• Sonfalvi Aron

Ikarus nell' Italia

Frissítve: nov 17

Olaszország elképesztően nagyvonalúan – és jelen cikkben mérvadó szempontból – két részre osztható fel. Míg a csizma déli felét a (relatív) szegénység jellemzi, addig az északi felét – és így Milánó környékét is – úgy lehetne aposztrofálni, hogy az ország „gazdag” fele. De hogyan jön ez a felosztás az országban futott Ikarusokhoz?


Az északi országrészben tett számos látogatásom alkalmával azt tapasztaltam, hogy mivel „a pénz kevésbé gond”, ezért szívesen kísérleteznek, azaz próbálnak ki esetenként olyan autóbuszokat is, melyeket ezer kilométeres körzetben nem nagyon láthat máshol az ember – értelemszerűen kis darabszámú flották keretében. Ez a továbbiakban bemutatásra kerülő (elsősorban városi) Ikarusokra is igaz feltételezésnek bizonyult, hiszen a térség több száz (vagy inkább már ezerhez közelítő) autóbuszából mindössze elenyésző darabszámban (összesen 58+1) frissítettek a ’90-es években a magyar gyártó típusaival.

Ne ijedjen meg, Ikarusokról lesz szó mindjárt. De ékes példája ez a busz (is), hogy szívesen kísérleteznek "random" típusokkal. Bevallom, sosem láttam még ilyen jószágot. Volvo-alvázra (feltételezem) egy spanyol karosszáló húzott felépítményt. Aki esetleg tudna pontos típust, ne habozzon megosztani.

Az olasz üzemeltetőkkel néhány szót váltva a benyomásuk az autóbuszokról alapvetően pozitív volt, megbízhatóságukat emelték ki, azonban hozzátették, hogy miután megszűnt a gyár, különösen körülményes volt egyes alkatrészek beszerzése. A buszokat egy külső kapcsolattartó "intézte", majd országon belül ez a kapcsolattartó osztotta szét a járműveket.

A kiszállításuk előtt, még itthon. Fotók: Ikarus/Ikarus Egyedi archívuma/Istvánfi Péter/Tóth Attila Tibor.

Ikarus 396.67 és Ikarus 396.71

Az elsőként megjelent típus a távolsági kivitelű 396-os volt. Az Ikarus Egyedi Autóbuszgyártó Kft. által Scania önjáró alvázra épített típusból összesen 14 darabot vásároltak különféle olaszországi cégek (éves bontásban: 1990 – 2 darab; 1992 – 4 darab; 1994 – 6 darab; 1995 – 2 darab). A buszok különjárati feladatokat láttak el. Életkoruk nyomán a kétezres évek közepére-végére kikoptak az utakról. Kettő közülük ismét haza került magánvállalkozókhoz (MHZ-473 és NYT-059 rendszámmal futnak), egy pedig országon belül gazdát váltva a M.A.B.A. Viaggi-nál dolgozik, túlnyomóan Albániába közlekedtetik.


Cégenkénti szétosztásuk:

  • 2 darab Bus Aschedamini s.r.l.,

  • 2 darab Ala Viaggi,

  • 2 darab SAI Treviglio,

  • 4 darab Punto Bus (ezek közül került haza kettő – MHZ-473 és NYT-059),

  • 1 darab M.A.B.A. Viaggi (nem kizárt, hogy országon belülről vásárolták, használtan),

  • 1 darab Sila Autolinee,

  • 3 darab életútja (előttem) nem ismert.

Odakint három darab...


...idehaza egy...


...meg még egy. Fotó: Bódi Balázs.



Ikarus 412.09

Amennyire nehézkes a 396-osok felkutatása, annyival volt könnyebb az egyetlen szóló alacsony padlós esete. Az autóbuszt 1998-ban vették át a gyártól. A háromajtós, narancssárga – zöld csíkos fényezésű, álló DAF RS200M motoros darab Milánó agglomerációjában szolgált egészen 2016 végéig, ekkor már túlnyomóan csak iskolabuszként, reggeli rásegítésként. A járművet 2008/2009 körül az eredeti narancs fényezésből átszínezték égkékre. Végül 2017 szeptemberében hazakerült egy magángyűjtőhöz, RKI-412-es rendszámmal levizsgáztatva.


Az itthon kevésbé elterjedt és ismert RS200M-ről néhány műszaki ismérv:

  • soros, hathengeres, turbótöltött dízel;

  • összlökettérfogat: 8 650 ccm;

  • hengerenként két szelepes;

  • Euro II-es normát teljesít;

  • 16,1:1 kompresszióarányú;

  • 200 kW maximális teljesítményt képes leadni.

Egy kétezres évek közepi fotón, még narancssárgán. Fotó: ismeretlen szerző.


