• Sonfalvi Aron

Bérelt távolságiak a Volánbusznál

Frissítve: nov 18

A Volánbusz Zrt-nek a távolsági feladatokat ellátó Ikarus 250-esek selejtezésének '90-es évek végi tömeges beindulásával módjában állt Mercedes Intourókat (2001/2002-ben) és Tourismókat vásárolni, de a 2000-es évek végére ezek is korosak lettek, az elvárások pedig növekedtek, az Ikarusok a Tempo 100-as minősítés megszerzéséhez kevesek voltak, és mivel új autóbuszokra nem volt forrás, így 2006-tól kezdve egyes vonalakat alvállalkozásba adnak ki, míg néhány vonalra bérlik a buszokat.


Mindenekelőtt: a Tempo 100 minősítésről készült írást ajánlom azoknak, akik nem tudnák, mi is az pontosan.

A Salgótarján – Pásztó – Budapest vonalon 2006-2010 között a Di-Cam Kft., (mint alvállalkozó) végezte az utasszállítást háromtengelyes Irisbus Ares-ekkel. A szerződés lejártakor a Volánbusz Zrt. és a Nógrád Volán Zrt. visszavette a vonalak üzemeltetését.


Elsőként 2011. február 1-jén béreltek buszokat, ekkor 4 darab Mercedes volt a delikvens, ezek 12 hónapra érkeztek a Homm Kft-től a visszavett viszonylatokra:

  • LVB-611 (háromtengelyes, metálkék Travego) – Zalaegerszeg-Budapest,

  • LVB-612 (fehér-kék-sárga csíkos Tourismo),

  • LVB-613 (fehér Tourismo) – Budapest-Salgótarján,

  • LVB-614 (ezüst Tourismo) – 2011. szeptember 5-én súlyos baleset következtében selejtezték.

LVB-612 már a bérlést követő szolgálati helyén.


Ezek vegyesen a Budapest – Pásztó – Salgótarján vagy a Budapest – Szekszárd – Baja települések között közlekedtek. De csupán 12 hónapra érkeztek, így 2012 év elején a következők váltották őket 24 hónap erejéig, egyaránt MAN Lion’s (Top) Coach-ok:

  • LVX-812 (fehér),

  • LVX-813 (metálszürke),

  • LVX-814 (fehér, háromtengelyes) – Serena expressz,

  • LVX-815 (metálszürke, háromtengelyes) – Pannonius expressz.


2012. január 1-jén üzembe állt két darab fehér, háromtengelyes Scania Irizar Century, melyek 24 hónapra érkeztek és a Nyugatbusz Kft-től bérelték őket:

  • LZU-865 (fehér) – Geresd expressz,

  • MAG-452 (fehér) – Busó expressz.


2013. június elején állt forgalomba az első két bérelt Volvo (mindkettő metálszürke és háromtengelyes), a Tamás Busztól érkeztek, 24 hónapra:

  • MIZ-394 (Volvo 9700) – Zselic expressz,

  • MIZ-395 (Volvo 9700) – Deseda expressz.


2014 májusában lejárt a két Irizar Century bérleti konstrukciója, így a helyükre két metálszürke MAN Lion’s Top Coach, a bérbeadójuk a B&B Travel (Piliscsaba):

  • MLC-322 – Busó expressz,

  • MLC-323 – Geresd expressz.


Szintén 2014-ben járt le a salgótarjáni vonalon szolgáló MAN-ek bérlete, így helyükre újabb MAN-ek érkeztek, de ezúttal háromtengelyes kivitelű Lion’s Top Coach-ok (és nem csak a salgótarjáni vonalra):

  • MJJ-742 (fehér),

  • MKN-185 (fehér, bérbeadó: Ventona Trans),

  • MKN-186 (fehér, bérbeadó: Ventona Trans),

  • MLC-324 (metálszürke, bérbeadó: B&B Travel),

  • MLC-325 (eleinte fehér-kék, majd fehér, bérbeadó: B&B Travel),

  • MLF-234 (kékes-metálszürke, bérbeadó: B&B Travel).


Ezenfelül szintén ekkor (2014. eleje) állt forgalomba, leváltva többek között a 2012-ben bérelt Lion’s (Top) Coach-okat:

  • LVX-949 (metálszürke, háromtengelyes MAN Lion’s Top Coach, bérbeadó: Pitá Tours) – Budapest-Graz,

  • MLF-223 (ezüst, háromtengelyes MAN Lion’s Top Coach, bérbeadó: B&B Travel) – Maros expressz,

  • MJE-759 (fehér, háromtengelyes Scania Irizar Century, bérbeadó: Nyugatbusz) – Busó expressz,

  • MJE-771 (fehér, háromtengelyes MAN Lion’s Top Coach, bérbeadó: Nyugatbusz) – Serena expressz,

  • MJE-783 (fehér, háromtengelyes MAN Lion’s Top Coach, bérbeadó: Nyugatbusz) – Pannonius expressz.


2015 félév tájékán lejárt a Deseda expresszen szolgáló Volvo bérlete, így a helyére az:

  • MWF-913 (metálszürke, háromtengelyes Irisbus/Marcopolo C44) került.


2015 decemberében lejárt a másik Volvo 9700-as bérlete (illetve Tempo 100 engedélye) is, így a helyére az:

  • NKC-370 (fehér Mercedes Tourismo L) került.


2016. elején érkezett bérlemény a Budapest – Pásztó – Salgótarján járatra:

  • NIT-431 (fehér, háromtengelyes MAN Lion’s Top Coach).


2016 március elején érkezett a Budapest – Szekszárd – Mohács járatra az MJE-759 (Irizar Century) helyett:

  • NJE-677 (fehér, Irisbus/Marcopolo C44, évjárat: 2008).

És pillanatnyilag elnyerte a "legrövidebb ideig bérelt" címet, ugyanis április második harmadában meghirdették eladásra (másfél hónap szolgálat után).



2017 májusában és júniusában újabb T100-as távolsági buszok érkeztek különféle konstrukcióban, míg számos, itt bemutatott darabot elkezdtek kivonni a használatból, néhányat pedig megvásároltak. A változásokat egy későbbi bejegyzésben lehet tanulmányozni. Így ezt a cikket a továbbiakban nem frissítem. 

15 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0