• bajszgabor

Az egri városi autóbusz-közlekedés története | 3. rész

Frissítve: nov 15

EGRI BUSZOK ÉS VISZONYLATOK A ’60-AS ÉVEK ELEJÉN


A 2. rész ide kattintva érhető el.


Elérkeztünk az 1960-as évekhez. A korábbiakban viszonylag kevés szót ejtettem magukról az egri helyi járat autóbuszairól. Nehéz a megelőző időszakról pontos adatot mondanom, mert nem sokat találtam. Azt tudom, hogy 1950-ben 1 db jármű közlekedett helyi járatként a városban. A típusa előttem ismeretlen, talán valamilyen régi jármű lehetett. 1951-től megjelentek az Ikarus-gyár különféle típusai, amelyeknek voltak városi változatai is. A sorban az első – ahogy az előző részben már említettem – az IK 30-as volt. Ennek szerény méretei miatt a kétajtós városi változata csak 39+1 személyt szállíthatott. Egy évvel később követte a nagyobb IK 60-as, amely már 24 ülő ás 37 álló utas szállítására volt alkalmas. Ezután jött 1956-ban az IK 30 továbbfejlesztésének tekinthető IK 31-es, melynek szintén volt városi változata, de az alapvető méretei ennek sem sokat változtak az elődjéhez képest (szélesebb lett). Akkoriban ez volt a típusválaszték, amelyekből az egri helyi járaton is közlekedhettek buszok. Itt kell megemlíteni, hogy az ’50-es évek második felében a FAÜ nagy ütemben selejtezte a kis méretű buszait, így az IK 30-asokat is, melyek közül sok vidéki AKÖV-ök állományába került, jellemzően kisebb városok helyi forgalmába. Egy ilyen kocsi Egerbe is eljutott. A GF 614 frsz-ú IK 30-as hatéves korában 1958. nyarán érkezett valószínűsíthetően az egri helyi járatra. Még abban az évben új rendszámot kapott – GA 44-32 – és 1967-ig maradt üzemben. Az 1959. évben megszületett a – szerintem az egyik legszebb – városi busz, az IK 620-as, melyből a következő évben – 1960. végén – már Eger is kapott egyet, a GA 55-59-est. Ugyanebben az időszakban közlekedett az egri helyi járaton a GA 16-55 frsz-ú busz is, amely egy 1959-es évjáratú IK 31-es lehetett. Ennek egy „testvére”, a GA 16-64-es 1961-ben került Gyöngyösről Egerbe egy vele egyidős – tehát első sorozatú – IK 620-assal, a GA 12-85-össel. Az itt említett autóbuszok, ha nem is teljes bizonyossággal, de megfordulhattak a most tárgyalandó időszak legelején az egri helyi járaton.

33. kép – IK 31 Egerben


Az előző rész végén említett 1959. év végére várt 4 db Ikarus inkább csak 3 db lett és azok is 630-asok voltak, de nem csodálkoznék, ha – hasonlóan más vidéki városokhoz – használták volna őket az egri helyi járatokon is. Mivel ebből a típusból 1960 elején továbbiak is érkeztek, nem lehetetlen, hogy rájuk alapozva – és várva az őket leváltó városi kivitelű buszokat – hajtották volna végre az elkövetkező változásokat.


Az új kocsik érkezése végül is egy minden addiginál komolyabb hálózatbővítést tett lehetővé 1960-ban. Az igények felmerülése és tanulmányozása, majd a lehetőségek összevetése után a két észak-déli fővonal és a Maklári úti járat után elindult a közlekedés egy újabb viszonylaton is, mégpedig a Baktai út felé. Ezeken a viszonylatokon több betétjárat is létezett. Érdemes felsorolni ezeket a járatokat, mert a korábbi egyvonalas rendszerrel szemben ezek jelentették az egri hálózat alapját. Az 1960. október 31-től érvényes hivatalos menetrend szerint tehát az alábbi járatok közlekedtek akkor Egerben:

1        Vasútállomás – Berva gyártelep

1A     Vasútállomás – Ráckapu tér

2        Gépállomás – Berva gyártelep

2A     Gépállomás – Ráckapu tér

2B     Gépállomás – Felnémet

3        Vasútállomás – Baktai út

3A     Gépállomás – Baktai út

5        Ráckapu tér – Forgácsoló-gyár


Ahogy a járatok forgalma nőtt, úgy nőtt az igény a kulturált várakozásra is. 1960. elején ezért a Városi Tanács úgy döntött, hogy a Líceummal szemben fedett autóbuszvárót építenek. Várakozni persze nem csak ebben a megállóban kellett. S hogy az utasok azt is megtudhassák, hogy – elvileg – meddig kell várniuk, a megállótáblák alá ekkoriban kezdték el kis táblákon a menetrendek kihelyezését is. A várakozás pedig sokszor hosszabb volt, mint amennyire az egyszerű utas a menetrend alapján számított. 1960. derekán felpanaszolták például, hogy a vasútállomásnál beállt a felnémeti járat kocsija, nyitott ajtóval a megállóban várta a vonattal érkezőket, akik jöttek is és meg is töltötték a buszt. Egy baj volt, mégpedig az, hogy a menetrendben előírt indulási időre még nem volt sofőr a buszon. Sem 5 perccel, sem 10 perccel később. Mire már hangosan zúgolódott a nép, negyedóra elteltével előkerült az AKÖV irodaépületéből a gépkocsivezető és végre elindulhatott a járat.

