Ikarus-nap 2019
Frissítve: 2020. nov. 15.

Az évről-évre egyaránt látogatókban és buszokban gyarapodó mátyásföldi Ikarus-napon ezúttal 17 autóbuszt lehetett megtekinteni, valamint a szokásos programokon (tombola, autóbusz-szépségverseny, főzőverseny, nosztalgia járatok) való részvétellel lehetett elvegyülni az összegyűlt, javarészt egykori Ikarus dolgozók között.
Az idei esemény annyiban extra, hogy néhány hete került napvilágra a Margit utcai telephely eladása. Az új (kínai) tulajdonos is megjelent az eseményen, és a programkezdő köszöntők között néhány szót szólt tolmács segítségével, hogy a jövőben mi a terve a területtel: ezek közül kiemelném azt a szándékát, miszerint Ikarus-múzeumot is létrehoznának az egyik csarnokban. Különösebben nem kell ecsetelni, hogy egy ilyennek több, mint létjogosultsága lenne (már hosszú évek óta), úgyhogy kíváncsian várjuk, hogy valóra válik-e az ígéret. Addig is maradnak a szabadtéri egynapos találkozók, mint a napsütötte szeptember közepi, közvetlenül a gyár szomszédságában.

A koránkelők sora, 9 óra körül, még a 60-as nélkül…

…és nem sokkal később már a BKV legfrissebb veterán buszával, a 60-assal…





…mely a BPI-060 állandó rendszámot kapta. (Az ezt viselő 412-est pedig még tavaly átrendszámozták PTZ-500-ra.)

Ha már 412-es: a narancs-zöld nosztalgia darab is kapott egy kis tájékoztatót, ahogy a troli is.

A ’90-es évek: 412-es és a korabeli vevőszolgálati “kezeslábas”.

Érkeznek a veteránok, jobbról a Volánbusz farosa lóg a képbe…

…melynek igényes restaurálása szemet gyönyörködtető. Részletesebben is olvashat róla ide kattintva.

A Vértes Volán KNYKK laprugósa…

…az elődmodell laprugós farmotoros mellett.

A Kapos Volán restaurált 266-osa…

…és a “tyúkitatója” + kikent gumija.



266-os részletfotók.

További farosok egymás farában a bejáratnál.

Almex jegykiadó az egyik Farosban.

Egy kis utastér nézegetés: az ex-honvédségi tárgyalóbusz belül…

…és a korábban 20-as törzsgép (BPO-446) immáron kocsmabuszként.

Nem Ikarus nevet visel ugyan, de egykori EAG-os mérnökök tervezték az S91-est. Gyömrő helyi járatán kettő (vagy három?) is fut, a képen az utolsóként legyártott darab látható.

És látszólag büszkék is a buszokra.

Emlékállítás a buszsor mellett, a szélvédő mögött bólogató kutyával.

Lobogó a kerítésen.

Néhány száz méterrel az eseménytől pedig ex-BPI-800 “megnyitott”, mint étkezde.

Tegnap és ma: a gyár főbejárata a ’70-es években és 2019-ben.
Comments