top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Nyílt nap Óbudán harmadszor (2017)

Frissítve: 2020. nov. 17.

Ha az Óbudai telephely kerül szóba, jelesül egy ott megrendezett nyílt nap, számomra mindig kicsit olyan, mintha „hazamennék”. Ezért mindenképpen szétnéztem a harmadik alkalommal kapujait az érdeklődők előtt megnyitó üzemegységnél.


A garázs 1970 ősze óta, immáron 47 éve szolgálja ki a Főváros autóbusz-közlekedésének észak-budai és észak-pesti régióját járművekkel. A szolgáltatási terület és viszonylatok persze szinte évről-évre és hónapról-hónapra változnak, de ennek ellenére is manapság mintegy kétszáz autóbusz tartozik a hatáskörük alá. A közeljövőben pedig várhatóan egyben az ITK Zrt. budapesti üzemegysége is itt fog helyet kapni a meglévő és az érkező opciós Conecto G-kkel, valamint az Alfa Cívis 12-esekkel egyetemben.


Különleges járműves vendégként talán a BME 405-öse említhető meg, valamint a magánkézben lévő pécsi Ikarus 280-as, és a szintén magánkézben lévő egykori békéscsabai 260-as. A nyílt napra ezúttal is két különjárat szállította az utasokat: a K1-es a Bécsi út/Vörösvári út – Óbudai autóbuszgarázs között ingázott (BPO-358), míg a K2-es Árpád híd M – Óbudai autóbuszgarázs között (BPO-449, BPO-477). A szokásos tárlatvezetésen felül ezúttal – a Cinkotán korábban már kiállított – Rába D10-es kényszerhajtással is üzemelt, valamint klímaberendezés metszetet és EBS fékrendszert is tanulmányozhattak az ellátogatók. Képriport a május 6-i nyílt napról.

A kapunál szokásosan elhelyezett járműkiállítás. Jobbról balra: Ikarus 521, Ikarus 405, Ikarus 412, Ikarus 415, Ikarus 260, Ikarus 30, Ikarus 55. Utóbbi már nem látszik (OT 46-46).


Közelebbről a "special guest" és sorozattársa + az 521-es.


Újabb nosztalgia csuklós a lakatosok műhelyében kiállítva, vázjavítást követően.


A lakatosok műhelye adott helyet a különböző műszaki tárgyaknak is. Képen egy komplett EBS fékrendszer és szerelvényei...


...ezen a képen egy ZF automataváltó metszetben...


..egy klímaberendezés tetőegysége metszetben, tőle jobbra a kéthengeres klímakompresszor...


...és egy Rába D10-es, szintén itt-ott felmetszve.


Hátrébb haladva az udvarban a tüzelőanyag-vételező pontnál az alacsony padlós 260-as állt.


Nem messze tőle a mosó kijáratnál pedig a maszek 260-as.


A szélrózsa minden irányából érkeztek buszok: Kelenföldről a 284-es jött.



A MALÉV-os flotta egy része is jelen volt - legalábbis amelyekhez a BKV-nak van némi köze (55, 280).


Veteránok mindenhol.


Kerítésként is funkcionáló pótkocsis szerelvény.


Az öt, nem sokára forgalomba álló bérelt csuklós is "megbújt" a háttérben. A hatodik meg a csarnokban, lásd később.


A jól bevált és nagyon népszerű buszvezetés ezúttal 3 oktatóbusszal zajlott.


Álláslehetőség - nem biztos, hogy még aktuális.


Nem volt tömeg, de sokan megjelentek, és a főépületben is érdeklődtek a kiállított régi képek iránt.


A kisudvarban tehergépkocsik + 4 busz állt. A Kapos Volán a farosa helyett a 266-osát hozta el.


Vontatási bemutató - statikusan. 


A K2-es különjárat busza az indulási idejét várván. A délutáni sűrítést pedig a BPO-477-tel biztosították.


Elsőként jelent meg a Volánbusz egy BKV-s nyílt napon, méghozzá a néhány éve gyönyörűen felújított (és még használatban lévő) Rába vontatójukkal, egyenesen Százhalombattáról. Ennek a tetőablakán látható a fenti matrica.


A csarnok bejáratnál egy apró fali dísz. 


Csarnok összkép. Ünnepi tisztaság és rend, "ahol dolgoznak ott hullik a forgács".


"Speciális" 200-asok.


A hatodik csuklós Citaro aknán.


Hídcserés Citaro emelve a csarnokban. Alacsony padlószint, persze. Létra sem lenne elég...


A K2-es járat "alapgépe" érkezik a Bécsi út/Vörösvári út megállóba.



Ezúton is köszönjük a szervezők munkáját!

78 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page