Aron Sonfalvi
Újfehértó helyi járat
Frissítve: 2020. nov. 17.
A rengeteg Kelet-magyarországi település közül Újfehértó – ha nem is kiemelkedő módon – de jó helyen van. Talán ennek is köszönheti lakossági „méreteit”, meg azt is, hogy ebből fakadóan több járat is üzemel a településen. Ugyanis Nyíregyháza és Debrecen – a két regionális központ – között egyharmad úton fekszik, előbbihez közelebb. És mint ilyen, az agglomerációja is részben Nyíregyházának – ezért a volán busszal történő elérése meglehetősen jól kiszolgált.
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_1dc9c621ecd0440583ea261b2a70aa05~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_222,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_1dc9c621ecd0440583ea261b2a70aa05~mv2.jpg)
A menetrend leolvasása nem maradéktalanul egyszerű feladat helyenként: ha odaverekedtünk magunkat, akkor szembesülünk vele, hogy a nagyobb része már továbbállt a matricának.
Azonban a volán járatai – ahogy a legtöbb település esetében, néhány kivétellel – csupán a fő csapásvonalat tárják fel a településen, s mivel kellően nagyra terült már el – az egyébként város titulussal bíró Újfehértó – ezért igény formálódott helyi, feltáró buszjárat(ok)ra. Ezt a feladatot látja el 1992. július 1-je óta az Újfehértour Kft., őket megelőzően pedig a '80-as évektől a Szabolcs Volán végezte a helyi járatokat.
Az egész helyi járat három járatot számlál, melyek jelzése: 1, 1Y, 2. Az útvonaluk összeállítása közben jó derülési alapot adott a „Néphadsereg útja”, a „Főtér” (sic!), valamint értelmét vesztette mintegy 25 éve a „Szövőgyár” megálló-elnevezés is (a rendszerváltás után bezárt az Újpesti Szövőüzem helyi kirendeltsége [1]). Viszont térképre pillantva egyértelművé válik a járatok léte, látván a település és a 4-es főút elhelyezkedését. A 2-es járat 1997. június 1-jétől létezik , előtte csak a kettéágazó 1-es jelentette a helyi közlekedést.
De a járatok jelzésének igen kevés értelme / haszna van, ugyanis nem láttam még olyan fényképet, amelyen ne a "MÁLYVÁSKERT" vagy "SZÉCHENYI U." feliratú táblával közlekedne a járat, vagy ahol csak simán tábla nélkül végezné a járatot.
A térképre kattintva az útvonalak és megállókiosztások részletesen is tanulmányozhatók.
...és menetrendben. Utóbbiak forrása: Újfehértó Város honlapja.
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_ddb4c6c52f2145868b6fa1244e603915~mv2.png/v1/fill/w_57,h_43,al_c,q_85,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_ddb4c6c52f2145868b6fa1244e603915~mv2.png)
A viteldíjak [2].
Korábbi viteldíjak (menetjegy árak):
1992: 18 Ft;
1993: 22 Ft;
1997: 45 Ft.
A frappáns névadású cég a kezdetek kezdetén – ahogy ismételten megannyi másik cég az országban – a helyi (Szabolcs) Volántól átvett Ikarus 260-asokkal fogott neki a feladatnak, pontosan kettő volt szükséges a kiszolgáláshoz (volt tartalék is a rendszerben, CJC-312 [3]). 2010-ben elsőízben frissítettek egy MAN NL2x2-essel.
2006. decemberi körkép a helyi járat buszairól. Ezeken felül még egy 266-os is részt vett a közlekedésben. Fotók: Bohus Dávid.
2012. szeptember 25-én jött létre az újabb közszolgáltatási szerződés [2] az Önkormányzat és az Újfehértour Kft. között, ekkortól pedig újabb jármű is érkezett, kettő is: egy MAN NL2x2 képében, illetve másikként egy Neoplan N3016NF is állományba került. Azt követően 2015. őszén az újabb MAN került állományba. A hétvégi járatokra pedig 2016. végén egy kisbuszt (Irisbus DailyWay / Tourys) szereztek be (ez látható a borítóképen is, a helyi intermodalitással egyetemben).
2020 januárjában a cég egy 2008-as évjáratú, korábban Ausztriában futott Solaris Urbino 12-est vásárolt és állított be a helyi járatra RVR-068-as rendszámmal.
Táblázatosan az ismert helyi járműpark:
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_9f172b35282443cbb39f3fa03b49100d~mv2.png/v1/fill/w_49,h_15,al_c,q_85,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_9f172b35282443cbb39f3fa03b49100d~mv2.png)
Adatok forrása: fotobus.msk.ru; Phototrans.
Források:
[2] Újfehértó Város honlapja – Közérdekű adatok - Autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás (PDF, 10. oldaltól)
[3] BV7814 felhasználó nyilvános Google Picasa albuma, CJC-312-es frsz-ú Ikarus 260-ról készült fotó.