Aron Sonfalvi
75 darab MAN Lion's City CNG | MVK Zrt.
Frissítve: 2020. nov. 18.
Debrecen, Szeged, Budapest, Zalaegerszeg és Kaposvár után Miskolc is CNG-üzemre váltott (részlegesen) a tömegközlekedésben: a tavaly indult tender eredményeképpen a várva várt új buszaik végre forgalomba állhatnak, miután a Szondi György utcai telephelyen kiépült a gázkút, és a szükséges oktatások is lezajlottak - s persze meg volt az átadásuk is.
A kaposváriak november 10-i ünnepélyes átadása, majd fokozatos forgalomba állásukat követően mintegy négy hónappal a borsodi megyeszékhely lakosai és utasai is birtokba vehették az új, CNG-üzemű buszaikat. A beszerzés hasonlatosan zajlott, mint Kaposváron: itt ugyan nem az EU állta nagyrészt a projektet, hanem egy kedvező lízing konstrukcióval és ~20%-os állami támogatással valósult meg, hogy 35 darab csuklós és 40 darab szóló busszal majdnem a gumikerekes járműveik felét lecserélhessék. 2015-ben pedig a fekete-fehér demócsuklós Miskolcon is megmutatkozott néhány nap erejéig.
Az utolsó három gép december 9-én érkezett meg Tiszaújvárosba, osztrák vámrendszámmal. A leendő szolgálati helyükre érkezésükről itt is sikerült egy hatásos drónos videót csinálni.
A hatvani pihenőben éjszakáztak a sofőrök.
A buszokat egységesen az MAN poznańi gyárában szerelték össze, és onnan érkeztek saját „lábon” Tiszaújvárosba, az MAN Kamion & Busz Kereskedelmi Kft. Miskolchoz legközelebb eső telepére. Itt eltávolították a védőfóliázást (kívül + belül egyaránt), megkapták a matricáikat + feliratokat, s nem utolsósorban hivatalosan is forgalomba helyezték őket, majd január végén az első néhány darab átkerült leendő szolgálati helyére, hogy az elkészült CNG-kút megkaphassa a működési engedélyét, valamint a sofőrök oktatási megkezdődhessen.
Gyülekező a tiszaújvárosi MAN-nél. Nem ennyi járműre méretezték a telepet, így a szomszédos telket is kölcsönkérték tárolásra.
A védőfólia az egyik csuklóson közelebbről.
Az átadás egy péntek délután kezdődő, és éjszakába nyúló programsorozat keretében történt meg, ahol nem csupán átadták az új buszokat, hanem egyben elbúcsúztatták az Ikarusokat is, melyek évtizedek óta szervesen hozzátartoztak a városképhez (itt is). A program a „Buszok Éjszakája” címet kapta (bár az utolsó programpont 21:00-kor kezdődött). Az egyetlen extrább rész, hogy az egyik szólót becsomagolták, hogy aztán kicsomagolhassák ünnepélyesen.
Az átadó promotálása. Nem vitték túlzásba a PR-munkát, lényegre törő, "ordító" színekkel (képforrás: MVK Zrt.).
Az átadót - egyedi módon - megelőzte a forgalomba állás: március 4-én jó néhány szóló + csuklós rótta a borsodi megyeszékhely utcáit. (Például az átadó miatt pótlásra szoruló 1-es villamos vonalán is többnyire új buszok voltak, de egy 435-ös is utoljára (?) még tett néhány kört.)
Első napjuk.
Az átadó kevésbé volt látványos (buszok tekintetében), mint Kaposváron, ahol majd' minden buszt felvonultattak: itt egy szóló és egy csuklós jármű volt kiállítva csupán, melyeket kívül-belül szemügyre lehetett venni. Én valamivel több kiállított járműre számítottam, mint kettő, amelyen annyira koncentrálódtak az emberek még este 9-kor is, hogy máshol néztem meg belülről inkább. És természetesen háttérben a színpad a két műsorvezetővel, akik egymást javítgatták, hogy ezek man vagy emáen buszok.
A műszaki részeket illetően a buszok teljes mértékben megegyeznek a kaposváriakkal: MAN E2876 LUH07-es kódjelű motor, 228 kW, 1 250 Nm-es maximális nyomatékkal, hozzákapcsolt Voith automatikus váltóval.
Az utastér némileg különbözik: belül itt szürke korlátokat kértek, kék alapszín üléshuzattal, de a kijelző gyártója ugyanúgy a bustec. A csuklósban az első-második ajtó között +4 ülés van, illetve kisebb a "tánctér" is (szintén +2 ülés). A csukló után hasonlatosan +2 üléssel kisebb a babakocsi- (és kerekesszékes-) tárolóhely (vagy csak simán állóhely).
A csuklós belülről.
A szóló esetében fordított Miskolc az álláson: több az állóhely a második ajtóval szemben, -2 ülés a kaposváriakhoz képest.
A szóló belülről.
A buszok külső megjelenését illetően a villamosos Zöld Nyíl-projekt színvilága volt mérvadó, így fehér alapszínre kerültek fel a zöld „indák” (vagy non-figuratív ívek), illetve a „Smart & Green” és a „Természetesen Miskolc” feliratok a gáztartályok műanyag burkolóelemére. Utóbbi felirat (kissé nagyképűsége miatt) engem nem nyert meg. Ellenben a második ajtók felett elhelyezett "Miskolc" felirat jól néz ki. A fehér alapon elhelyezett zöld matricák pedig jók, csak kissé vérszegények, valamivel még kiegészülhetne. A homlokfal tagoltságát pedig a kaposvári design-hoz hasonlóan itt is eltérő színekkel törték meg: noha szerintem ez a zöld-fehér kevésbé mutat jól, mint a bordó-szürke.
A vállalt feltételek értelmében az új buszok esetében 90%-os kiadást kell minimum produkálnia a cégnek, így a mai, szombati (munka)naptól kezdve naponta legalább 68 darab CNG-s MAN lesz forgalomban.
Az első, átadás utáni, hivatalos munkanapjukon.
Váltott társaik
Az új buszok forgalomba állását megelőzően már nagymértékű selejtezésbe fogott a cég, mely vissza is ütött némiképpen a járműkiadást illetően. Az előző járműparkjuk nagyrészt MAN-gépészetes volt (MAN SG263, SL223, NL223, Neoplan N4522 [Centroliner]), de még számos Ikarus is rótta az utakat, nem kifelejtve a felsorolásból a Plasma Enterprise buszaikat, melyből 6 darabot vettek, mára pedig egy darab üzemképes csupán, az is a KMKK Zrt-től érkezett. A továbbiakban – terveik szerint – a Centroliner-ek, az NL MAN-ek és néhány SG/SL MAN marad meg állományban, a többit eladásra kínálják - amit még nem bontottak el (például a 412-esek mind vashulladékként végezték).
Korábban is adódott már járműhiány Miskolcon buszos téren: 2014 februárjában Kecskeméten a DAKK Zrt. által selejtezésre kijelölt Ikarus 280-asok közül 6 darabot megvásárolt az MVK Zrt., melyek 2014. nyár végétől álltak forgalomba új helyükön.
A március 5-i Miskolci Napló címoldalon indított az új buszokkal, majd a 3. oldalon részletesebben is taglalta a dolgokat:
Kapcsolódó cikkek & videók:
> > > Nemzetközi környezetbarát buszok konferencia Miskolcon < < < (2016. március 4.)
> > > Interjú az MVK Zrt. vezérigazgatójával < < < (2016. március 3.)
> > > Látássérültek tesztelték az új buszokat < < < (2016. február 29.)
Comments