34. kép – IK 620-as a színháznál


1961. január 1-től Eger városhoz csatolták az addig önálló Felnémet községet. Emiatt a 32-es sz. AKÖV tervbe vette, hogy a fővonalon az addigi órás helyett félórás követést vezet be. Egy ilyen sűrítés magyarázatot ad arra, miért helyeztek át ekkor buszokat Gyöngyösről Egerbe. A járatok pontos indulásához most már szükséges lett volna egy indító végállomás kiépítése. 1961. január 12-én ezért a tanácsi szakemberek az AKÖV illetékeseivel együtt tartottak helyszíni szemlét. Ennek alapján megállapították, hogy a Mátyás király út (akkor: Lenin út) végén, a Gépállomásnál a helyi járat fordulójának illetve néhány más megállóhelynek a megfelelő kiépítése akkori áron 65.000 Ft költséggel jár. Emellett a vidéki városok közül elsőként a kalauz nélküli közlekedést is tervbe vették, az utasok becsületére bízva így a jegyváltást. A járatok sűrítését örömmel fogadta a lakosság, de félreértések is voltak, ezért február 28-án egyértelműsítették, hogy csak a fővonalon terveznek sűrítést, a Forgácsológyár felé és a Baktai úti vonalon nem. Ugyanekkor jelezték, hogy egyelőre elállnak a KN-közlekedés bevezetésétől is. Ennek legfőbb indokát abban jelölték meg, hogy egyes járatokon, például a Gépállomástól a Berváig a távolságtól függően több díjtétel van, s ezeket nem ismerheti mindenki. Nem volt adott a díjtételek egységesítésének lehetősége sem, mert azt akkor csak rövidebb vonalakkal, átszállások biztosításával tartották elképzelhetőnek, amit az utasok számára kényelmetlennek gondoltak. Így tehát ekkor még maradtak a kalauzok a buszokon, az utasok továbbra is náluk váltották meg a jegyüket, továbbra is ők nyomták meg az indításjelző csengő gombját, s végezték a járatokkal kapcsolatos adminisztrációt. A kalauzok viszont nyomatékosan kérték, hogy a felszállás gyorsítása érdekében mindenki készítse ki előre a viteldíjat, ne felszálláskor keresgéljen. Ugyanis ez is az egyik fontos feltétele a helyi járat gyors, pontos közlekedésének.


PÓTKOCSIK ÉS EGYEBEK (1961-62.)

A járatsűrítés mellett más módon is igyekeztek növelni a kapacitást, csökkenteni a zsúfoltságot, mégpedig a férőhelyek számának bővítésével. Erre azért volt szükség, mert már 1960-ban naponta 3900-4000 ember szállít fel a helyi járatokra. Ez az egész évet nézve 1,36 millió utast jelentett, ami óriási szám a város akkori 36.610 fős lakosságát tekintve. Állandó volt tehát a zsúfoltság az autóbuszokon. A 70 személy szállítására tervezett kocsik nem ritkán 80, 90 esetenként 100 emberrel a hátukon közlekedtek. Nagy megkönnyebbülést jelentett, amikor 1961. márciusában az egri helyi járatra 2 db 40 személyes pótkocsi érkezett, melyeket a székesfehérvári Általános Mechanikai Gépgyár gyártott az Ikarus 60 típusú buszok karosszériaelemeinek felhasználásával. Március 24-én délelőtt tartották a hatósági bejárást a Vasútállomás – Finomszerelvénygyár útvonalon oda és vissza az első pótkocsis autóbusszal. Akik látták a menetet, nagyot néztek a kék színű Ikarus által vontatott pótkocsi láttán. A menet célja az volt, hogy megvizsgálják, a helyi járat útvonala alkalmas-e pótkocsis szerelvények biztonságos közlekedtetésére. Megállapították, hogy az útvonal alkalmas ezek közlekedésére, mindössze a Zalár u. és a Bajcsy-Zsilinszky utca szűk szakasza okozhat esetenként gondot a piac, illetve a rakodások miatt. Ez utóbbit azonban orvosolhatónak vélték a bejáráson résztvevő szakemberek oly módon, hogy a Papírértékesítő Vállalattal illetve a Gyógyszertári Központtal egyeztetni kell a helyi járat menetrendjét és a rakodások időpontját. A kedvező tapasztalatok alapján március 27-én hétfőn reggel elindult Egerben a pótkocsis járatok közlekedése a helyi járaton. A szerelvény gond nélkül, kényelmesen el tudott szállítani 100 utast egyszerre, így az általa teljesített járatokon jelentősen csökkent a zsúfoltság. Az autóbusz csak a csúcsidőben vontatta a pótkocsit, azon kívül továbbra is szólóban, pótkocsi nélkül közlekedett. Reggel, délután és az esti műszakváltáskor összesen 12 járatot teljesített a pótkocsis busz. A második pótkocsi ekkor még a Vasút utcai AKÖV-telephelyen várakozott, mert csak április végére várták a hozzávaló, vontató autóbuszt. Ezt a leendő második szerelvényt a Gépállomás és a Finomszerelvény közötti viszonylatra tervezték beállítani. 1961. augusztusában végre megjött Eger két legújabb IK 620-as városi autóbusza is (GA 60-88 és 60-89). Az IK 620-asokkal szorosan összefügg, hogy az AKÖV-öknél velük vezették be a városi színezést, amely eltérően a MÁVAUT-szürkétől, világoskék és vajszín kombinációja volt. Pótos szerelvény esetében természetesen a pótkocsi is megkapta az új színeket. Az országszerte így fényezett új, városi kocsikat messziről meg lehetett különböztetni helyközi, távolsági társaiktól. Az idők folyamán ez a színezés sajnos eltűnt.

35. kép – Kék színű 620-as az IKARUS-gyárban


1962. év elejével egy fontos szervezeti változtatás történt az AKÖV-ök életében. Ekkortól lépett életbe az egy megye-egy vállalat rendszer. Ez Hevesben azt jelentette, hogy összevonták az addigi 32-es egri és 34-es gyöngyösi AKÖV-öket, s az új egységes megyei AKÖV a 4-es számot kapta, központja Eger lett. Az 1962-es évről ismét van pontos számadatom, miszerint abban az évben 5 autóbusz és 2 pótkocsi alkotta az egri helyi járat járműállományát. Mivel ebben az évben 4 újabb IK 620-as érkezett az immár egységes vállalathoz, ez utóbbiak közül valószínűleg csak 1 került Egerbe (valószínűleg a GA 61-98), a többieket Gyöngyös, esetleg Hatvan kapta. Ezzel együtt is ebben az évben eltűnhettek az egri helyi forgalomból a kis befogadóképességű IK 30 és IK 31-es típusok. 1962-ben az 5 egri autóbusz ezer híján 2 millió utast szállított, akik közül mintegy félmillióan már bérlettel használták a kék autóbuszokat.

