vásárlókkal ilyenformán [Göd + Dunakeszi]) helyi járat, ugyanis a fenti kezdettől itt is áruházi (Tesco) járat egyben helyi járat is, mitöbb, ilyenformán ingyenesen igénybe vehető.
A kifejezett helyi járaton felül pedig itt még szervesebben „helyi”-nek nevezhetőek a - még mindig a településen áthaladó - Volánbusz járatai, azok közül is elsősorban a 306-os, ezt a Wikiwand-on is kiemelte a szerző:
A 306-os busz elvileg Újpestet köti össze az Auchan áruházon át Dunakeszi Barátság úti lakótelepével, a gyakorlatban azonban Újpestről csupán munkanapokon egy járat indul (és érkezik oda), a többi viszont csak Dunakeszi belterületén (Auchan és Barátság utca között) közlekedik, ezért nem hivatalosan (az említett egy járatpártól eltekintve) helyijáratnak tekinthető.

A 306-os "helyi járat" a településen.
A város részéről dicséretes az igényekhez való igazítás mindenkoron: van nyári menetrend is, valamint Halottak Napján többletindulásokkal igyekeznek az utazni kívánó tömeget elszállítani. Hétköznaponta ötféle járaton közlekednek a buszok, míg szombaton csak az áruházak között ingázó van, vasárnap pedig szintén egy, a rév-temető közötti járat. Mindezek összessége mondjuk a megállókban ijesztő, amikor meglátja az ember először a menetrend lapját…(hasonló a Gyömrőn tapasztalthoz):

Csak az összkép végett, ugyanezek találhatók meg több PDF-ben a város honlapján.
A Komo-Sky Kft. eleinte MB O405-össel végezte a járatokat (több példány is megfordult, egy-két havonta cserélődtek szinte), azt követően pedig Citarók váltogatták egymást, majd idén nyártól egy Luxemburgból használtan vásárolt kétajtós Citaro (NMH-130, ismerős lehet a Gyereksziget-járatról), illetve a korábbi háromajtós áruházi busz (MAP-699) végzik a szállítást, melyhez megkapták a város színeit felvonultató matricázást + címert is. További jellegzetessége a városnak az egyedi buszmegálló-pavilonok, címerrel az oldalukon. Nem volt könnyű sajnos olyat fotózni, ami nincs összetag-elve...

Ez az "extrább" kivitel, oldalt reklámfelülettel, mely természetesen lakkfilcek áldozata lett - dehát mire jók a képszerkesztő-programok...

És a szerényebb kivitel.
* * *
Frissítés (2019.09.11.)
A szolgáltató szerepét 2018 januárjában a SPORTBUSZ Kft. vette át két Citaróval (PNE-301, PNE-304). Érdekessége a több tucatnyi hazai használt C1-es között a fenti két busznak, hogy Ü (Überland) kivitelűek (hosszított). (Az önkormányzat által 2016-ban vásárolt MAN Lion's Regio továbbra is közlekedik különjáratokon és iskolás szállításokon.)

Iskolás különjáratként az önkormányzat Lion's Regiója (NLC-118) Budapesten.
Ugyanazon év novemberében további egy használt C1-es került a városba (RBE-882, ex-PostAuto). Ez a körjárat busza lett. Az új helyi járatos flottaszín a fehér lett, az alsó egyharmadban egy világoskék csíkkal vízszintesen.
2019 májusában egészen meglepő újításként éjszakai járat is közlekedik Dunakeszire: a Nyugati pályaudvartól minden szombat hajnalban két indulással egészen Göd, Kék Duna utcáig közlekedik a járatpár.

Híradás az éjszakai járatokról az önkormányzat oldalán.
2019 júliusában ismét egy használt C1-essel bővült az állomány (PZY-964, ex-BVG).

2019. augusztus 26-án újabb, immáron negyedik autóbusz-viszonylatot indítottak el a városban, eddig fel nem tárt részeket is bevonva a buszos közlekedésbe.

Dunakeszi 4-es járat útvonala. Forrás: Dunakeszi.hu.
2019 őszén lejár a SPORTBUSZ megbízása, így a város tendert írt ki (TED 2019/S 174-424303) a helyi közlekedés biztosítására 48 hónapos időtartamra.
2020. június 5.
A városban június 15-étől megváltozik a helyi buszközlekedés: újragondolt vonalhálózat, online járműkövető, és három darab ex-berlini Citaro fehér-kékre fényezve. Bővebben ebben a PDF-ben.
#Dunakeszi_helyi_járat #Dunakeszi #helyi_járat #buszközlekedés #SPORTBUSZ