• Sonfalvi Aron

Megújult oktatóbuszok

Frissítve: nov 17

Idén év elején az OFA meghirdette a képzései között az autóbuszvezető-képzést is, melyet akár 'B'-kategóriával is el lehet kezdeni, így a szükséges ’C’ és az azt követő ’D’-t el lehet végezni a képzés keretén belül. Utóbbit több cégnél is lehet csinálni, így a VT-Arriva Kft-nél vagy a BKV Zrt-nél is. Előbbi cég a korábban Fejér megyei helyközi megbízatásukból "kihullott" Ikarus C56-osai közül alakított át néhány darabot a képzés lebonyolítására, míg utóbbi cég az évek alatt igencsak megtépázott (egy kivételével mind) oktatóbuszként használt Ikarus 415-öseit kezdte el rendbe tenni 2016. elején (BPO-513, BPI-382, KPY-757). Ameddig ezek készültek, addig ideiglenesen az utasforgalomban feleslegessé vált 415-ösökkel oktattak (BPO-742, BPO-767, BPO-774) [1].

VT-Arriva Kft. C56-osa halad Budapest határában 2016 áprilisában.


A oktatásra használt 415-ösök a BKV-nál - előzőleg.


A korábban is oktatásra használt 415-ösök közül a KPY-757 (ex-EWS-895 [1]) kapott vázjavítással egybekötött középjavítást külső vállalkozónál, mely ezenfelül még magában foglalta az új arculati megjelenését is a gépnek – mintegy ezzel is csábítva a potenciális sofőr-jelölteket a Fővárosi „öregcéghez” – a vaj és fekete kombinációját, a már oly’ bevált sötétített üvegezéssel karöltve.


Erre egy igen egyszerű okból volt szükség: az oktatóbuszok ezidáig „csupán” kb. 300 Pt-s betűkkel az oldalukon (és elől-hátul kék alapon fehér ’T’ betűvel) futottak az utakon, ám az utascsere gyakorlásakor szinte mindig akadt olyan figyelmetlen utasjelölt, aki teljes nyugalommal felszállt az „üres” autóbuszra, majd kényelmes ülőhelyet találván várta annak továbbindulását. Talán az új színnel kellően ordít majd a buszról, hogy ez nem a 15-ös.


Mindhárom oktatóbusz kapott ezenfelül a veldhoveni Volvókból származó vezetőtéri klímaberendezést, mely apróság, de ugyanakkor nagyban növeli a kényelmet az (általában) két elől utazónak. És harmadik, közös ismérvük az ISRI 6860/875 típusú vezető- és oktatóülés egyaránt (hárompontos biztonsági övvel), amibe beleülve tényleg nem lehet senkinek oka panaszra, hasonló komfortfokozatú vezetőüléssel szerelik a Mercedes Tourismókat is.


MTZ-969 - ex. KPY-757 - ex. EWS-895, Cinkota megújult oktatóbusza


A harmadik autóbusz (a rendszám szerint második, BPO-513-as készül Kelenföldön) – BX 71-70; BPI-382; MTZ-967 [1] – teljes mértékben a BKV Zrt. Kelenföldi Divíziója által készült, 2016. április 19-én vizsgázott le sikeresen. A busz felett már korábban (legalább) kétszer ott lebegett az 'S' betű felfújásának lehetősége, ám még a 2014. decemberi balesete után is kapott egy újabb lehetőséget az utasok további szállítására.

A Nagy Túlélő - BPI-382 még utasforgalmi kocsiként.


Így volt ez egészen 2015. év végéig, amikor is leállításra került, majd 2016 februárjában oktatójárműnek lett átminősítve, és elkezdték a felújítását. A vázjavításon felül az Ikarus 435-ösökben használt mellső (Rába 632) és hátsó (ZF A 131) hidat kapott, valamint eltérő (hosszú áttételezésű, "helyközi") differenciálművet és ehhez illően egy szintén hosszabb áttételezésű, de ugyancsak ZF Ecomat automataváltót. Ezzel a jármű kinematikai végsebessége 90 km/h óra lett. Az erőforrás maradt a ’90-es évek egységesítésekor beleapplikált DAF LT160-as.

Hasonlóan másik két társához kapott klímaberendezést a pilóta, illetve a két ISRI ülés (hárompontos biztonsági övvel) itt is a felszereltség része. Eltérés viszont, hogy kartámasz nélküliek az ülései, így a „szimulációs gombok” (leszállásjelzés küldése, vészjelzés küldése, etc.) itt egy külön konzolon lettek kialakítva az oktató részére.

Az utastér...


...és külön az oktató és a vezető térrésze.


Az autóbuszokon március-áprilisban azonnal meg is kezdődött az oktatás, és így a korábbi ideiglenes járműveket véglegesen leállították. Az oktatások egészen július elejéig tartottak a buszokon, azóta hosszabb „pihenőn” vannak. Az MTZ-967 a Kelenföldi Divízió busza (hiszen ők csinálták), a ’969 Cinkotáé, míg a ’968-asról nincsen semmiféle bővebb információm, hogy hova kerül. Az oktatóbuszokra nagyon ráfért egy átfogó rendbetétel, ugyanis a képzés beindítása előtt csak „hébe-hóba” kellett használni ezen gépeket, és a hosszas állás mindegyiken látszott már.


További oktatóbuszok a cégnél a dél-pesten szolgáló két Ikarus 412-es, melyek viszont az oktatói pedál és az oktatóülés beépítésén túl nem kaptak egyéb beavatkozást, amióta ilyen célokra használják őket (kb. 2015. nyarától).

Egyik...

...és a másik.



Ezúton is köszönet illeti a BKV Zrt. Kelenföldi Divízióját a fényképek létrejöttéért és a háttér információkért az átalakításokat illetően!





Frissítés [2016.11.26.]: még egy oktató 415-ös készült el ezen a héten, MTZ-644-esként, a korábbi BPO-722-ből.

Korrekció [2017.01.25.] MTZ-968-ban nem a fentebb bemutatott ISRI ülések vannak, hanem a "hagyományos", amivel gyárilag szerelték (ugyanolyan az oktató ülése is). És ezenfelül a Dél-pesti Divízió oktatóbusza lett.

Frissítés [2018.07.11.]: további 3 darab 415-öst (BPO-717, BPO-725, BPO-726) alakítottak át a fentiekhez hasonlóan, illetve egy Citarót is vásároltak oktatóbusznak (PTU-395 --> NCZ-578) a már meglévő átalakított Citaro mellé (LYR-131).





Forrás:


[1] HBweb


17 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0