36. kép – A Vasút utcai AKÖV-telep bejárata


Egy régi probléma orvoslásába is ebben az évben kezdtek bele Egerben. Az AKÖV Vasút u. 1. alatti telephelye már régóta szűkösnek és korszerűtlennek bizonyult, s még inkább elmondható volt ugyanez a belvárosban, a Színház és a Park Szálló közvetlen szomszédságában található Klapka György utcai telephelyről. A távlati városfejlesztési tervek már az előző évtized végén is számoltak egy új AKÖV-telephely építésével. Először csak a Klapka utcai telep elköltöztetése merült fel a Sas utcába (mellette kezdtek építeni egy új szállodát), de aztán már a város déli végében egy a teherautókat, az autóbuszokat és a taxi gépkocsikat egyaránt kiszolgáló, nagyméretű komplex telephely létesítése kapott proritást. Ennek tervei 1961-ben elkészültek, s a következő év elején megkezdődött a 23 millió forintba kerülő beruházás kivitelezése. A beruházó a 4. sz. AKÖV, a kivitelező az ÉM Állami Építőipari Vállalat volt. ’62. nyarán már javában folyt az építkezés, formálódott a nagynyomású automata gépjárműmosó, a szervizcsarnok és az egyéb létesítmények helye. A telepre akkor még ritkaságszámba menő olajregeneráló berendezést is terveztek. Az átadás időpontjául 1963. október 31-ét jelölték ki. Ez okozott is némi fejtörést, mert a Klapka utcai telepet is csak ekkor tudták elhagyni, ám mellette az új szállodát már ’63. nyarán át akarták adni.

37. kép – A Klapka utcai telephely, szemben a színház


Az egri helyi járat hálózatbővítése és kapacitásnövelése a ’60-as évek elejére úgy tűnik bevált. Valami azonban mégsem volt teljesen rendben. Valami, ami a járat évtizedekkel korábbi, már a Veres-féle magáncég üzemében is panaszra okot adó, és azóta is fennálló probléma volt. Nevezetesen: az egri helyi járat viteldíját sokallták az utasok. A Belvárosban ez nem volt érezhető, mert a Vasútállomástól a Ráckapu térig csak 1 Ft-ba került a jegy. No, de a Finomszerelvénygyárig már 4.10 Ft. A 7 km-es távolságot tekintve, ha ez távolságarányos helyközi menetdíj, akkor nem is lett volna baj. Ám különösen Felnémet és Berva Egerhez csatolása után mégis irritáló volt, hogy a tarifa helyközi maradt. Egy újságcikkben felhozták erre, hogy Budapesten 2 Ft-ért akár 30 km-t is lehetett utazni, vagy akár a hasonló méretű Kecskeméten is 1.50-ért viszi ki a busz a 15 km-re levő, de a városhoz tartozó tanyára az utast az autóbusz. Panaszolták, hogy más városokban ismeretlenek a 19 és 22 Ft-os hetijegyek, nem úgy Egerben. Életszerű példát is megfogalmaztak a panaszban. Ha a Finomszerelvénygyárban esetleg túlórázni kell, akkor könnyen előfordul, hogy a Berva-lakótelepi boltban már nem lesz kenyér. A kenyér ára akkor 3,60 Ft volt. De ezért így be kell buszozni a belvárosba. Ez oda-vissza 7,20 Ft, így a kenyér máris 10,80-ba került. Jogosnak tűnik a korabeli kívánság, amely intézkedést várt ebben az ügyben az AKÖV felettes szerveitől. Egyébként ekkor az AKÖV a taxiknál is tarifahatárként kezelte a régi városhatárt. Ez utóbbit 1962. elején vizsgálta is a KPM, de úgy döntöttek, hogy marad a tarifahatár, mert anélkül is sok a kocsik gazdaságtalan üresjárata. Tehát várni kellett a drága buszra, hiába volt a városhoz csatolás. És milyen körülmények között. 1962. elején ugyanis a felnémeti buszváró elég barátságtalan állapotban volt. A kályhalyuk üresen tátongott, mert valaki elvitte a kályhát. Tehát hideg volt. A villanyvezeték árván lógott, mert a lámpabúrát az izzóval és a foglalattal ugyancsak eltüntették “ügyes” kezek. Tehát sötét is volt. Egyelőre az illetékesek sem mutattak hajlandóságot ezek pótlására.

38. kép – A helyi járat megállója a minaretnél


Ugyancsak jogos panasz merült fel a Baktai úti 3-as járatra. Ez ugyanis akkor a Színháztól nem balra, a Baktai út felé, hanem jobbra, a Líceum felé kanyarodott. Sőt be is fordult a Líceum mögötti buszállomásra. Ott megállt a leszállóhelynél, majd tolatni kezdett és 10 m-rel hátrébb megállt a felszállóhelyen is. A Kossuth utcára kitolatva pedig végre a Baktai út irányába állt a busz orra. Az utazóközönség panasza arra irányult, hogy ez a procedúra teljesen felesleges, mert ezt a járatot a Baktai út felé utazók használják, a Líceumhoz ott az 1-es és a 2-es busz.


Voltak gondok persze a Hajtóműgyár felé közlekedő 5-ös járattal is. Legfőképpen a zsúfoltság miatt. A reggeli 5:30-as járaton például hiába indult két kocsi, mert az egyik csak bérleteseket vett fel, ezért kalauz sem volt rajta, a másik csak fizető utasokat. A fizetős kocsin állandó tömegnyomor volt, mert a fizető utasok lényegesen többen voltak, mint a bérletesek. A zsúfoltság a visszafelé 14:20-kor induló járatra is igaz volt, még inkább, ha csak egy kocsi volt rajta. Ilyenkor jellemzően már a végállomáson megtelt a busz és néha a következő megállókban emiatt meg sem állt a sofőr még akkor sem, ha lett volna leszálló.

39. kép – Gépjármű-mosó az új AKÖV-telepen


Volt azonban jól szervezett és az utasok számára nagyon is kedvező lépése az AKÖV-nek. Először 1962. karácsonya előtt közlekedtek szükség szerinti rásegítő járatok az ünnepet közvetlenül megelőző napokon. December 21. péntektől 23. vasárnapig az ugrásszerű utasszám-növekedésre tekintettel 12:00 és 16:00 között jártak a plusz kocsik a helyi forgalomban.


