top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

MAN Lion's City GL CNG teszt

Frissítve: 2020. nov. 18.


A mai naptól számítva egy hétig közlekedik a BKV Zrt. fennhatósága alatt a 7E vonalon az az MAN Lion’s City GL CNG-üzemű autóbusz, melyet tavaly mutattak be a Hannoverben, és el is nyerte a 2015-ös Év Busza címet. A buszt az MAN Kamion és Busz Kft. bocsátotta a Fővárosi cég rendelkezésére, melyet dolga végeztével a Zách utcai telepen tárolnak a teszt ideje alatt. A BKV Zrt. A Facebook oldalán tett közzé indulási időpontokat a két végállomásról.


A fekete és a fehér egységével operált az MAN, amikor legyártotta a hannoveri bemutatóra szánt, hosszított NG313-as típusjelű buszát.

Az utastér szín összetétele: fekete és fehér.


Az ablakfelületeket optikailag megnövelték fekete matricákkal, melyet ezüst keret szegélyez a busz teljes hosszában.

Optikailag növelt ablakfelületek és takart kerekek.


Az utastér hasonlóan letisztult, és a fekete műbőr üléshuzatok, valamint a fényes fekete oldaldekoritok ellenére meglepően világos összehatást keltett számomra az első napján. A padló vajszínű eternites csillámpadló, amely már-már vakította az utasokat, amikor rá esett a Nap fénye.

Az utastér összképe elölről nézve.


A csuklóköpeny a korábban 9 hónapig tesztelt, ehhez a buszhoz nagyon hasonló Lion’s City GL-hez hasonlóan fényáteresztő műanyag, mely teljesen megváltoztatja a csuklós buszokon általában megszokott fényviszonyokat.

Fényáradat a csuklónál.


Ehhez a fényáradathoz járul hozzá még a „napfénytető”, mely a klímaberendezések evaporátorai és a hatalmas gáztartályok ellenére helyet kapott a tetőn, méghozzá nem is egy, hanem három darab.

"Napfénytető" a hátsó traktusban.


A második és harmadik ajtó környékén hatalmas „tánctér” van, ez az újabban beszerzett budapesti buszokhoz képest meglepően szokatlan, holott sokkal praktikusabb kialakítás.

Hatalmas és tágas tér, zsúfolt vonalakra ideális a gyors utasáramlás elősegítésére.


Három darab lenyitható ülést helyeztek el a "tánctér"-részben, melyet a vezető egy kapcsoló segítségével mágneszárral le tud zárni, ha az utasszám megkövetelné azt.

Lezárt ülések.


A vezetőnek sincs oka panaszra a komfort tekintetében: a klímaberendezésen felül üléshűtés és –fűtés is rendelkezésére áll. A műszerasztal a már Budapesten szolgáló Lion’s City típusokban megismerthez teljesen hasonló, apróbb eltérések vannak, mint például az öt ajtónyitó/ -záró gomb. Megemlítendő még, hogy a kívánt sebességfokozatot egy háromállású kapcsolóval lehet kiválasztani a megszokott gombsor helyett.

A munkahely kialakítása.


Az utastérbe lépve minden utasnak feltűnt a világosság mellett a hatalmas, lilakeretes elektronikus jegykezelő-készülék, mely egyaránt alkalmas a „hagyományos” jegyek validálására is. A teszt ideje alatt az autóbusz használata díjmentes.

E-jegy kezelőkészülék, felette az ajtónyitó.


Az ajtóműködtető rendszert a német szokásoknak megfelelően specifikálták: az utas leszállási szándékot jelez a vezető irányába, majd a megállóban – a  külön erre a célra szolgáló – ajtónyitó gombbal maga kell nyissa az ajtót. Ugyanis a járművezető csak az első ajtót tudja nyitni a műszerasztalról. Ez az első napján még jelentős nehézségeket okozott az utazók körében.

Ön jelez és Ön is nyit, fotocellás odacsukás érzékelő az ajtó felett.


Az autóbusz erőforrása egy hathengeres (E2876LUH07 típusjelű), fekvő hengerelrendezésű, sűrített földgáz üzemű, turbófeltöltővel ellátott Otto-motor, 228 kW legnagyobb teljesítménnyel, 12,8 liter hengerűrtartalommal és 1 250 Nm-es legnagyobb nyomatékkal, melyet 1000-1700-as fordulatszámok között képes leadni (fokozattól függően). A nyomatékváltó egy ZF, 5+1 fokozatú automatikus váltó. A hátsó részben meglepően hangos volt a motor, már-már felül is múlta a kortársait (Volvo 7900H például).


Érdekesnek tartom, hogy egy tulajdonképpen tízéves alapkonstrukciójú busz az évek során adódott technikai újításokkal felvértezve – de nem elvakultan innoválva a teljes konstrukciót – el tudta nyerni az Év Busza díjat, ami talán sokat elárul arról, hogy nem feltétlenül a legszebb/legújabb a legjobb.


Még néhány fénykép az Oroszlánról, valamint az "elődjéről", amely 9 hónapig az EBSF-projekt keretében rótta az utakat:


MAN Lion's City GL 2011 novemberében az újbudai végállomáson.



340 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page