top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Második Classic a BKV-nál | BPO-609

Frissítve: 2020. nov. 18.

Elsőként még 2005-ben a GJSz Kft. által készítettek egy klasszikosított (és hátul alacsony padlósított) 260-ast, ám további buszok ilyen módon történő nagyjavítása ezzel abba is maradt, megmaradt egyedüli darabként – egészen 2016-ig.

2015-ben állították félre nagyobb mérvű beavatkozás igénye miatt a BPO-609-et Óbudán. A megszokott felújítás (sötétített ablakok + kék műbőr huzatok + sárga kapaszkodó) már túl "nagyüzemi" – gondolhatták – ezért kapott az 1997-ben debütált Classic (vagy ráncfelvarrt) Ikarus 200-as sorozat homlok- és hátfalából egy-egy darabot. Ehhez persze valamennyire igazították a fényezését is – mintegy átvéve a Volánbusz Zrt. színtervét csak BKV-s színekben – bemártották kék festékbe, majd itt-ott kapott még egy kis szürkét. Ez a fényezés nagyon feldobja, a hagyományos fényezés égkékre történő lecserélésekor (3-4 éve) ilyesmi koncepciót tudtam volna elképzelni – őrzi a régi színeket is, de azért újszerű módon használja fel. A felújítási munkákat a VJSz Kft. és (nagyobbrészt) az Óbudai Divízió végezte. És ha már kijelzőkkel tuningolták, esetleg elektronikus jegykezelő is kaphatott volna helyet benne.

Előtte-utána.


A Munka Ünnepén próbajáratként a Széll Kálmán téren


Az utastér a megszokott kék műbőr huzatokat kapta, a nem megszokott sötétkék kapaszkodókkal, valamint a Volvókból megismert nyomógombos leszállásjelzőket az ajtók környezetében.

Elsőként az elmúlt szombaton megrendezett Nemzetközi Ikarus Találkozón lehetett találkozni a géppel, nem egyedüliként képviselve a Céget tette tiszteletét a Balaton-felvidéken.

Kövágóörs után halad a konvojban


A kezdeményezés jó – és tetszik is, illetve, ahogy korábban már írtam, próbálnak lépést tartani a nagy szolgáltatói térnyerésben is – a gond inkább az, hogy ezt nem anno, 2005-ben csinálták/folytatták. Kuriózumnak viszont kiválóan illeszkedik pl. a másik (két) Óbudai egyedi 260-as, a BPO-370 mellé (és persze a piros utasterű BPI-206 mellé). A következő nagy kérdés, hogy miért nem a '370-es kapott megkülönböztető homlok- és hátfalat? Mindenesetre remélem, sokáig megőrzik ilyen állapotában s nem hagyják amortizálódni.


632 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page