ZENÉLŐ BUSZ, CSUKLÓS BUSZ, ÉJSZAKAI BUSZ … (1963)

1963 januárjában a 3-as járaton jelent meg először Egerben a kalauz helyett a persely. Ebbe kellett bedobni az utasnak az 1 Ft-ost viteldíjként. A köznyelv el is nevezte hamarosan becsület autóbusznak a perselyes buszt. De nem csak a persely adott okot névadásra. Volt ekkoriban „zenélő” busza is Egernek, többnyire szintén a 3-as vonalon. Egy elég elhasznált kocsinak az ablakait rettenetes látványt nyújtó rozsdás drótokkal „rögzítették”, s a menet közben ide-oda mozgó-ütődő üvegek éktelen zenebonája adott okot az elnevezésre. A „dallamot” január 23-tól eggyel kevesebbszer lehetett hallani, mint korábban, mert a vasúti közlekedés korlátozása miatt a Vasútállomástól 9:10-kor és a vissza a Dobó-laktanyától 9:22-kor induló 3-as járatokat a korlátozás időtartamára megszüntette az AKÖV azok nem kellő kihasználtsága kapcsán. Ezt persze épp a Dobó-laktanyánál nem feltétlenül vették észre az utazni szándékozó polgárok, mert februárban éppen ellopták a menetrendet a megállóból. És nem csak onnan, hanem a Ráckapu térről is. Korábban meg a felnémeti végállomásról, de a Gépállomástól is.


1963. nyarán, az idegenforgalom beindulásával elterjedt a városban egy szóvicc. Eszerint a Szépasszonyvölgybe csuklós buszok jártak. Ez persze csak annyit jelentett, hogy a különféle társaságokat hordozó különjárati buszok utasai közül a jó kis borozgatás után sokan csuklottak.

40. kép – Mosásra vár az egri helyi járat egyik 620-asa


1963. tavaszán már éjszakai járatok gondolata is felmerült. Április elején legalábbis szóvá tették, hogy a vasútállomásra 0:51-kor beérkező vonat utasai éjszakai helyi járat (és taxi) híján kénytelenek gyalogolni. Pedig mindkét pótkocsis helyi autóbusz az állomás előtti téren pihent ilyenkor. Az AKÖV válaszolt a felvetésre, miszerint Budapesten és más vidéki városokban sem járnak a buszok 0:00 órától 4:00 óráig, és erre Egerben eddig nem is volt igény. (Hozzátették még, hogy éjjelente két taxi dolgozik a városban, nem tudnak minden vonathoz odaérni.)


Nyáron aztán mégis bővítették a szolgáltatást (talán az előző nyár szóvicce miatt?), hiszen új helyi járatot indítottak a Szépasszonyvölgybe. Június 19-én tették közzé, hogy a Gépállomás – Főiskola – Szépasszonyvölgy útvonalon elindul a közlekedés. Csak munkaszüneti napokon közlekedett, az első kocsi a Gépállomástól reggel 8 órakor, az utolsó a Szépasszonyvölgyből este negyed hétkor indult. Esetében valószínűleg egy amolyan egynyári járatról lehetett szó, mert a következő évi menetrend már nem tartalmazta.

41. kép – Eger térképe a helyi járattal 1964-ben


Októberben megint a megállóhelyi menetrendek hiányára hívták fel a figyelmet az utasok. Ezek ugyanis a vandálok kedvenc célpontjai voltak, alig néhány helyen volt ép menetrend a városban, a legtöbbször csak a helyük látszott. Ezeket az AKÖV igyekezett pótolni, de a pótlások sem szoktak hosszú életet élni. A rendszeresen utazók persze kis gyakorlattal elsajátíthatták a számukra fontos járatok menetrendjét. No de az idegenek?


TERELŐ UTAKON (1965-66.)

A történet korábbi részében már említettem, hogy az egri főutcának számító Széchenyi utca burkolata milyen csapnivaló állapotban volt ebben az időben. 1965. február 25-én a városi tanács főmérnöke bejelentette, hogy végre rendbe hozzák az utcát első ütemben a Bajcsy-Zsilinszky utcától a Tűzoltó térig. Ennek érdekében március 1-én az érintett szakaszt lezárták és a tervek szerint május 10-ig faltól falig új, öntött aszfalt burkolatot kapott az úttest és a járda mindkét oldalon. Az útépítés ideje alatt a forgalmat alternatív útvonalakra terelték. Így a helyi járatok is kerülőre kényszerültek. A buszok a Deák F. u-ból a mai állapothoz hasonlóan balra kanyarodtak, majd a bíróságnál jobbra a Barkóczy utcába, onnan a Csiky S. u., Macky V. u., Zalár J. u. következett, ahonnan a Markhot F. u., Knézich K. u. nyomvonalon érték el újra a Tűzoltó teret és a Széchenyi utcát. A járatok déli irányú nyomvonalát nem érintette a felújítás. Északi irányban átmenetileg megszűnt a Tűzoltó téri megállóhely, viszont új, ideiglenes megállókat alakítottak ki a Csiky S. u. Széchenyi utcai torkolata előtt, és a minaretnél.

42. kép – Terelőutak 1965-ben


Aztán ahogy az már lenni szokott csúszott az eredeti ütemezés. Amikor a Széchenyi u. felújításának első üteme végre elkészült, jöhetett a második, a Líceum előtti kimaradt szakasz. Erre 1965. június 9-től került sor. Ez megint érintette a helyi járatokat. A 3-as járatok ekkortól nem érintették a Líceumot, számukra az ÉMÁSZ irodaház előtt alakítottak ki új megállóhelyet. Az 1, 2, 5-ös buszok észak felé a Líceum megkerülésével jutottak a Széchenyi u-ba, majd a Sándor I. utcán vissza a rendes útvonalukra a Markhot F. u-ba. A főiskola előtti megállót áthelyezték a Széchenyi u., Érsek u. torkolatához. Ugyanezen járatok dél felé a Széchenyi u-ból a Bajcsy-Zsilinszky – Fellner – Kossuth u-kon érték el újra eredeti nyomvonalukat. A Líceum előtti megállóikat itt a Kossuth u-ba tették át.


Végül július 6-tól állt vissza az eredeti rend. Ekkor adták át az elkészült szakaszokat. Az 1, 2, és 5-ös helyi járatok ettől kezdve északi irányban ismét a Széchenyi utcán közlekedtek, megszűnt a terelőúton a Minaret nevű megállóhely (természetesen az eredetileg is itt levő déli irányú megálló megmaradt), ehelyett a főposta előtti megállót használták a buszok.