És már égkéken.



Intermezzo az észak-olaszországi helyi és helyközi autóbuszok színeiről

A térségben – a hazai Közlekedési Központokhoz hasonlóan – egy nagy cég (Trasporti Regione Lombardia – Lombardia régió közlekedése, ezen belül még van a MilanoSudEst Trasporti [dél-keleti régiója a városnak]) fogja össze a számos-számtalan kisebb vállalkozót, akik biztosítják a járműveket.

A kisebb városokban (például Lecco) nincsen külön vállalat a helyi közlekedésre, hanem akár több cég végzi azt, és itt jön képbe a járművek fényezése: a narancssárgák a helyi illetve elővárosi közlekedésre rendeltetett buszok, míg az égkékek a helyköziek – az itthon megszokott ajtószám az egyes feladatokhoz senkit ne zavarjon meg. Az átjárás nem példa nélküli az üzemek között…




A gyári kialakítás szerinti egy kis lemez védte a behulló objektumoktól a kipufogórendszert. Ezt kint egyszerűbben (értsd: mozgó elem nélkül) megoldották, amikor javításra szorult. 



Ikarus 415.15D

A helyi, elővárosi és helyközi közlekedést bonyolító cégek 1997 – 1999 között összesen 22 darab 415.15D altípust vásároltak (éves bontásban: 1997 – 1 darab; 1998 – 8 darab; 1999 – 13 darab). Ezek mindegyik egységesen 2-2-0 ajtóképletű, DAF motoros példány volt, a korábbiakban taglalt narancs- illetve égkék + zöld csíkos fényezésben kerültek kiszállításra.


Második intermezzo, a környék buszos cégeiről

Eddig csak úgy kerültek említésre a közlekedési cégek, hogy „kisebb cégek”. Talán nem túlzás ez, ugyanis a jellemző autóbusz darabszám az egyes cégeknél 20-40 darab között mozog. További nehezítés a buszok teljes előéletének felgöngyölítésében, hogy – külső, mitöbb, külföldi szemmel legalábbis – meglehetősen belterjesek. Egy adott 415-ösről három, helybéli fotós fényképei alapján kiderült, hogy néhány év alatt háromszor is gazdát cserélt. Ugyanez igaz a 435-ösökre, valamint a 396-osokra is.


Úgy általánosságban az olasz Ikarusok kapcsán a vájtfülűeknek Bergamo város ugrik be elsőre, mintsem Milánó és környéke. Bár Bergamo Milánó környékén található, ám igazából az sem teljesen korrekt, legalábbis, ha valaki ott kereste mind a több tucat leszállított hazai buszt. Ahogy az első intermezzoban részlegesen említésre került, az Ikarusok a dedikált helyi közlekedési cégtől mentes városokban, helyközi üzemeknél a régióban, és elővárosi funkcióban közlekedtek – utóbbi esetben Bergamo elővárosi régióját kell érteni, így tehát Bergamoban – jó időben, jó helyen – lehetett találkozni 415-össel és 417-essel is. Azonban a teljesebb élmény végett a komplett régió átutazása adott biztosabb esélyeket több Ikarus-szal találkozni.

Az Ikarus 415-ösök zöme az egyébként milánói szék- és telephelyű Auto Guidovie Italiane (később a cég neve Autoguidovie-ra rövidült) cégnél kezdett, ezzel egészen bemerészkedve Milánó külvárosában található San Donato buszállomásig. Innen indultak a környező településekre (Crema, Cunardo, Varese, Saronno, Bergamo, Cologno al Serio, Treviglio). Került még közülük az alábbi cégekhez (szintén a fentebbi településekre közlekedtették a buszokat):

  • ATMa,

  • Adda Trasporti,

  • Autolinee Varesine,

  • Giuliani e laudi,

  • Autoservizi Restelli,

  • Sila Autolinee.

Ahogy a második intermezzoban szóba került a cégek közötti (feltételezett) belterjesség: a fentebbi cégek közül némelyik (pl. Autoservizi Restelli) másodfelhasználóként vetette be a típust. Például utóbbi cégnél égkékről narancsra fényezték egy 415-öst, és légkondicionálót is felszereltek rá.

Le sem tagadhatná, hogy utólag sárgult be. Fotó: Dario Vincini.



Ikarus 417.04A és Ikarus 417.09

Az alacsony padlós csuklósból eredetileg egy darabot vásárolt az Auto Guidovie Italiane cég 1998-ban. A narancssárga, háromajtós, álló DAF motoros busz képében az amúgy sem nagy példányszámban gyártott típusból meglehetősen egyedi darab került az olaszokhoz.

