Aron Sonfalvi
Hajdúszoboszló helyi járat
Frissítve: 2020. dec. 6.
A városban a Hivatalos Autóbusz Menetrend alapján már 1950-ben volt helyi járat (5015-ösként illesztve a számmezőbe), mely a 100-as vasútvonalhoz igazodva közlekedett a vasútállomás – gyógyfürdő útvonalon. A viteldíj 2 Ft volt. További említésként alább néhány archív menetrend és viteldíj-információ Kósa Norbert gyűjteményéből (1988, 1994, 1995, 1996, 2015).

Hajdúszoboszló helyi járat 1950-ből. Forrás: Balla László gyűjteménye.
1988-tól érvényes menetrendek és viteldíjak.
1994-es menetrendek, temetői járattal.
1995-től érvényes menetrendek, szintúgy temetői járattal az évben.
És az 1996-tól érvényes.
A közlekedést 2005 óta a Hajdú Volán Zrt, majd 2015. január 1-jétől jogutódja, az ÉMKK Zrt. végzi. A viszonylatok 2004-2017 minimálisan változtak, a szükséges buszok száma viszont változatlan. Lényegileg felvázolva: a járatok a buszállomást kötik össze a vasútállomással és a temetővel. Korábban volt Tesco-járat is (mely szintén „helyi járatként” funkcionált), azonban ez megszűnt 2017. január 1-jén.

A 2015-ös menetrend.

A 2017. január 1-jével megszűnt Tesco-járat menetrendje.
A dedikált helyi járatok sem kifejezetten gazdaságosak, idézve egy tervtanulmányból:
[…] A menetjegyek és bérletek nettó ára jóval az önköltség alatt van, 2009-ben egy menetjegy ára 150 Ft – az önköltség fele – volt. A bevételek 19 %-át a fogyasztói árkiegészítés, további 8 %-át állami-, másik 8 %-át önkormányzati támogatás (2009-ben 2,9 MFt) alkotta, ez tette lehetővé a veszteségek nagy részének finanszírozását, illetve a viteldíjak mérsékelt szinten tartását (15. táblázat). Utóbbi mindenképpen szükséges ahhoz a jövőben is, hogy a lakosság és a turisták az egyéni közlekedés helyett a jóval környezetbarátabb helyi tömegközlekedést válasszák.

A tervek között szerepelt a helyi közlekedés vonzóbbá tétele és versenyképességének növelése: mindezt sűrített járatokkal (főleg a turisták által látogatott helyeken – fürdő, kemping), és új járműparkkal képzelték el kilenc éve.
Új járat – nyolc évvel a tanulmány után
2017. szeptember 1-jén új viszonylatot indított a társaság autóbusz-állomás – Hétvezér telep – autóbusz-állomás útirányon keresztül, 2A jelzéssel. Előzőleg 1995-ben indult új (szintén betét-)járat, akkor az 1A viszonylatot hozták létre. Így napjainkban négy vonalon közlekednek a járatok, melyeken az alábbi vonalhálózati térképen lehet megtekinteni. A 2018. szeptember 1-jétől érvényes menetrend itt érhető el (PDF; 1,72 MB).

A 2011. január 1-jétől érvényes vonalhálózat. Forrás: Hajdú Volán Zrt.
Korábban volt 3-as (autóbusz-állomás – Nádudvari utca [Temető]) és 6-os viszonylat is, melyeket megszüntettek. Előbbi utolsó üzemnapja 2013. január 5-én volt, míg utóbbi megszüntetéséről nem találtam dátumot.

A 2018. január 1-jétől érvényes vonalhálózat. Forrás: ÉMKK Zrt.
Járművek
A helyi viszonylatok leközlekedtetése 2004 óta négy járművet igényel. 2005 – 2008 között Ikarus 260, MAN SL222 és MAN SL2x3-as buszokat használt a volántársaság, melyek közül kettő a helyközi üzemben is közlekedett (és mindössze kettő volt kifejezetten a helyi járatra).
260-asok ‘szoboszló helyin. Fotók: Tiba András.
2009 nyarán az előző évben újonnan (Debrecen helyi járatára) vásárolt négy darab Solaris Urbino 12-es került a városba, ezek 2011-ig közlekedtek itt, majd Debrecen helyközi üzeméhez kerültek, és MAN SL-ek jöttek helyükre (ismét).

Solaris Urbino 12-es a 2-es járaton.
MAN SL-szériák Hajdúszoboszlón. Fotók: MadThrasher / Eurobus Online / M.B.
A kilenc éve megálmodott vonzóbbá tétele a közösségi (helyi) közlekedésnek – ami a járműparkot illeti – nem sikerült, napjainkban ugyanazon MAN SL222-esek illetve SL2x3-asok közlekednek, melyek 2007 környékén is.
2020 őszén a város helyi járatára Kecskemétről csoportosítottak át egy Credo BN 12-est (LSH-364), valamint Salgótarjánból egy Volvo 7000-est (JKM-790).