Ha már a terelőutaknál vagyunk, még nem említettem, de május 1-én és november 7-én az ünnepségek miatt minden évben visszatérően néhány órára elterelték a teljes forgalmat, vele a helyi járatokat is a belvárosi utcákból. A városi buszok a ’60-as években ilyenkor a Mátyás király út, Árpád u., Szvorényi út, Szederkényi N. u., Király u., Vörösmarty u., Baktai út, Kisasszony u. nyomvonalon közlekedtek  mindkét irányban, ideiglenes megállót használva a Szederkényi u., Király u. kereszteződésnél.


Ugyanekkor a természet is gondokat okozott az egri közlekedésben. 1965. júniusa kifejezetten esős időjárással kezdődött. Ennek következtében megáradt az Eger-patak és kilépett a medréből. Felnémeten elöntötte a József A. u. szinte valamennyi portáját. Sőt az Eger és Felnémet közötti főutat is 20-25 cm magasságban elárasztotta, nagy nehézségeket okozva ezzel a közlekedésnek, így az 1-es és 2-es helyi járatnak is.

43. kép – A kiáradt Eger-patak a felnémeti országúton 1965-ben


A Széchenyi u. átadásával mégsem állt helyre minden maradéktalanul. Említettem, hogy az átépítés kezdetekor ideiglenesen megszüntették a Tűzoltó téri megállóhelyet. Amit aztán az átadás után sem vettek újra használatba. Ezt már nem hagyták szó nélkül az utasok. A panaszokra az AKÖV részéről Zentai Mihály személyforgalmi osztályvezető azt válaszolta, hogy a kétirányú Knézich utcai kereszteződés nagy forgalma és a sarki vendéglő miatt forgalombiztonsági okokból nem állították vissza az itteni megállót. Álláspontja szerint a Tűzoltó tértől minden irányban 300 m-en belül van a következő megállóhely, így ez az intézkedés nem okozhat lényegi nehézséget.


Az AKÖV-nél azonban tévedtek, ha azt gondolták, hogy ennyiben is marad a dolog. A panaszosok egészen a KPM Autóközlekedési Vezérigazgatóságáig mentek az ügyük igazáért, hiszen – mint írták – az elmúlt 10 évben minden gond nélkül használhatták ezt a megállóhelyet. Azonban csalatkozniuk kellett reményeikben. 1966. februárjában az AVIG-tól azt a választ kapták, hogy a Tűzoltó téri megálló megszüntetése a kereszteződés nagy forgalma miatt helyes intézkedés volt. Ha ugyanis az autóbuszok itt továbbra is megállnának, azzal feltartanák a forgalmat, előzéseket válthatnának ki, ami erősen megnövelné itt a balesetek kialakulásának lehetőségét. Ha viszont előzési tilalmat vezetnének be a kérdéses szakaszon, az meg torlódásokhoz vezetne. A megállóhely megszűnését így tehát „fent” is véglegesnek tekintették. (Majd látni fogjuk, mégsem így lett.)

44. kép – Az 1965-66. évi menetrend címlapja


Eközben az 1965-66-os menetrenddel némiképp megvariálták a helyi járatok addigi megszokott rendjét. A menetrendben a következő járatok szerepeltek:

1        Vasútállomás – Berva gyártelep

1A     Vasútállomás – Felnémet

2        Vasútállomás – Benzinkút

3        Vasútállomás – Baktai út

5        Benzinkút – Hajtóműgyár

5A     Főiskola – Hajtóműgyár

6        Gépállomás – Berva gyártelep

7        Gépállomás – Felnémet

8        Gépállomás – Benzinkút

9        Vasútállomás – Gépállomás


A hálózaton ez nem jelentett látható változást a korábbiakhoz képest, csak az É-D-i útvonalon indítottak néhány plusz betétviszonylatot. Ekkor a fő járat az 1-es mellett a 8-as lett, a többi fővonali viszonylat napi 3-6 járattal közlekedett.

45. kép – IK 620-as az új AKÖV-telepen


1966. márciusában Zentai Mihály személyforgalmi osztályvezető átfogó képet rajzolt az egri helyi járat pillanatnyi helyzetéről. Eszerint akkor 6 autóbusz (a hatodik a GA 70-28-as lehetett, míg egy, az GA 60-89 abban az évben a Miskolci Közlekedési Vállalathoz került) és 3 pótkocsi közlekedett a városban az összesen 32 megállóhelyet kiszolgáló hálózaton. Az általuk a megelőző évben elszállított utasok száma 2 744 000 volt. Ezek közül majdnem 1 millió volt a bérletes utas. A buszok zsúfoltak voltak, különösen csúcsidőben a Főiskola és a Vasútállomás közti szakaszon. Az útirányokat és a menetrendet általában kielégítőnek nevezte. Valamennyi vonatinduláshoz és érkezéshez ment busz, ezen kívül az üzemek munkarendjéhez igazodtak. A menetsebesség sem volt vállalhatatlan, hiszen a Gépállomástól a Finomszerelvénygyárig 32 perc alatt tette meg az utat a busz. Voltak azonban a városnak olyan részei, ahová még nem jutottak el a kék autóbuszok, pedig igény lett volna rájuk. Ilyen a Hadnagy utcai új lakótelep, a Hajdúhegy vagy a Vécsey-völgy és a Tihaméri városrész. Ezeket azonban a rendelkezésre álló járműállománnyal akkor még nem tudták kiszolgálni. Zentai ehhez már 2-3 csuklós busz beszerzését tartotta szükségesnek, de ennél is nagyobb akadály volt a jó minőségű, autóbusz által is járható utak hiánya. Eddigre ugyanis már megterveztek egy Vécsey-völgy – Hajdúhegyi járatot, csak éppen alkalmas útvonalat nem találtak hozzá. Észrevételezte, hogy a menetidő csökkentéséhez maguk az utasok is hozzájárulhatnak a fegyelmezett fel- és leszállással, az autóbusz utasterében való jó elhelyezkedéssel, valamint ha a fizető utasok a menetjegyet előre előkészített aprópénzzel vásárolják meg, és nem 100-ast adnak a kalauznak. Megcsillantotta annak a lehetőségét, hogyha csökkenne a menetidő, akkor sűrűbben is indulhatnának a buszok, talán negyedóránként is. (Azt csak halkan kérdezem meg, hogy ehhez szintén többlet járművek kellettek volna.) Az igényeket ismerve fontosnak nevezte egy a Szépasszonyvölgybe közlekedő állandó járat indítását valamint néhány forgalmasabb megállóhelyen, mint pl. a Ráckapu tér, Főiskola, Vasútállomás bejáró úti és Aradi utcai megállókban váróhelyiség létesítését.

