top of page

VJSz Kft. Budapest (2010)

  • Szerző képe: Aron Sonfalvi
    Aron Sonfalvi
  • 2017. jan. 2.
  • 2 perc olvasás

Frissítve: 2020. nov. 17.

A VJSz Kft. jelenlegi társasági formációjában 1997 óta foglalkozik elsősorban villamos járművek különböző szintű revíziójával, aztán az évek folyamán képbe kerültek a trolibuszok és az autóbuszok is. Korábbi számos bejegyzésemben reflektáltam is rájuk, mint a BKV Zrt. első számú honosítási partnerére (genfi Volvo, berlini Volvo, Solaris U10, stb.). 2009 óta gumikerekes járművek felújítását/középjavítását/fényezését is vállalják.


2010 februárjában egy szervezett látogatás keretében először tekinthették meg az érdeklődők a járműjavító telephelyét és fő üzemi épületét. Kommentárokkal kísért virtuális (részleges) üzemlátogatás a továbbiakban.

ree

Előtérben kiszerelt vezetői paraván, mögötte TW6000 lépcsőrészek, és még hátrébb a munkálatok különböző fázisában villamosok mindenütt. A főcsarnok közepe, a vágányok párhuzamosak a 2-es metróval.


ree

Előző képről balra-hátra elindulva a T5C5 váz, első réteg fényezést követően, vendégforgóvázakon.


ree

A már behegesztett lépcsőt alkotó lemezek.


ree

Belső kiszerelés előtt egy T5C5K utastere.


ree

Ugrás a felszerelésre váró alkatrészekhez: Tatra T5C5 tetőn található ellenállásmezői.


ree

Düwag TW6000 lépcsők, legalábbis egy részük. 


ree

Ganz CSMG2-es hajtott tengelyek kerékesztergálást követően.


ree

T5C5 kerékpár, megbontott hajtásházzal, csapágycsere (?) alkalmával.


ree

Kézi súlyzók szanaszét...TW6000/6100 hajtott kerékpárok.


ree

A csarnok egyik része, végigtekintve a kerékpárok felújítás állomásain.


ree

Végezetül az összeszerelt forgóvázak.


ree

Egyik, éppen javítás alatt álló TW6000-es. Háttérben a Pillangó utca M felé néző kapu.


ree

Egy másik, szintén vendég-forgóvázakon. A lépcsők híján körülményesebb felszállni rájuk, mint mondjuk egy Tatra-ra.


ree

Továbbhaladva, de még elektromos járműveknél maradva: 2009-től kezdve a legtöbb GVM a BKV-tól ide került teljes körű vázfelújításra. Ezúttal éppen kettő volt bent, a másik a háttérben látható.


ree

Az előző belülről.


ree

A leendő másik troli (?) ajtószárnyai lecsupaszítva, még javítás előtt.


ree

Ajtók, korlátok, buszhoz, villamoshoz, trolihoz...


ree

Egy Ikarus 260-as a fényezőkamrában, már alapozózva várja a szürke + kéket.


BPI-835 pedig már kiszerelés alatt a csarnokban.


ree

A csuklószerkezet utasok számára ritkán látható része, túlnyomóan új/felújított alkatrészekkel, még tisztán.


ree

A szereplő ugyanaz. A B hídon található eszköz mivolta ismeretlen előttem.


ree

BPI-634 elölről, lemezelést követően, vaskerekeken...


ree

...és hátulról. Fényezés előtti állomás.


ree

Kiszerelt Rába D10 + ZF váltó, a kardántengely felével.


ree

Végezetül a majdnem teljesen elkészült BPI-299.




Hozzászólások


bottom of page