top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Hajdú Volános buszok országszerte

Frissítve: 2020. nov. 17.

A 2015. január 1-je előtt működő volántársaságok közötti autóbusz-áramlások (elsősorban adás-vételek) mondhatni rendszeresek voltak, ám elsősorban egy-két darabról volt szó majd’ minden esetben. Nem úgy, mint a most tárgyalásra kerülő volánnál.


Szerződés alapján 2012. december 31-ig a Hajdú Volán látta (volna) el Debrecen autóbuszos helyi közlekedését, azonban az önkormányzat már régóta fontolgatta egy egységes cég létrehozását, természetesen mint ilyet, fejlesztésekkel együtt gondolták megvalósítani. 2008-ra megelégelték a Hajdú Volán alacsony színvonalú és drága szolgáltatását (!), ezért szerződésbontással éltek a cég felé. Valószínűleg a volánnál azonnal „pezsgőt bontottak” a hír hallatán, hiszen a hazai városokban a helyi közlekedés a létező összes tekintetben mostohagyerek, legjobb esetben is nullszaldóval zárja az évet a könyvelés. Kiírtak egy tendert, melyen a Hajdú Volán (!) és a DKV Zrt. indult, végül utóbbi győzedelmeskedett és egy budapesti céggel karöltve (Inter Tan-Ker Zrt.), s kezdték meg 2009. július 1-jei nappal a helyi közlekedés ellátását a Cívisvárosban.


 Az egészről bővebben itt lehet olvasni [1].
 

Ezzel a Hajdú Volánnak vélhetően nagy (és veszteséges) terhet emeltek le a válláról, mely együtt járt azzal, hogy a helyi közlekedésre használt több, mint 70 szóló és 90 csuklós busz felszabadult. Ám értelemszerűen senki sem vágja maga alatt a fát (tisztelet a kivételnek), ezért a Cég rengeteg, sok esetben fiatal, korábban helyi járaton használt autóbuszt a helyközi üzemhez vezényelt át (pl. Solaris Urbino 18-asok), így kiszorítva a helyközi legöregebb/legkevésbé szalonképes darabjait. Természetesen a helyi járaton is közlekedett számos matuzsálem, melyek esetében nem kellett hosszasabb gondolkodásba kezdeni, hogy a helyközi üzem küzdjön velük, vagy a selejtsort gyarapítsák.

Berettyóújfalu, selejtsor, 2009. július. Fotók: Bohus Dávid.


Berettyóújfalu, selejtsor, 2013. július.


Így leállításra került a cég számos 415-öse, 260-asa, 280-asa, MAN SL222-ese, az közel összes gázbusz (Neoplan, MAN, Jelcz, 260, 263, 280), valamint a két 284-es. A gázbuszok közül néhány példány helyköziben közlekedett még egészen 2010-ig.


Olyan tetemes mennyiségű autóbuszról volt szó, hogy egy részük fért csak el a debreceni telephelyen. Nagyobb részüket elvitték Berettyóújfaluba, ahol a bőven volt hely a betonon az értékesítésre, bontásra váró, vagy végül később bérlés formájában új helyen közlekedő buszoknak.

Részletek a selejtsorról, 2009 júliusa.


Ebből a felhozatalból válogatott több másik volán és maszek a következő években. Volt, aki csak ideiglenes kisegítésre vette igénybe az ácsorgó flotta néhány darabját, s akadt olyan cég, akiknek a mai napig elengedhetetlen kellékei lettek.


A bérelt buszok...

A Volánbusz Zrt. legnagyobb budapesti alvállalkozó(i) [2] egyrészt bővítés, másrészt a King Longok üzemkészsége miatt bérelt(ek) a flottából egy kisebb szeletet:

  • 2009 – 2011 között 18 darab MAN SL222-est, melyekből 6 darabot visszaadtak 2011-ben, az maradék 12-öt pedig 2013-ban,

  • 2009 – 2015 között 10 darab MAZ 103-ast,

  • 2009 – 2013 között 6 darab MAN SG263-ast,

  • 2009 – 2013 között 2 darab Rába Contact 092-est.


A Tisza Volánnál 2010-2012 között 3 darab Jelcz M120M-re tartottak igényt a helyi közlekedésben.

Végezetül pedig a 2015-ig külön cégként üzemelő Szabolcs Volán bérelte a legtöbb buszt (összesen, nem egyidőben), ezekről korábban már volt szó [3].  (Amióta pedig egy cégbe tömörültek, számos busz kezdett új életet Szabolcs – Szatmár – Bereg megye útjain.)