46. kép – Autóbuszok javítása az egri AKÖV-telepen


Az előző évi Széchenyi utcai felújítás után 1966-ban is folytatódott a helyi járatok által is járt forgalmas utcák burkolatának javítása. Most az ellenkező irány került sorra. Ennek időtartamára május 12-től szakaszosan lezárták a Zalár és Bajcsy-Zsilinszky utcákat. A dél felé tartó forgalmat elterelték. Az autóbuszok és a tehergépkocsik számára a személyautókétól elkülönített terelőutat jelöltek ki. Az 1, 2, 5-ös helyi járatokat és ezek betétjáratait ez úgy érintette, hogy a Knézich u-ból a Minaret megálló után a Harangöntő u., Dobó I. u., Kossuth u. útvonalon jártak. A Főiskola előtti megállójuk a Kossuth utcába került.


AZ EGYSZERŰSÍTETT DÍJSZABÁS ÉS A CSUKLÓSOK (1966.)

1966. nyarán vezették be országosan az egyszerűsített egységes díjszabást az autóbuszokon. Eszerint egy városi autóbusz vonaljegy július 1-től 2 Ft-ba került. A sajtó jó előre közölte a változást. Egerben a buszokban is plakátokat helyeztek el, melyekről bárki értesülhetett a tarifareformról. Ez sokaknak jelentett kellemetlenséget és többletkiadást, mivel – amint már említettem – a Vasútállomástól a Ráckapu térig csak addig csak 1 Ft volt a viteldíj, de a hosszabb távokon viszont csökkent a jegyek ára. Emellett ekkor szüntették meg a hetijegyeket, hogy felváltsák azt a jóval kedvezőbb árú havibérlettel. Ehhez persze fényképes igazolványt kellett kiállíttatni, cserébe egész hónapban korlátlanul használható volt valamennyi helyi viszonylaton. Ennek ára az addigi 80 helyett 50 Ft-ra mérséklődött, de a diákok, nyugdíjasok, vagy például a csökkent látásúak 30 Ft-os, kedvezményes havibérletet válthattak. Az átállás kisebb zökkenőktől eltekintve – sokan az utolsó pillanatra hagyták a bérletvásárlást – viszonylag könnyen ment. A bérletesek száma Egerben az új tarifa előtt 1100 volt, július 1-re már 1458, de az első héten később is sokan váltottak ki havibérletet. Az AKÖV azzal is ösztönözte a bérletvásárlásra az embereket, hogy kapcsolatba lépett a város nagyobb üzemeivel, hogy azok gyűjtsék össze és küldjék el nekik a bérletigénylők fényképeit és így a közlekedési vállalat még a beérkezés napján kiállította és el is juttatta a kész bérletet új tulajdonosához.

47. kép – Pótos 620-as pihenőben a telephelyen


Megszűnt tehát a kalauzok jegylyukasztójának csattogása a helyi járatokon, sokkal könnyebb is lett a munkájuk. Erre szükség is volt, mert az új tarifával – bár voltak ezzel kapcsolatos félelmek – Egerben nemhogy csökkent volna, de növekedett az utasok száma. Nem csak a kalauzok, hanem az ellenőrök munkája is egyszerűbb lett és csökkent a visszaélések lehetősége is. Az AKÖV ismételten kérte utasait, hogy a gyorsabb közlekedés érdekében előre készítsék elő a 2 Ft-ost az utazáshoz. Egyúttal bejelentették, hogy év végén 5 db csuklós autóbuszt kap az egri helyi járat az elavult és nehézkes pótkocsis üzem kiváltására.


Aztán decemberre az 5-ből 6 lett. Ezek nem gyári új csuklósok voltak (ekkor ez még csak az IK 180 lehetett volna), hanem a Béke téri MÁVAUT-főműhelyben csuklósított 620-as és 630-as Ikarusok. Annyit érdemes megjegyezni, hogy akkor Budapest, Pécs, Szeged és Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok és Nagykanizsa mellett Eger is tagja lett annak az elitklubnak, amely kapott ezekből az átalakított csuklósokból. Más városok csak később következtek.

48. kép – Pótos IK 620 a Minaretnél


1966. december 10-én a 4. sz. AKÖV vezérigazgatójánál összegyűltek a városi és a megyei tanács és a pártbizottságok, a rendőr főkapitányság, a KPM Közúti Igazgatósága valamint a Közúti Üzemi Vállalat illetékesei az AKÖV vezetőivel, hogy megismerkedjenek az új típusú járművekkel. Itt megtudhatták, hogy a kocsik darabja 800 000 Ft-ba került, egyszerre 130 utast szállíthatnak, és a kormányzott hátsó tengely folytán igen fordulékonyak, amire a kanyargós belvárosi útszakaszokon nagy szükségük is lesz. Itt meg is nevezték a buszok számára legveszélyesebb kanyarokat, úgymint a Tűzoltó téri, a Markhot F. u-ból a Zalár u-ba és a Bajcsy-Zsilinszky u-ból a Széchenyi u-ba fordulásokat. Megállapították, hogy több helyen az úttest szélesítésére lesz szükség. A Deák F. u. és a Mátyás király út esetében erre már készen is voltak a tervek. Amint az ÉMÁSZ áthelyezi a földkábelét és a villanyoszlopokat, a Közúti Üzemi Vállalat meg is kezdi ennek az útszakasznak az 1 m-rel történő megszélesítését. Elhangzott, hogy a kanyargás kiküszöbölésére a Széchenyi utcát újból kétirányúsítani kellene, illetve az, hogy célszerű lenne, ha a csuklósok bevezetésétől csak minden második járat közlekedne a Gépállomásig. E javaslatokról döntés nem született. Azt is tervezték, hogy a csuklósok beállításával kizárólag ezek a kocsik fognak közlekedni az egri helyi viszonylatokon. Ezután megtekintették az új autóbuszokat és az egyikkel próbaútra indult a bizottság a Gépállomástól a Finomszerelvénygyárig a helyi járat útvonalán. A következő próbaút idejét december 22-re határozták meg, s ha az is sikeresen zárul – szólt a döntés -, akkor a csuklósok átveszik a stafétát Egerben.