2015-ben, még üzemképesen, csúcsidei rásegítőként. Fotók: Kádas Dániel.


Néhány hónapra rá, már leállítva.


Másodikként pedig használtan (!), a korábban Potsdamban szolgált darabot vásárolta meg 2005-ben a SAI Treviglio. Néhány évvel később továbbadtak a buszon, és a Milánótól észak-nyugatra található Lecco környékén bukkant fel, a SAL Lecco kötelékében. Kékre fényezve a térség helyközi buszai közé sorolták be, 2016-ig biztosan közlekedett. (Meglepő, hogy a használt beszerzés keretében egyik cég sem egy szélesebb körben ismertebb és kiforrottabb típust választott.)

Leccoban, pihenő időben. Szintén elsősorban rásegítőként használják/használták. Fotók: Kádas Dániel.



Ikarus 435.19B

A típusból összesen 9 darabot vásárolt két cég, 1997 – 1999 között (éves bontásban: 1997 – 1 darab; 1998 – 6 darab; 1999 – 2 darab). A kilenc darabból három narancssárga fényezéssel került kiszállításra a megrendelőnek, a SAI Treviglio cég Cassano d’Adda-i telephelyére 1998-ban. Ezeket helyi járaton, illetve iskolabuszként használták később. Napjainkban (2017/Q4) még mind a három üzemképes, azonban ritkán használják már őket.


A maradék hat darabot a már ismert (és legnagyobb olasz Ikarus megrendelőnek számító) Autoguidovie vette át használatra. Egységesen az égkék fényezést kapták meg, és Milánó San Donato M3 autóbusz-állomásáról induló helyközi járatokon szolgáltak. Selejtezésük 2014-ben kezdődött meg, 2015-re egyet sem sikerült tetten érni már. Időközben két darabot (pontos év nem ismert) értékesítettek az Adda Trasporti részére, ők ugyancsak a San Donato-ról induló járatokon használták a buszokat (jellemzően Cremába jártak).

Ikarus 435-ösök a SAI Treviglio-nál.



Ikarus EAG E95.12 és Ikarus EAG E95.24

Az Autoguidovie helyközi, illetve városközi feladatokra is vásárolt autóbuszokat a magyar gyártótól. Erre a célra menetrendszerinti járataira kétféle E95-öst szerzett be, összesen 10 darabot (1996 – 1999 között): a .12-es altípust (Scania-alváz) és a .24-est (DAF-alváz). (Évenkénti bontásban: 1996 – 2 darab; 1998 – 6 darab; 1999 – 4 darab.)


Az előzőekben taglalt 435-ösökhöz hasonlóan ezek is a San Donato autóbusz-állomásról indultak útjukra az esetek döntő többségében, telephelyük pedig a tőle mindössze egy kilométerre elhelyezkedő létesítmény volt.

Az autóbuszok megelégedésükre szolgál(hat)tak, ugyanis 2015-ben még menetrendszerinti járaton legalább 3 darab közlekedett (az egyébként akkor frissen érkezett vadonatúj Setra S 417 UL-ek mellett), iskolaidőn kívül is. A telephelyen pedig további 2 darab várta esetleges bevetését.


Az ide szállított darabok érdekessége a második ajtónál a lépcsőbe integrált kerekesszékes lift, melynek bemutatására a gyári fotók mutatkoznak ideálisnak.

Kintről nézve, "kihajtva"...


Az utastérből szemlélve. Fotók: Ikarus EAG archívum.




Ikarus EAG E98.01

Az Autoguidovie a különjáratos flottájába is beszerzett 1996-ban egy, kivitelében odaillő Ikarust. Az autóbuszt 2012/2013-ig használták, még Budapesten is megfordult egyik járata alkalmával. Ezt követően a M.A.B.A. Viaggi részére értékesítették, 2016-ban Albániába közlekedett menetrendszerinti járaton.

1996, Budapest – Mátyásföld (fotó: Ikarus EAG archívum)...

...2014, Durres [AL]...


...és 2016, Tirana [AL]. A 200-as Setrák lökhárítója elég sokat ront az összképen, egyben a cikk elején emlegetett alkatrész-utánpótlás problematikáját is igazolja (részben). Fotók: Balázs1a.

Végezetül az összes fentebb taglalt információ táblázatba sűrítve, kiegészítve ezzel-azzal:


1. táblázat: a teljesen, vagy részlegesen beazonosított olasz Ikarusok, típus szerint rendezve. A táblázatra kattintva nagyobb méretben jelenik meg.



A darab- és évszámos adatok forrása: Gerlei, Kukla, dr. Lovász: Az Ikarus évszázados története (maróti, 2008).


Frissítés [2017.11.09.]: visszajelzések alapján a táblázat változott kismértékben.



13 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0