• Sonfalvi Aron

A budapesti 60-as busz(ok)

Frissítve: nov 17


Régóta tervben volt a viszonylat képes bemutatója – nem olyan terjedelemben, mint a 86-os busz esetében – de próbáltam még itt-ott kutakodni további, régebbi képek illetve információk után, eddig sajnos hiába.



Ha valakinek akadna a családi képgyűjteményében 2000 előtti fényképe 60-as buszról, és megosztaná az olvasókkal, írjon üzenetet!

A budapesti 60-as autóbusz-számozás 1950. februárjában indult meg, ám az itt bemutatásra kerülő járattal ellentétben ez még a város teljesen másik felén közlekedett, Kőbánya-Városközpont (Zalka Máté tér) - Rákoskeresztúr között. Ezt követte az '50-es évek második felében a Kálvin tér - Lánchíd - Óbuda, Miklós utca közötti 60-as, majd 1972-től beszélhetünk arról a hatvanasról, ami lentebb képekben elevenedik meg: Batthyány tér - Óbuda, MÁV-állomás között ingáztak a buszok egészen 2008-ig. Ennek volt egy betétjárata a 60A (lásd előző linken), mely Batthyány tér - Vörösvári út között járt, Bécsi úti "körjáratként".

60A autóbusz és 11-es villamos a Bécsi út/Vörösvári úton a '70-es években. Fotó forrása: Hampló.


A 2-es metró felújítása alkalmával először 2005. nyarán, majd 2006. június 9. – augusztus 19. között a Nyugati pályaudvarhoz közlekedett az járat. Ezenfelül az augusztus 20-i ünnepségek alkalmával hol a Moszkva térre, hol pedig szintén a Nyugati pályaudvarhoz kanyarították a belső végállomást.

A fentebb írt metrópótlás végeztével életbelépő menetrendje a járatnak 2006-ból.


Bohus Dávid képei a Nyugati pályaudvarhoz közlekedő 60-asokról, 2005-ből és 2006-ból.

2008-ban a nagy paraméterkönyv szerint közel nullára redukálták volna a 60-ast, végül heves tiltakozás tört ki, így nem szüntették meg, csupán ipszilonosították + meghosszabbították. Méghozzá:

  • 160: Batthyány tér – Békásmegyer (kiváltva ezzel a Békás-buszt, ami Óbudai rendelőintézet – Békásmegyer között közlekedett);

  • 260: Batthyány tér – Gábor Dénes Főiskola.

A környéken másodikként terjesztették ki a Telebusz-rendszert erre a járatcsaládra, így jött létre a:

  • 260: Batthyány tér – Virágosnyereg út (ezen végállomás nevét/elhelyezkedését sokszor variálták, így szerepelt még pl. Harsánylejtőként is);

  • 260A: Batthyány tér – Kocsis Sándor út.

A 2016 januárjában elindult Fonódó villamosjáratok miatt a buszok - párhuzamosság lévén - vissza lettek vágva eleinte az Óbudai rendelőintézetig, ahonnan hurokban (a Váradi utcán - Bécsi úton haladva) indultak külső végállomásaik felé, majd 2016 novemberében lakossági kérésnek eleget téve egy megállóval megtoldották a járatokat a Szent Margit kórház irányába (annak rendelőrészlegének nyitvatartásához igazodva), ahol hurokban fordulnak az egészségügyi intézmény régi bejárata előtt (erről szerepel majd kép a későbbiekben). És járműves változásként 2016 januárjától teljes üzemidőben szóló buszokkal, hétköznap VT-Arriva + BKV, hétvégén csak BKV kiszolgálású a három viszonylat.


Kronológiai képsor következik, 2007-2017 közötti exponálási dátumokkal.


Valamikor 2006. nyarán, Óbuda, MÁV-állomás felvételi épülete előtt, az egyik elég friss, mindössze egy-másfél éves Volvo 7700A-val, melynek a gazdája hosszú éveken át gondos kezekkel ápolta és óvta a buszt – lehetőségeihez mérten. 


2007 augusztusa, Óbuda, MÁV-állomásra érkező 908-cal, háttérben a buszgarázs csarnokával. Hétvégente teljesen alacsony padlós kiadással biztosították a kényelmet a vonalon utazóknak az új Volvókkal.


Ugyanott, ahol az előbb, csak másik napszakban és irányból. 2008 júniusa, más kijelző karakterezéssel. Ennek oka, hogy a 86-os vonal kocsijait (FKU-901 – 916) ekkor már felszerelték a HC Linear vezérlővel, mely más betűkészlettel operált.


Végállomástól végállomásig: ugyanúgy 919, ezúttal a Batthyány téren, 2008 augusztusában. Manapság innen a 11/111-es autóbuszok indulnak.


