• Sonfalvi Aron

Gyömrő helyi járat

Frissítve: nov 17


A település szerkezetét térképen szemlélve feltűnhet, hogy vonalzóval húzták meg az utcák jó részét, s az egészet a vasút szeli ketté. A helyi járatnak a Volánbusz Zrt. által biztosított számos járata ellenére ennek ellenére van létjogosultsága, ugyanis az iskolai előadási napokon a reggeli indulásoknál rásegítőként +1 busz közlekedik – a két iskolába ugyanis mintegy 150 főt kell eljuttassanak a város különböző pontjaiból.

Várostérkép a városközpontban


A követési időkre sem lehet panasz, nagyjából egész nap (reggel 4 és este 10 között) óránként indul a járat, és behatárolólag három különféle útvonalat jár be a városban. Az online menetrend egyértelműen böngészhető – noha az esti indulásoknál egy-egy szóköz kimaradt az időpontoknál – szemben a megállókban kihelyezett A/3-as méretű tájékoztatókkal, melyek egyrészt helyenként hiányoznak, másrészt egy kívülálló számára elsőre cseppet sem áttekinthető, mitöbb, kaotikusak. De itt tényleg figyelnek az igények maximális kielégítésére: PDF-formátumú menetrendjük is van, melyet kinyomtatva magunkkal vihetünk akár.

Apró betűk, hatalmas lapon


Az egyes járatokat igyekeztem térképen is szemléltetni, hogy merre haladnak (Bár a helyi járatoknál ez sok esetben nem mérvadó, mert kanyarodtak már el az orrom előtt helyi buszok "nem menetrendszerű hely(ek)re"):

A délelőtti menetrendeknél az "Úszó iskola" és a "Liget lakópark" megállók helye/oda történő eljutásba beletört a bicskám, így ezekkel nem tudok szolgálni.


A helyi járat nem olyan újkeletű a városban, mint számos másik helyen: 2009 óta létezik csupán, azóta is a HBUS Kft. végzi, mely önkormányzati többségi tulajdonban álló helyi cég. 2009-2012 között egy Ikarus 543.38M végezte a járatot, őt követte az elsőként legyártott Rába-Molitus S91-es, mely a mai napig végzi a „főjáratot”, és mellé másodrészként áll be az 543-as reggelente és az uszodás járatokon. Külön említésre méltó, hogy igényes flottafényezést (vagy inkább matricázást) is készítettek a buszaikra.

Az előző (első) helyi járatos gép gyakran különjáratozik.


"Buszforduló" végállomás várópavilonja a település délkeleti csücskében.


Az S91-essel a sofőrök elégedettek, és az utasoknak sem lehet panasza: kistelepülések helyi járatai közül még nem találkoztam olyannal, amelyen a klímaberendezés megfelelően üzemelt volna a nyári hőségben. És nem utolsósorban nem sok település büszkélkedhet ilyen fiatal – és ráadásul hazai gyártmányú busszal a helyi járatán.


Megjegyzés: a bejegyzés publikálása után találtam képet arról, hogy 2016 márciusában-áprilisában az Euro VI-os bemutatódarab is közlekedett itt.



Frissítés [2017.08.09.]: a SedPro Kft. E91-E busza NLE-576-os rendszámmal Gyömrőn állt forgalomba a héten.


Frissítés [2017.08.11.]: 2017 májusában felkerült a helyi járat a Google Maps rendszerébe.


31 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0