top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Mikulás busz | BPI-206

Frissítve: 2023. dec. 3.

A BKV Zrt. egyik 260-asát egyedibb módon újította fel az eddigiekhez képest: kinevezték Mikulás-busznak, így ehhez mérten egyedi utastere lett, valamint a külső megjelenés is jelzi az utasok felé, hogy ez nem "csak egy szokásos busz". És természetesen a Mikulás is megtalálható (volt) a fedélzeten, szaloncukrokat osztogatva.


A korábban kissé leharcolt Ikarus-t gyönyörűen megcsinálták, kívül-belül matricákkal díszítve az egész járművet, ezzel is Karácsony-váró hangulatot hozva a városba. Eddig elsőként a Fényvillamos volt ilyen kezdeményezés (2008-tól), azt követően jött képbe a Fénytroli (2012-től, idén kétféle is lesz), illetve mostmár ezzel a busszal is bővült a Cég tárháza az adventi időszakot illetően.


Külsőleg:

Figyeltek a részletekre nagyon, piros ülések, piros korlátok, hópelyhek a plafonon, az hátsó ajtó felett egyedi, „behavazott” azonosító. És a dekoritok adta nagy felületeket sem hagyták üresen szerencsére. Egyébként ritka jó élmény olyan 260-assal utazni, ami az úthibákon semmiféle nyekergést nem hallat az utastérben. Fokozván a pirosságot én még egy piros lapocskás FOK-Gyem kijelzővel tuningoltam volna a kompozíciót (+ opció: fehér padló, lásd itt). És sötétített ablakok kerültek bele, ahogy az már megszokott lett a nagyobb felújításoknál.


Jelenleg Óbuda divízió kötelékébe tartozik a busz, hétvégente a 17-es villamospótlón, hétköznap a 105-ös viszonylaton fog közlekedni.


Korábbi állapotában ugyanez a gép (2013. április):



Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page