"Egy új korszak kezdete". A 260-as járat kijelző képe, 2009 januárja.


Ráncajtók csapódásától volt zajos a viszonylat-csoport 2009-ben egy ideig: Óbudára került az egyik ilyen 280-as. A hátsó ajtó a szétporladt alsó fele miatt már nem mindig talált be a vezetősínbe az alsó lépcsőn...


Egy eltévedt bárányka 2009 novemberéből: 2004-es sorozatú Volvo került Óbudára egy rövid ideig, mindössze egy darab. Ez üzemeltetés szempontjából nem volt annyira "mókás", mint egyszerű érdeklődő utasnak. Több, apróbb dologban is eltér a motortérben (is) a három széria, így az anyagbeszerzők kevésbé értékelték a "narancskorlátost" valószínűleg.


2009. november közepe, Cinkotáról érkezett tartalék oldja meg a reggeli csúcsban kiesett 280-as problémáját. A sofőr a rohanás közepette még táblát is tudott szerezni, ha már a kijelző csak a számkombót vállalta be.


2010. március közepe, csak egy átlagos hétköznap, a teljesen átlagos, ekkoriban mindennap itt közlekedő 015-össel, Podolin Selmeci utca megálló helyen. A megállópáros Batthyány tér felé vezető megállója ugyanis 2009-ig a "Podolin utca" nevet viselte.


Kevésbé átlagos jármű az előző után: 2010. szeptember, beugrott a Bogdáni tartalék egy körre. Néha tudta a kijelzője a végállomásokat, máskor meg nem...itt épp utóbbi helyzet állt fenn.


A személyes kedvenc 415-ös, 2010. november 1-jén szintén beugrott néhány körre. Épp a békásmegyeri Csobánka téren várja indulási idejét.


Helyben & favoritoknál maradva: Csobánka tér és az "Elitgép". Leírhatatlanul lomha volt (már ekkoriban is – 2010. december), de az üzemkészségére nem lehetett panasz. Szintén a vonal egyik törzs és szilaj paripáját láthatjuk.


2011. május, úgyszint Csobánka tér, és egy következő vonali törzsgép.



2011 májusa még mindig. Hétvégente a 86-osra kevesebb buszt kellett kiadni, így ilyenkor az ottani gazdás gépek a 60-asokon futottak. Némi egyéni dekor érhető tetten, melyeket a Főnökség rendszeresen eltávolíttatott, és azok rendszeresen visszakerültek idővel.


Újra '872. Katinyi mártírok parkja Nagyszombat utca megállóból startolás 2011. május végén. A nagy megálló átnevezési "őrületben" ez a páros is elesett – illetőleg az itt átadott emlékmű után célszerűnek látták az alapján megkülönböztetni.


Kihaladás a Batthyány térről 2011. június végén...


...és bekanyarodás ugyanoda, 2011 szeptemberében. Már sokadjára szerepel a "Batthyány tér felé" tábla. Óbuda vasútállomásra a buszok ekkoriban mindkét irányból betértek, és hiába két külön megállóban álltak meg, kellett még egy megerősítés az utasok részére.


Harmadjára nyolc-hét-kettő, itt éppen 2012. január végén a Kocsis Sándor úti buszfordulóban. A sofőr helyettem retusálta az arcát.


Átlagos februári esti kép 2012-ből a Batthyány térről. Cinkotáról Óbudára delegált, a hét napjainak nagyobb részét a 60-asokon töltő 026-tal.


Újabb cinkotai jövevény, ezúttal a Margit hídnál hasítva, 2012 áprilisában. 


2013. január közepe. Előző nap délutánjától másnap reggelig nem csak szállingózott a hó, s az FKF-et ismét meglepetésként érte a téli csapadékforma. A Volvók a hátsókerék hajtásukkal többé-kevésbé sikerrel végigküzdötték magukat a Váradi utcán. A képen éppen 916 cserélt utast az előbb említett utcában, s egy csekélyke kis fekete felhőt kiadva épp meglódul.


A többé-kevésbé rész: nem mondhatom, hogy könnyen indult el a megállóból, és amikor sikerült, akkor is inkább "kicsúszott" onnan. A nap ugyanaz, az utca ugyanaz, az irány és a busz más csupán.


"Bezzeg az Ikarus": másodjára szereplő 015 zökkenőmentesen verekedi ki magát éppen a Váradi utcából a Bécsi útra. A készítés napja egyezik az előző előtti kép alatt szereplővel.


Újabb unalmas hétköznapot megtörő darab: egykoron Gyors 7-173-as fényezésű, már "visszabutított" 280-as ugrott be két körre pótolni 2013 áprilisában.


