top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Nyírbátor helyi járat

Frissítve: 2020. nov. 17.

Bár többször is megfordultam a városban, menet közben – pontosabban: járatban – egyszer sem láttam a helyi járatot. Volt, amikor ordító Rába hídhangot hallottam, mellé egy D10-es hangjával, vizualizálni még sem tudtam. Manapság ugyanis elsősorban műszakváltós járat az itteni helyi járat, azonfelül elenyésző mennyiségű indulása van. De egy kicsit visszakanyarodva.


A városban figyelemmel járkálva egyes buszmegállótábla-oszlopokon még az 1991-től érvényes helyi járat menetrendje is fellelhető foszlányokban. Ezekből a maradványokból egészen sok minden kiderül:

  • legalább két járat volt, és (a maihoz képest) jóval több indulással bírtak,

  • nem csak Csepelen van Csepel Művek,

  • a volán végezte a járatokat,

  • kétféle bérlet is kapható volt (1, Ö, utóbbi gyanítom az „összes” vonalra érvényes).

Hogy pontosan mikortól, arra nem sikerült fényt derítenem (az Önkormányzat nem reagált többszöri megkeresésemre sem), de egészen 2006 nyaráig a Bátorbusz Kft. látta el a helyi járatot. 2006. július 1-jétől pedig a Szaki-Tours Kft. végzi. (A Tesco-járat sok másik településhez hasonlóan itt is megszűnt 2017. január 1-jén.)


Három korábbi menetrend érhető el, melyekből közvetett módon kideríthető, hogy kettő már nem érvényes. A helyi járat lényegében egy műszakváltós járatra redukálódott ezek alapján, amely egy útvonalon közlekedik, szép nagy hurkokat leírva a városban.

Az aktuális menetrend a megállókban nincsen kifüggesztve, bár maguk a megállók az esetek többségében igényes pavilonnal és persze az ehhez passzoló KRESZ-táblával várják az utasokat. (Egy műszakváltós busz esetén a dolgozók úgyis tudják, mikor kell kiállni a megállóba, így valahol érthető, azonban ez közforgalom számára is meghirdetett busz lévén így elég sovány.)

A Petőfi téri buszmegálló.


Az egyetlen viszonylat több hurokkal elég jól feltárja a várost, lásd az alábbi térképen:

Piros közepű pötty: induló-/végcél, sötétkék nyíl: indulás iránya, narancs nyíl: erre tovább.


Amikor tudom, hogy jó helyen járok a helyi járat útvonalát kutatván – 2013. május, FKC-495 a Madách tér megállót követően.

A 2010-től érvényes díjszabás [1]:

  • Egy utazásra érvényes vonaljegy ára: 150 Ft

  • Teljes árú havi bérletjegy ára: 3 000 Ft

  • Kedvezményes (tanuló/nyugdíjas) havi bérletjegy: 600 Ft

  • Félhavi bérlet: 1 800 Ft

A teljes árú bérlethez képest jóval olcsóbb kedvezményes bérlet az önkormányzat támogatásával valósult meg, ehhez  2007-2015 között anyagilag támogatták (kompenzálták) a szolgáltatót [2] [3].

A járműpark a 2000-es évek elején (illetve egészen 2006-ig, a Bátorbusz Kft. leváltásáig) igencsak érdekes volt.


Ugyanezen cég adta a buszokat a gyomaendrődi és a kisújszállási helyi járatra is, ennek megfelelően rotálódott a járműpark a három település között. Ikarus 260, Ikarus 266, Ikarus 546 és MAN SL200-as volt állományukban [4]. Két 260-as a Kisalföld Volántól származott (FKC-495, FKF-573), míg másik a BKV Zrt-től (JOY-394). Előbbiek egyike egyébként Biri önkormányzata által használt busz (is) volt egy ideig, azonban tavaly súlyos balesetet szenvedett [5].

A Bátorbusz flottájának egy része 2006-ból (+ lásd borítóképet). Fotók: Bohus Dávid.


A Szaki Tours Kft. 2006-ban Ikarus 260-assal kezdett szolgáltatni (több is volt állományukban), majd manapság a Szekér Trans ’99 Kft-től beszerzett (korábban Kistarcsa helyi járatán szolgált) Mercedes-Benz O520 (Cito) közlekedik. Mindkettőt megvásárolták, azonban csak az egyik üzemképes jelenleg (ez a Citók összetettségét és bonyolultságát tekintve nem olyan rendhagyó). Mivel azonban kettő busz szükséges a kevéske járathoz is (az ipari parkokhoz műszakváltásra külön kell busz), ezért a korábban a MÁV kötelékében (alig) futott Ikarus 263-ast vásárolták meg és használják a helyi járaton. A műszakváltásos járatokon, ahol nagyobb befogadóképesség szükséges, egy Setra SG221UL-t közlekedtetnek.

A Szaki-Tours Kft. buszai 2006-tól napjainkig. A Citóról látható felvétel még Kistarcsán készült.

Műszakváltáson a csuklós Setra 2018 februárjában, sajnos járatjelzés nélkül.

A helyi járatos busz 2019 szeptemberében a képen látható használt C1-es (RIP-643). Fotó: Balázs1a.



Frissítés [2018.02.17.]: a műszakváltós járatokon csuklós Setra közlekedik.


Frissítés [2019.09.10.]: az aktuálisan közlekedő busz egy használt Citaro (RIP-643), képet lásd fentebb.



Források:


[1] Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2010. (V.31.) önkormányzati rendelete a menetrendszerinti helyi autóbusz közlekedés viteldíjairól és utazási feltételeiről szóló 5/2002. (III. 29) ÖKT számú rendelet módosításáról


[2] Nyírbátor város közérdekű adatai, 600 ezer Forint feletti költekezések 2007-2015 között


[3] Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(I.28.) önkormányzati rendelete a Nyírbátor Kártyáról és a nyírbátori lakosoknak nyújtott egyéb kedvezményekről, támogatásokról


[4] Fotobus – Bátorbusz Kft. állomány


[5] Szegedma – Balesetet szenvedett gyerekszállító busz Nagykálló mellett (fotó)



Borítókép: Bohus Dávid



593 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Комментарии


bottom of page