• Aron Sonfalvi

Solaris Urbino 15 LE Electric teszt

Frissítve: 6 nappal ezelőtt

Egymást váltják a Solaris újdonságai a Volánbusznál. Féléve a hidrogén üzemanyagcellást próbálták ki Vecsés térségében, ezúttal pedig a tavaly bemutatott háromtengelyes akkumulátoros elektromost bérelték ki a Prim Vol Trade Kft. közreműködésével a gyártótól. Szóbeszédben jár, hogy „nem szeretnek” minket, noha az üzleti bizalom csorbát szenvedett 2015-ben a már szállítási szerződéssel is rendelkező 150 darab csuklós busz visszamondása miatt, de azért továbbra is a megrendelésekből élnek, és az van bőven.


A 15 méteres dízel változata itthon nem ismeretlen, a korábbi Szabolcs Volán szerzett be 10 darabot 2008-ban Nyíregyháza helyi járatára. A negyedik generáció bevezetésével a hosszúderekú változatot kivezették a kínálatból, 2020 év elején viszont a visszatértéről informáltak, majd másfél évvel később virtuálisan bemutatták a régi-új típust. Egyelőre nincs egetverő érdeklődés: leszámítva a demóbuszokat egy darabról ismert, hogy közlekedik Spanyolországban.

Az egyik nyíregyházi.


Minden a kényelemről szól, nincs másképp ennél a busznál sem. Racionálisan a férőhelyeket tekintve alulmarad egy kéttengelyes villanybuszhoz képest: ez a tesztbusz 81 főt képes elszállítani, melyből 55-en tudnak helyet foglalni, a típusba pedig maximum 65 ülőhelyet lehet kérni. Az Urbino 12 Electric a gyártó szerint – ajtókiosztástól és akkupakkok számától függően, de – legfeljebb 39+4 ülőhelyet tartogat az utazóknak.


A dízelváltozatok esetén – kisebb önsúlyból fakadóan – még teljesül az állítás, hogy akár csuklós buszt is képesek kiváltani (Volvo 8900LE 6x2 [Volánbusz SEW és SWR-rendszámos buszai] 111 főt fogad, ebből 53 ülőhely; Volvo 7900A [Volánbusz háromajtós változat] összesen 123 főt tud elszállítani, ebből 57-en ülhetnek), a háromtengelyes elektromos viszont inkább vált egy kéttengelyest többlet kényelmet (ülőhelyet) kínálva, mintsem csuklóst.



Érdi lankákon

Hétköznaponként körülbelül 250 kilométert, míg hétvégenként nagyjából 220 kilométert fut, plusz rezsimenetek. A Törökverő úton töltik fel az eCitarók mellett, az utasok nélküli futás így hozzávetőlegesen 5 kilométer a kelenföldi buszállomástól. A hatótávról úgy nyilatkozik a gyártó, hogy néhány száz kilométer a High Energy+ akkucsomagokkal, máshol a 470 kWh-s kapacitás mellé 250 kilométert említenek valós körülmények között – a tesztbuszban 616 kWh összkapacitás található.


A ZF központi villanymotorban nem, viszont a sofőr lábában éreztem némi bizonytalanságot az új technika okán az érdi emelkedőn. A térség kiváló választás egy e-busz nyúzására, és a gépkocsivezetők lábérzékenységének kipróbálására, ami a rekuperációt illeti.



Utastér

A bőséges ülőhely kínálatban akad néhány érdekesebb ülés is: második ajtót követően baloldalon egy átalakítható (SitSafe) ülés van, melyben átalakítást követően menetiránnyal ellenkezően lehet egy gyerekülést rögzíteni. A két ajtó közti területen a szembefordított négy ülésnél pedig egyiknek a közepén is található biztonsági öv csatoló – M3/II. kategóriás buszként minden ülés hárompontos biztonsági övvel, és dönthető háttámlákkal szerelt. Ülésenként irányítható légbefúvás és olvasólámpácska található, a két ajtó közti alacsonypadlós részen ezt egy lejjebb helyezett légcsatornával oldották meg.


A második ajtót követően hátrafelé egy lépcsőfok található, majd szűk másfélméter síkfelület után újabb lépcső, és azt követően enyhe emelkedő a kocsi majd’ végéig. A hátsó ötös ülés dobogója és a mennyezet közt körülbelül 1,8 méter a táv, így az átlagmagassággal számolva hátul is lehet közlekedni fejbiccentés nélkül. Újdonság a „házon belüli” utasinformációs rendszer (az eSConnect telematika, Optiline pótalkatrészek után), mely a Oneline márkanevet kapta. Összképében igényesen kivitelezett, jó anyagmegválasztással, gondosan összeépített az utastér.

Középről hátrafele...

...hátulról előrefele.


A tesztbusz szeptember 26-ig közlekedik ingyenesen a régióban, menetrendje itt böngészhető.


174 megtekintés4 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése