top of page
Szerző képeAron Sonfalvi

Bundeswehr buszok második élete

Frissítve: 2020. nov. 18.

A Német Szövetségi Hadsereg által eladásra kínált Irisbus Crossway-ek és – kisebb számban – Evadys-ok jelentős része idehaza, különböző közlekedési központoknál „talált” új gazdára.


A francia-olasz gyártó buszaiból idehaza eddig aránylag kevesebb futott (azok is többnyire nem az állami cégek kötelékében), azonban 2014 óta folyamatosan bővül a volántársaságok Irisbus-flottája. Egyedül a Hajdú Volán Zrt. vásárolt a mostani dömping előtt Irisbus-t, még 2006-ban egy Crossway-t, 2010-ben még egyet, és a kettő között 2008-ban 2 darab Evadys-t.

A 2009 – 2010 között gyártott, megkímélt, keveset futott Irisbus-ok Ürömön bukkantak fel először, ahol egyre gyarapodott a mennyiség, majd 2014-ben először a DDKK Zrt. írt ki tender s vett belőlük 20 darabot. Ezeket vegyesen használja közepes- és nagy távolságú járatokon: egyikkel-másikkal Budapesten is össze lehet futni menetrendszerűen.

Őket követte az ÉMKK Zrt. 2015 őszén: a Hajdú Volánhoz egy darab került, míg a (korábbi) Borsod Volánhoz 3 darab érkezett bérleményként. Ezt a három darabot követte további húsz 2015 év végén, melyből jutott mindhárom egykori volán területére (Szabolcs, Borsod és Hajdú).

2016 év elején csatlakozott az ÉNyKK Zrt. is a Crossway-üzemeltetők táborához: az korábbi Kisalföld Volán által ellátott területre került összesen 10 darab: kettő a kapuvári, három a csornai és öt a győri üzemegységhez. Az ÉNyKK Zrt. még 2014-ben 6 darab Evadys-t is vásárolt ugyanezen "alomból".

2016. április elején került a KMKK Zrt. gyöngyösi üzemegységéhez két darab Crossway, melyek közül az egyik Debrecenbe jár, a másik pedig a kecskeméti járatra került.

Pár nappal a gyöngyösiek után a hatvani üzemegység is kapott két darabot, ezek közül az egyik Bosch-szerződéses járatra került, a másik pedig Budapest – Ecséd – Hatvan viszonylaton közlekedik.

Az ürömi busz-lerakatot 2016 májusában felszámolták (az egykori autókereskedés helyén műköves nyílt), az addig raktáron maradt buszok közül az egyik Evadys-t (a három közül) értékesítették a MI-ITravel Kft. részére, míg az metálszürke példányt a Dunaferr Kézilabda csapata vásárolta meg (rendszáma: NPX-297).


* * *


A Crossway-ekben egységesen az Iveco Cursor 8 jelű motorja dolgozik, 243 kW-os maximális teljesítménnyel és 1 050 Nm-es legnagyobb nyomatékkal, hat, sorosan elrendezett hengerrel.


A gépeket Bundeswehr-alkalmazottak hozták "saját lábukon" hazánkba, majd egy különbusszal tértek vissza Németországba.

Az egyik próbarendszámmal tart Ürömre januárban.

Az országot mostanság "elárasztó" két típus egymásnak háttal Egerben: Intouro és Crossway.

Nem először találnak gazdára hazánkban korábban Bundeswehr-es buszok: a Volánbusz Zrt. MAN ÜL313, ÜL363-asai és Setra S 315 UL-jei, valamint 2007 első felében a Mátra, a Vértes, és a Zala Volán által beszerzett Setra S 313 UL-ek is a Német Hadseregnél kezdték pályafutásukat, ahogy a Szekér '99 Kft. Karosái is. (Utóbbiakról itt esik szó röviden.)

Végül, de nem utolsósorban hiba lenne kihagyni az elsőként hazánkba érkezett, előtte a Német Hadseregnél szolgált buszokat, melyeket a hazai honvédelmi erők vettek állományba 2002-ben: ekkor érkezett 16 darab, 1973-as évjáratú Mercedes-Benz O303-as illetve 5 darab, 1978-as évjáratú O309-es busz a HM-hez.





252 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page