top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Dübörög a magyar buszgyártás

Frissítve: ápr. 20.


p-rendszamosan.JPG

A Nemzeti Autóbuszgyártási Cselekvési Terv kétségtelenül bevált: egy jól átgondolt koncepció első átütő sikereként a világújdonságnak számító, speciálisan “kétéltű” – hullámhajtóművel ellátott – nemzetközi szabadalom alatt (is) álló Modulo M168h típus ad hírt. Az autóbusz külsőre egy hagyományos alacsonypadlós busznak tűnik, azonban a hullámhajtóműnek köszönhetően “áthullámzik” a gyenge minőségű útburkolati részeken, így a korábbi vesekövet szétzúzó Ikarus 280-asok után felüdülés lesz az utazóközönség számára országszerte. Meg nem erősített értesülések szerint a Solaris érdeklődött a koncepció iránt, ugyanis a saját fejlesztésű (ugyancsak hullámhajtóműves) Urbino 18-assal évek óta nem tudnak eljutni a szériaérettség szakaszába, így a kelet-európai térségben csak kisebb érdeklődés övezi a gyártót és típusait – szemben a Modulókkal, melyekre a köznyelv is megalkotta a maga kifejezését: “Lóduló”.


A Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság is üdvözölte a hírt, hogy a hazai ipar újra szárnyal, és olyan magyar buszokat tudnak vásárolni a hazai volántársaságok részére, melynek úgy modern műszaki tartalma, mint menetdinamikája párját ritkítja az európai autóbuszgyártók körében. Eddig 150 darab készült el, az ez év elején indult V-Busz Kft. az elmúlt hónapban vette át az új bíborlila magyar csuklósait. További 401 darabra van jelenleg megrendelése a gyártónak.

m168d_vbusz.JPG

Április 31-ig bezárólag az Alba Volán is megkapja a saját flottáját: Dunaújváros az elagott helyi járatos csuklósai helyett 15 darab M168h-t vethet be a Munka Ünnepének napjától, míg Székesfehérvár helyi járatain is felbukkan elhintve 10 darab Modulo csuklós.

alba_volan_dunaujvaros_helyi_m168d.jpg

A festéktakarékos fehért elhagyva ismét a hagyományos helyi járatos fényezéssel érkeznek új buszok Dunaújvárosba.

avm168d.jpg

Minimálisan modernizálva a hagyományost fényezést.


További újításként már elkészült az első helyközi, háromajtós kivitel is, melyet a Volánbusz Zrt. tesztel elővárosi viszonylatain az utasáramlás további optimalizálása céljából.

alap.jpg

A kevésbé kísérletező hajlamú közlekedési társaságok pedig választhatják a már-már újabb ráncfelvarrásra érett, hagyományos akkumulátoros elektromos meghajtású M168e-t. Utóbbi típusból a BKV Zrt. vásárolt 2015-2017 között 401 darabot.

m168e.jpg

A Bosnyák téren NLE-847, egy elsőszériás M168e.

˙ Mindenkinek további kellemes április elsejét! ˙

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Kommentare


bottom of page