Aron Sonfalvi
Hajdúböszörmény helyi járat
Frissítve: 2023. dec. 30.
A településen már a múlt században közlekedett helyi járat, melyet a területileg illetékes volántársaság (6. sz. volánvállalat) végzett, méghozzá évek szerinti bontásban az alábbi módon és útvonalakon:
1964 [1] "1" Újvárosi út 77. - Középkert "2" MÁVAUT Váró - Vénkert "3" MÁVAUT Váró - Városi fürdő
1970 [2] "1" Gépjavító állomás - Vasútállomás - Középkert "2" Bocskai tér - Kórház tér - Kinizsi tér - Bocskai tér (körjárat)
1981 [3] "1" Köztemető - Vasútállomás - Középkert "2" Bocskai tér - Dózsa körút - Kinizsi tér (hurokjárat)
További menetrendek 1994-1996-ból, Kósa Norbert archívumából.
A rendszerváltást követően is maradt a volántársaság a szolgáltató a helyi járaton, egészen 2010-ig. Ekkor vette át a feladatot (egy részben új buszparkkal) a Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Nonprofit Kft.
A városban manapság 2+1 helyi járat közlekedik, 1-es, 2-es és egy 4-es jelzéssel ellátott uszoda járat, mely az iskolák igényeihez igazodva közlekedik (a KLIK által megrendelve). Általában egyórás turnusokban váltják egymást a csoportok a medencében, így ennek megfelelően beszállítja őket, majd vissza az iskolába, és így tovább.
Miért nincsen 3-as jelzésű járat? A Városgazdálkodási Kft. autóbusz-közlekedésért felelős vezetője nem tudja a számozási anomália okát. Felmerült a kérdés, hogy korábban volt-e 3-as járat - 52 éve még biztosan.
Amikor elkezdtem térképen végigkövetni a járat útvonalát a menetrendből kiindulva, nem tűnt maximálisan logikusnak – vagy legalábbis következetesnek – a megállók kiosztása, illetve azok távolsága. Például az 1-es járat a „Strandfürdő” után a „Vörösmarty utca” megállónál áll meg, ami alatt finoman szólva is (és a legrövidebb úton nézve) érint négy másik utcát, és nagyjából a település felén keresztül halad, ráadásul 180 fokkal eltérő irányban. Mint megtudtam az illetékestől, a „Vörösmarty utca” elnevezésű megálló valójában az Újvárosi út 19-es száma előtt van lecövekelve mindkét irányban. A megállók igényesek (amennyire egy megálló az lehet), még a megállónév is rendszerint fel van tüntetve a cölöpökön, és a frekventáltabb helyeken esőbeállót is kihelyeztek.
Külső-Nánási utca mh.
A járatok hétvégi közlekedése elég szegényes: a strand nyitva tartása mellett is hétvégén mindössze napi 3 járat érinti, holott az autókkal már dél körül nehézkes parkolni a strand környezetében a nyári szezonban. Mitöbb, az általam látott (noha nem túl reprezentatív) négy járaton a kihasználtság indokolná, hogy gyakrabban is közlekedjenek, illetve hétvégén talán ne fél 3-kor haladjon el az utolsó járat a strandnál.
Néha "vadregényes" helyeken tűnik fel a helyi járat: utolsó tippem lett volna, hogy itt fog jönni. Ha a sofőr nem mondja...
Garázsmenet, nem sokkal a HBVG Kft. telephelye előtt.
A 2010 januárjában átadott, Kálvin téri új autóbusz-állomás épülete. Fotó: Kósa Norbert.
A két járat útvonalát [4] felskiccelve térképen alábbiakban meg lehet tekinteni. Kiegészítésként melléjük két gondolat:
az 1-es járat esetében a meghirdetett menetrend szerint a járatok a 35. sz. főút – Polgári utca – Dózsa György körút – Strandfürdő irányon közlekednek, noha a sofőrök a – menetrendet és útvonalat az utasok kárára nem felrúgva – a Temető – Újvárosi utca – Báthory István körút – Dózsa György körút – Strandfürdő útvonalon teszik meg inkább (és általában), így a térképen is ez került jelölésre.
az értelmezésükhöz (főleg az 1-es esetében) ajánlom a menetrenddel együtt tekinteni, a nyilak miatt ugyanis kaotikus lehet elsőre.
1-es járat
Térkép: Google Maps
2-es járat
Térkép: Google Maps
A járműpark
Az 1-es és 2-es (meghirdetett, közforgalmú) járatokon a két Credo EN 12-es szolgáltat, a 4-es (kvázi szerződéses) uszoda járaton pedig az Ikarus 260-as az igásló – még egy rövid ideig – melyet hamarosan levált a legfrissebb beszerzése a városnak, egy MJT L23-01D. Utóbbi egy 2008-as bemutatóbusz, melyet 2016 szeptemberében vásároltak meg. A sorok írása alatt még műszaki felkészítése történik, illetve a papírügyek intézése.
A fenti három buszon felül a tartalék szerepét tölti még be egy, korábban Debrecenben futott Rába Premier 091. A leosztás nem kőbevésett tény, variálás előfordulhat közöttük. Korábban a Hajdú Volán Zrt. 2 darab MAN SL 223-assal és egy SL 222-essel végezte a helyi járatot, ameddig ők voltak ebben a megbízottak. Ezekről képek itt tekinthetőek meg.
Forgalomban a Rába Premier. Fotó: Kósa Norbert.
2020 év végén a két Credo közlekedik a járatokon, beleértve a reggeli és délutáni iskolás járatot is. Az MJT-k tartalék szerepet töltenek be, míg a Rába Premiert tavaly selejtezték.
MJT L23D-k a HBVG Kft. színeiben.
Ezúton is köszönöm a buszközlekedési ágazatvezető segítségét a járatok útvonalát illetően!
Források:
[1] Hivatalos Autóbusz Menetrend (érvényes: 1964. 05. 31-től 10. 31-ig), IX. évfolyam, 17. szám. Magyar Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Autóközlekedési Vezérigazgatósága, Budapest, 1964.
[2] Hivatalos Autóbusz Menetrend, 1. kötet (érvényes: 1970. 05. 31-től 1971. 05. 22-ig), XV. évfolyam, 24. szám. Volán Autóközlekedési Tröszt, Budapest, 1970.
[3] Hivatalos Autóbusz Menetrend (érvényes: 1981. 05. 31-től 1983. 05. 28-ig), I. évfolyam, 1. szám. Volán Tröszt, Budapest, 1981.
[4] Hajdúböszörmény helyi járat menetrend
Comments