Aztán nem történt semmi szenteste napjáig sem. Már annyian kérdezgették, hogy hol vannak a szép, modern buszok, hogy a helyi sajtó utánanézett a dolognak. Kiderítették, hogy a buszok megvannak, nincs velük semmi baj, szépen állnak az AKÖV telephelyén. A Vasútállomástól a Gépállomásig a Közúti Üzemi Vállalat is megkezdte az út szélesítését. Csak még nem fejezte be. Ezt mutatta ugyanis a felbontott padka, a villanyvezetékek nyitott munkaárkai és a sárkupacok mindenfelé. A legutóbb említett bizottság erre jól megmosta a fejét – ki másnak, mint – az építésvezetőnek, felszólították, hogy temessék be az árkokat, takarítsák el a sarat és legalább ideiglenesen, hengerelt kőzúzalékkal szélesítsék meg az utat a végleges burkolás előtt. Ő persze – mit tehetett volna mást – vállalta is mindezt. De csak nem haladt a munka a megfelelő ütemben, így jutottunk el karácsony előestéjéig. (Szegény építésvezető, micsoda karácsonya lehetett.) Ilyen körülmények között a csuklósok tehát pihentek, nem merték őket közlekedtetni. Lehet, hogy erről az egészről Budapesten a KPM AVIG-nál nem tudtak semmit, mert ott december 29-én úgy nyilatkoztak, hogy az egri helyi közlekedést korszerűsítették és lecserélték az összes elöregedett városi buszt szép, új, csuklósokra. Végül az év utolsó napján – mintegy újévi ajándékként a KPM és a BM helyi képviselőinek segítségével (még egyszer: szegény építésvezető, remélem, a szilvesztert jól megünnepelte) elindultak Egerben a csuklós autóbuszok.

49. kép – Új csuklós autóbusz a telephelyen


Az 1, 2 és 5-ös vonalakon jártak, egyszerre 5 darab, 1 pedig állandó tartalékként várta a bevetést, ha valamelyik társa meghibásodna. Minderről Borsányi József, a 4. sz. AKÖV igazgatója tájékoztatta a lakosságot. Nem mulasztotta el hozzátenni az állandó mantrát sem, hogy a gyorsabb közlekedés érdekében a kedves utasok időben készítsék elő a kétforintosokat és a bérleteket. Hozzátette azt is, hogy a közeljövőben felülvizsgálják az egri helyi járatok valamennyi megállóját és ha szükségesnek ítélik, változtatásokat eszközölnek. Ami már biztos – mondta -, hogy a Ráckapu téri és a vasúti bejárónál levő megállóhelyet forgalombiztonsági okokból áthelyezik kissé arrébb. A történelem számára feljegyezték az első csuklós járat személyzetének nevét. Így tudható, hogy a szilveszter délután elinduló első kocsi vezetője Sebestyén Ferenc, kalauza pedig Kovács Miklósné volt. Ugyancsak fennmaradt az első utas neve is, ő Bíró Rozália, az egri I. sz. kórház gyermekosztályának dolgozója volt.


Mindenki örült a korábbinál nagyobb és kényelmesebb járműveknek. Akadtak azért problémák is. Ezeken a buszokon hátul ülőkalauz teljesített szolgálatot. Így bevezették az egyirányú utasáramlást, vagyis felszállni csak a hátsó ajtón lehetett, leszállni a középsőn vagy az elsőn. Az ajtókat és a csengőt is a kalauz kezelte. Sokan jelezték, hogy a terhes és kisgyermekes anyáknak eléggé nehézkes a hátsó ajtón a tömeggel együtt felszállni a csuklós autóbuszokra. Ezért 1967. január végén számukra lehetővé tették, hogy felszállhassanak a középső ajtón is, csak a bérletüket kellett felmutatni vagy a jegyüket megváltani. A súrlódások elkerülése miatt erről alaposan kioktatták a személyzetet is.


MIKROBUSZ ÉS EMELETESEK (1967-69.)

1967. első felében nem a csuklósok szolgáltatták Egerben az egyetlen szenzációt buszfronton. Már januárban jelezték az érkezését egy a csuklósokhoz hasonlóan a Béke téri főműhelyben készült városnéző mikrobusz-szerelvénynek. A GA 62-24 frsz-ú vontató és két pótkocsija 1963-ben készült, s eddig Veszprémben szolgált. Április 4-én tette meg első köreit az egri látnivalókat bemutató útján. A jármű egyszerre 42 személyt tudott szállítani, s az első hónapban 2198 utasa volt. Május 23-tól kezdve az idegenforgalmi idényben hétfő kivételével minden nap közlekedett a sétajárat. Kiinduló megállója a Dobó téren volt, ahová a menetrendjét is kifüggesztették. Eszerint munkanapokon 15, 16 és 17 órakor indult a félórányi sétakocsikázásra, munkaszüneti napokon pedig délelőtt 10 és 11 órakor, valamint délután 15-18 óra között óránként. A viteldíja 2 Ft volt. Nagy utasforgalom esetén igény szerint a menetrendtől eltérően több fordulót is tett, de tekintettel nyitott voltára csak jó idő esetén közlekedett. A kis jármű ettől kezdve éveken át szolgálta az egrieket és a városban látogató turistákat.

50. kép – Városnéző mikrobusz a Dobó téren


Májusban a menetrend be nem tartására, a gyakori 10 perces késésekre panaszkodtak. Volt, aki emiatt a vonatát késte le. Amikor emiatt panaszt tett, akkor csak arrogáns választ kapott. A hajnali vonatot vagy a gyaloglást ajánlották neki. Esetleg fogjon taxit, már ha van. És hogy ebből további gond ne legyen, szeptember 17-től megszüntették a Gépállomástól induló járatok vasútállomáshoz betérését, így azok a továbbiakban átszállás nélkül közlekedtek.


Említsük meg – ha már a Fellner utcai állomás 1955-ös átadásáról megemlékeztem az előző részben -, hogy ebben az évben volt még egy fontos buszos – bár nem helyi járati – esemény Egerben, nevezetesen az, hogy átadták a Dianóczki János és Detre Dezső által tervezett új távolsági autóbusz-pályaudvart. A létesítmény elég egyedi lett, amennyiben kör alakú, s a hely domborzati adottságai miatt egy része hídszerkezetre épült.