…majd a megvásárolt darabok

Kezdve a legkisebb darabszámú vásárlással: a Hajdúböszörményi Városgazdálkodás 2011-ben egy darab, korábban helyi járatos Rába Premier 091-est hozott el [4] a sorról.


Őt követi a Nógrád Volán, mely cég 2010-ben 2 darab helyközi 415-ösre tett szert, ezeket tavaly őszig használták is.


Szintén két darabot, de 263-ast hozott el egy gödi fotós [5], aki a buszok belső terét átalakítva (üléseket kiszedve, paravánokat beépítve és így tehergépkocsivá átminősítve) az országot járva (többnyire) iskolák részére vállal fotózást.

Három darab Ikarust (egy 260, egy 266 és egy ex-gázos 280-ast [DUD-808]) szintén magánember vásárolt meg, felújítási és később nosztalgia célzattal. Ebben a videóban feltűnik a 280-as.


A Zala Volán 1 darab MAN NG232 CNG-t vásárolt meg, melyet alaposabb felújítást követően Zalaegerszeg helyi járatára állítottak be 2012 nyarán [6], ezzel megkezdve a földgázüzemű buszok üzemeltetését. Az egyedüli CNG-s darabot három, korábban a Tisza Volán által bérelt Jelcz M120I követte 2013 végén [7].

Zala megye első CNG buszai. Fotók: Balázs1a.


A Kunság Volán 8 darab SL222-essel, 3 darab 280-assal és 1 darab SL223-assal bővített, 2009 – 2011 között lebonyolítva az adás-vételt. (Az SL222-esek közül némelyiket a Volánbusz alvállalkozói is bérelték, majd visszaadásuk után kerültek Kecskemét és környékére véglegesen.) A 280-asok mindegyike Kecskemét helyi járatán kezdett, majd a hibrid Citarók érkezését követően helyköziben is előfordultak/-nak.

A Kunság Volánhoz (DAKK Zrt-hez) került darabok.



A Fővárosnak is csábító volt a rengeteg busz, melyek között bőven akadt még jó állapotú, így 2010-ben vásárolt a BKV Zrt. 8 darab 260-ast és 5 darab 263-ast. A megkötött szerződés tartalmazta a buszok átfényezését is, így már sötétkék-szürkén kerültek Budapestre. 2010 októberében jelentek meg először utcán a budapesti debreceniek. Ezek közül került ki az ország első, megőrzésre kijelölt (de addig is használatban lévő) nosztalgia 263-asa [8], továbbá az első 263-as troli is [9].

Végül abszolút darabszámnyertesként a Bakony Volán ex-Hajdús flottája, melyeket mind 2009. nyarán hoztak el előző helyeikről (Debrecen és Berettyóújfalu), és 2016-ig szerves része volt a cég állományának (azóta jelentősen megfogyatkoztak):

  • 13 darab Ikarus 415 (városi és elővárosi egyaránt),

  • 7 darab Ikarus 280 (városi és elővárosi vegyesen),

  • 5 darab Ikarus E94.50 (Rába-alvázas),

  • 4 darab Ikarus 256.42,

  • 3 darab MAN SL222,

  • 2 darab Ikarus EAG E95.52,

  • 1 darab Ikarus C56.42.




Frissítés [2018.11.10.]: a BKV által megvásárolt autóbuszok kapcsán a trolibusszá átalakított 263-as megemlítése.



Források és felhasznált irodalom:


[1] Omnibusz – Cikisbusz projekt - avagy a debreceni szolgáltatóváltás színe és visszája (közzétéve: 2010. július 1., hozzáférés: 2017. június 20.)


[2] BusWorld blog – Nagy alvállalkozó-váltás a Volánbusznál (közzétéve: 2017. május 20.)


[3] BusWorld blog – Szabolcs Volános bérlemények (közzétéve: 2015. december 14.)


[4] BusWorld blog – Hajdúböszörmény helyi járat (közzétéve: 2017. január 8.)


[5] Rózsavölgyi fotó – fotobusz.hu


[6] CNG Port – Munkába állt Zalaegerszeg első CNG-s busza (közzétéve: 2012. július 1., hozzáférés: 2017. június 20.)


[7] CNG Port – Újabb 3 CNG-s busz a Zala Volánnál (közzétéve: 2013. december 18., hozzáférés: 2017. június 20.)


[8] BusWorld blog – NCA-263 (közzétéve: 2015. július 25.)


[9] BusWorld blog – Ikarus 263T (közzétéve: 2018. július 12.)


389 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page