Aron Sonfalvi
Citaro NGT teszt
Frissítve: 2020. nov. 17.
A Mercedes legújabb, tavaly ősszel bemutatott földgázmotoros autóbusza egy hétre a BKV Zrt.-nél van tesztüzemben, a 15/115-ös vonalakon közlekedik ezidő alatt.
Az EvoBus 2012. végén bemutatott C2-es sorozatának harmadik variánsaként mutatkozott be a tavalyi kotrijki Busworld-ön a gyártmánypaletta újabb tagja, a CNG-üzemű szóló változat (másodikként a CapaCity debütált 2014. év végén). Az alternatív hajtáson felül számos apró változtatást is eszközöltek az első szériához képest (lásd VT-Arriva Kft. EEV-s dízel darabjait). Korábban már járt a konkurens CNG-s csuklósa a Fővárosban, egy extrarövid teszt erejéig a 7E-n. És ugyanígy a 15-ösön három éve a szintén kétajtós CNG-s Lion's City-t is tesztelték.
Külső megjelenését tekintve ilyen egy jó demóbusz: tesztutazásom során többnyire tátott szájakkal szegélyezett belvárosi utcákon haladtunk végig többletjárműként a 15-ös vonalon, elég szellősen, ami az utasok számát illeti. Az utasok közül is többet megjegyezték felszálláskor, hogy ez olyan más. Igen, más, ez egy ingyenesen igénybe vehető tesztbusz. Az ezüst fényezés mellett arra is adtak, hogy a kijelző színe harmonizáljon a buszhoz: a LAWO fehér LED-es kijelzőjét kapta, melyet sikerült beüzemelni a tesztre („piros pont” az érintett cég[ek]nek).
Június 4 és 12-e között próbálható ki a budapesti közlekedési vállalat közleménye szerint, de sajnos ebből egy napon nem közlekedik (8-án, szerdán).
A bemutatásáról szóló cikkek év eleji bújása közben ezzel a busszal is hasonlóan voltam, mint az idei BusExpo-n tiszteletét tevő IV. generációs Urbino 18-assal: szinte kizártnak tartottam, hogy egyhamar idehaza is, utasforgalomban is kipróbálható-megsimogatható lesz. Szerencsére az elgondolásom cáfolatot nyert.
Ami a belsőt illeti: régen (vagy nem is) láttam ennyire tágas, és jó ülő- valamint állóhely kiosztású szóló, kétajtós buszt. Harminc ülőhely mellé hatvan állóhely tartozik, de két hatalmas peronrész is fogadja a felszállókat. Mindenképpen említendő a laminált (hajópadló-imitációjú) padló, és a bohém narancssárga-szürke korlátok, amelyek nagyon feldobják a belső teret. Mindeközben a belső, szélesvásznú monitoron végtelenítve ment a buszt promotáló videó, mely a más ismerős lehet azoknak, akik követik a nagy óriások újdonságait/bemutatóit.
A kijelzőn a kijelző, amin a busz, melyen ülök éppen.
Az élekről és sarkokról most is készítettem egy kisebb külön galériát, amivel érzékeltetni lehet, hogy hogyan dolgozik egy nagynevű buszgyár, és mi az a rengeteg apróság, amire (szintén) kiterjed a figyelme. Ami viszont még a Mercedestől is finoman szólva ordítóan egyszerű megoldás volt a VT-Arriva gépeiben, az ebben szerencsére már nem tetten érhető: a belső „ablakpárkány” (egyes elemeinek) rögzítése belső kulcsnyílású csavarokkal.
Csavarmentes párkány: így azért jobban fest.
A sofőr munkahelye is jelentősen változott a városban már jelenlévő C2-esekhez képest: az 500-as Setrákból megismert kapcsolók és gombok hódítottak teret itt is, valamint a kormány ergonómiája is változott.
Setra...
...Citaro NGT.
A motor a Mercedes újonnan kifejlesztett (vagy inkább továbbfejlesztett) M 936 G típusú Otto-motorja, mely sűrített földgázzal (CNG) és folyékony földgázzal (LNG) egyaránt tud üzemelni. A hengerűrtartalma 7,7 liter, sorhatos, álló elrendezésben mozognak a dugattyúk, 220 kW maximális teljesítménnyel mozgásra bírva a kocsiszekrényt.
Nagyon érdekelt, hogy hány literesek a tartályok, ugyanis a reklámvideóban ezt is említették, hogy nagyobb volumenűek, de azt nem, hogy mégis mihez képest és hogy mekkorák konkrétan. A sofőr pedig az első kanyarjait vitte a buszon, így nem tudta megmondani, hogy pontosan mennyit bír. Mindenesetre ezen múlik sok, hiszen az alternatív hajtások rákfenéje, hogy nehézkesen érik utol a gázolaj-energiasűrűsége nyújtotta megtehető kilométert. A busz ígéretes, csendesebb járású, mint a dél-pesti régióba került első generációs CNG-s Citarók, csak ismételni tudom magam, hogy remélem, hamarosan CNG-s buszra is érkezik megrendelés a BKV részéről.
"Ez hányas busz?"
Indulási időpontjai - aki utazna vele (forrás: BKV Zrt.):
Az autóbusz indulási időpontjai a Boráros tér H végállomásról: - hétköznap: 9.30, 11.30, 14.30, 16.30 - hétvégén: 7.30, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.30, 20.30 Indulási időpontok a Gyöngyösi utca M végállomásról: - hétköznap: 10.25, 12.25, 15.25 - hétvégén: 6.25, 8.25, 10.55, 12.55, 14.55, 16.55, 19.25, 21.25
Június 9-én nagy CNG-s mérés keretében egy, az Autómentes Napon tavaly kiállított Iveco Urbanway-jel, s persze a BKV Zrt. már saját tulajdonú CNG-s gépeivel (Citaro, newA330) összehasonlító mérést végeztek - mindössze a délelőtt folyamán, a 99-es vonalon.
Útközben típus (és előd)-találkozók városszerte.
コメント