1968. elején a 4. sz. AKÖV összesen 110 busszal látta el feladatait, ehhez 113 kalauz, 38 forgalmista és 371 gépkocsivezető adta a személyi állományt. Ebben benne voltak az egri helyi forgalomban dolgozó járművek és személyzet is. Egy gépkocsivezető órabére 8.90 Ft volt, ez havi szinten 2300-2500 Ft közötti keresetet jelenthetett. Egy kalauz 1400 Ft-ot vihetett haza. A buszpark 90%-a jó állapotú volt, de azért még sok volt közöttük a régebbi típusú, kényelmetlen kocsi.

51. kép – Az 1968-69. évi menetrend címlapja


május 31-től ismét új menetrendet adtak ki. Ismét kissé átszámozták a viszonylatokat:

1        Gépállomás – Berva gyártelep

1A     Gépállomás – Camping

1B     Vasútállomás – Berva gyártelep

– 1C     Vasútállomás – Camping

– 1D     Berva-lakótelep – Berva gyártelep

3        Vasútállomás – Baktai út

5        Camping – Városi kertészet

5B     Ráckapu tér – Városi kertészet

5C     Főiskola – Városi kertészet

5D     Főiskola – Hajtóműgyár


A korábbiakhoz képest új terület ismét nincs a helyi járat vérkeringésébe kapcsolva, ismét csak a meglevő útvonalakon variálták meg a viszonylatokat. Aztán július 7-én vasárnap közzétettek egy dezinformáló hírt a 3-as járatról. Eszerint a 3-as július 8-tól a Színház megálló után bekanyarodik a Klapka Gy. utcába, majd érinti az Egészségház utcában létesített új megállót és a Kossuth utcába visszakanyarodva a Líceum után a korábbi útvonalán közlekedik tovább. 2 nappal később már a hír cáfolatát közölték. Eszerint az AKÖV azt a tájékoztatást adta, hogy jelenleg nem szükséges a helyi járatok útvonalának semminemű megváltoztatása.


Nem túl rég felmerült egy fórumon egy érdekes kérdés. Nevezetesen, hogy hol is volt a ’60-as években egész pontosan a Gépállomás nevű déli végállomás. A menetrendek szerint 1956-tól járt eddig a helyi járat, s innen fordult vissza észak felé. A probléma az, hogy az 1968-ban készített kitűnő minőségű légi felvételeken nem látszik itt semmiféle kiépített buszforduló. A korabeli térképeken az új AKÖV-teleptől délre eső területeket pedig még nem ábrázolták. Márpedig a csuklós buszok megfordulása helyigényes feladat, nehezen képzelhető el a tolatás. A megoldást – szerintem – az 1965-ös menetrend adja. Ebben ugyanis a város északi végén levő benzinkút szerepel, mint végállomás az akkori 2, 5, 8-as járatok fordulójaként. Nos, a város déli végén már akkor is ugyanígy volt egy benzinkút. A gépjárműforgalom akkori nagyságát tekintve miért ne fordulhattak volna meg ott a buszok?


1968. december 4-én a két évvel korábbi csuklós buszokénál is nagyobb szenzáció kelt Egerben. Arról cikkeztek ugyanis – igaz kérdőjellel a cím végén – hogy a történelmi emlékekben gazdag városok utcáin, amilyen Pécs, Sopron, Győr, Veszprém és természetesen Eger, a szűk utcákon bonyolódó nagy forgalom miatt a csuklósoknál sokkal alkalmasabb emeletes buszok fognak közlekedni. Néhány sorban ezek jellemzőit is leírták. A hír komoly hullámokat vert Egerben. Elterjedt, hogy ilyen emeleteseket fog kapni az egri helyi járat. Legjobban a bervai járatok utasai aggódtak. Attól féltek, hogy – mivel Egerben nem túl nagyok a távolságok a város belső részein, az emeletesek felső szintjére egy öt-tíz perces utazás kedvéért majd a többség nem megy fel 10-15 lépcsőfokot. Így a felső szint szinte üres lesz, lent pedig tömeg alakul ki, emiatt pedig majd a távolabbra – így a Bervába – utazók nem férnek majd fel az emeletes autóbuszokra. Javasolták is mindjárt az AKÖV illetékeseinek, hogy inkább a hosszabb, és zsúfolt elővárosi vonalakra tegyék majd az emeleteseket, a helyi járaton pedig hagyják meg a jól bevált csuklósokat. A dologból persze nem lett semmi. Az egyetlen elkészült prototípus kocsi végül Pécsett talált otthonra.

52. kép – 1969-ben már 20 éves volt az AKÖV


Eltelt egy újabb évtized. A hatvanak évek elején néhány öreg busz jelentette a helyi közlekedést Egerben egyetlen hosszú útvonalon. Aztán újabb típusok érkeztek, amelyek segítségével sikerült néhány addig ellátatlan területet a helyi közlekedésbe bekapcsolni. Még így is maradtak persze tekintélyes fehér foltok. Az utazási igények növekedésével megjelentek a pótkocsis majd a csuklós autóbuszok a város útjain. A helyi járat hozzánőtt a városhoz, s különösen az 1966-os tarifareform után nagymértékben nőtt a használóinak száma. Az évtized végére alapvetően csak az ún. MÁVAUT-csuklósok látták el a helyi forgalmat. A korábbi egri 620-as Ikarusok közül egyik-másik más városba/vállalathoz került (pl. Miskolcra), másokat csuklósításra Budapestre küldtek. 1969. decemberében éppen 4 darab egri 620-as volt átalakulóban a MÁVAUT Béke téri főműhelyében. A következő évtized pedig – némi csehszlovák testvéri segítség után – már a 200-as Ikarusok térhódítását hozta, s vele a régi kocsik eltűnését.

Legközelebb – a 4. részben – a ’70-es évekbe kalandozunk.


Bajsz Gábor – 2019.04.14.


Rendszámguruknak egy kiegészíthető/javítható táblázat a ’60-as évek egri, városi buszairól ide kattintva tölthető le XLSX-formátumban.


#Egerhelyijárat #helyijárat #Egerbusz #AKÖV #Egerautóbuszközlekedés #Egerbuszközlekedés #helyijáratEger #történeti #helyijárat #MÁVAUT #eger

24 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0