2013. április. A vonalakon ekkoriban már kezdett növekedni a kezdeti (2006-os hétköznapi 3 darabos) Volvo-kiadás, viszont még mindig 280-as túltengés volt csúcsidőben. És mivel kis túlzással ezek is fogyóeszközök, itt éppen a vázjavításról + lemezelésről frissen visszatért 837 várja indulását a Batthyány téren.


Egészen sokáig megúszta az itteni szereplést a 844-es, mint n+1-edik törzsgép. Itt éppen egy kisebb vázjavítás után, Batthyány téren félreállva.


Egy, a vonalakra betokosodott Volvo, Bécsi út/Vörösvári útnál, 2014 márciusában, még mindenféle beavatkozás előtt, "gyári állapotában".


Ismét egy tartalék pótlásként, ugyanaz, mint pár képpel ezelőtt, csak kicsit később: 2014. április.


Ránézésre: egy 280-as a 160-ason, este a Margit híd, budai hídfőnél. De mégis extra: naponta egyetlen indulást (Batthyány tér --> Békásmegyer) a Dél-pesti garázs ad (a bejegyzés megjelenésekor is még), ez egy 923-asra kiálló "garázsjövet", ha úgy tetszik. Még extrább (lenne), ha Van Hool állna a képen – ugyanis esetenként az jön ebben a startban. Jómagam is arra vártam a kép készítésekor...


2014. november 1-je, és egy újabb extra szereplő. Halottak napján (illetve esetenként az azt megelőző hétvégén) sűrítve jártak a járatok. Ezt egyes években a 60A, majd 160A betétjáratokkal kivitelezték, de 2014-ben már csak simán a 160-ast sűrítették be az Óbudai temető könnyebb elérése végett.

A nagy Volvo generálozás elérte Óbudát is: a 10 évessé érett buszokra rá is fért a legtöbb esetben. Itt éppen 919 indul a Katinyi mártírok parkjától, 2015 áprilisában.


Szintén 2015 áprilisában járunk: amikor az 2005-ös széria lázasan megy megújulni (esztétikailag), addig Óbudára került két "idegenlégiós", 2006-os évjáratú, kellően leharcolt darab. Itt épp az egyik hasít a Bécsi úton, elhagyván a Váradi utcát.


Csak egy átlagos kép, egy átlagos reggelen: 929 érkezik a Szent Margit kórházhoz 2015 júniusában, már új kijelzőkkel, esztétikailag "feljavítva".


2015. október vége. A Volvók már-már túltesznek a 280-asok mennyiségén a vonalon hétköznap, de azért még mindig "jó az öreg a háznál". Itt épp a frissen kilakatolt 842 indul Margit híd, budai hídfőtől.


Csak egy átlagos január végi nap 2016-ban. Ekkor éppen két hete, hogy szólósították a viszonylatokat a Fonódó villamos megindulása okán.


2016. május közepe. Hétköznapi kép, amikor még nem kanyarodtak a buszok a Szent Margit kórház felé, hanem a Váradi utcából egyből jobbra a Bécsi útra, és úgy tovább kifelé, képen az Arriva 872-esével.


2016. november 5-e. Az első nap, amikor a Szent Margit kórház felé ismét elkanyarodnak (a kórház rendelőrészlegének nyitvatartásakor) a járatok. Itt épp egy BKV-s Citaro a Bécsi úton, odafelé...


...és ugyanaz, amint már megfordult. A jobbszélen látható forduló jól kitáblázottsága ellenére is még mindig vonzza a parkolni vágyó autósokat, így néha fennakad a buszos közlekedés.


2016. november közepe. A fordulóban haladó 260-as a 260-ason. Már csak naponta két Ikarus 260-as szükséges a közlekedés lebonyolításához, és azok is csak hétköznap.


2016. december vége. Az alany ugyanaz, a képen pedig az áthelyezett (a villamosmegálló mellé tett) Szent Margit kórház buszmegálló. A megálló-áthelyezés évek óta szükséges lépés volt, ugyanis a villamospótlók, valamint az éjszakai buszok mintegy 150 méterrel odébb álltak meg, ezzel a helyismerettel nem bíró utasoknak nem kis értetlenséget okozva.


2017. január vége, teljesen mainstream látvány ekkoriban. Mint írtam, hétvégén csak a BKV szolgálja ki a vonalat, és a képen látható igásló már nevezhető "törzsgépnek" is.


2017. február. Ekkor már csak pótlás-gyanánt látható a viszonylatokon csuklós busz, itt épp BPO-859 fordul és indul Békásmegyerre. És a korábban emlegetett parkoló autó befigyel jobbszélen...




12 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0