top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Városnéző buszok | Budapest

Frissítve: 2022. febr. 13.

Most, hogy felmerült a városnéző buszos szekció államosítása, időszerű végigtekinteni a Fővárosban szolgáló különféle cégek által biztosított városnéző utakat, elsősorban inkább az azokhoz használt "infrastruktúrákat".


A magyar főváros számos nevezetességét az ide érkező turisták nem csak BKV járataival és lábbusszal, hanem kifejezetten erre a célra szakosodott cégekkel is megnézhetik/bejárhatják. A városnézéseket szervező cégek már nem csupán körbefuvarozzák az idelátogatókat a városon, hanem egyre több extra szolgáltatással is versenyre kelnek egymás ellen és az utasokért: egyik hajóutat is magában foglal, a másik pedig egy vacsorával csábítja az utazókat magához. Megint másik pedig kétéltű járművel kelti fel az érdeklődők figyelmét.


A Hop on – Hop off rendszerű utaztatás nem volt mindig jelen a hazai piacon, elsőként a City Tour Hop On Hop Off Kft. (a továbbiakban: Giraffe Hop on – Hop off) vezette be, majd őket követte a többi cég. Lényege, hogy a megváltott jegy nem egyszeri utazásra érvényes, hanem hasonlóan egy napi jegyhez, bárhol leszállhatunk a számos megálló közül, majd visszaszállhatunk a következő járatra – akár máshol is. A megállók többnyire a BKV Zrt. megállóival közös használatúak, így különösebben nem kell keresni őket.


Manapság összesen 4 cég végez (nagybuszos) városnézést számos, különböző útvonalat bejárva ezek pedig (az utolsó négy megszűnt/beolvadt egy másikba/kilépett a piacról, de említésre kerülnek):

  • Big Bus Tours Ltd.,

  • City Tour Hop On Hop Off Kft.,

  • Worldwide Citysightseeing,

  • RiverRide,

  • [Programcentrum Kft.],

  • [Mr. Nils Kft. (Hop on - Hop off)],

  • [Cityrama],

  • [EUrama].

Korábbi, megszűnt/beolvadt, buszos városnézést bonyolító cégek a Fővárosból:

  • Selyki Kft. (ők is kabrió Ikarus 260-assal dolgoztattak, valamint 256-osokkal, Programcentrum Kft. alá kerültek, a buszaik egy része is, 1990-2013 között létezett a cég),

  • Barbie Bus Kft. (szintén kabriósított 256/260-asok, cégnévhez "igazodva" rózsaszínben, ők beolvadtak a Programcentrum Kft.-be, de külön Pink Tour-ként a mai napig egy vonalat csak ők üzemeltetnek),

  • QueenyBUS Kft. (Ikarus 200M, Ikarus 256, Ikarus 266, Ikarus EAG E97, kabrió Robus LO3000 - ők a Mr. Nils Kft.-be olvadtak be, némely gépüket át is vette az új tulajdonos további használatra, lásd lentebb),

  • Budatours Travel Agency Kft. (a későbbiekben röviden csak Budatours Kft.-ként szerepel, 1989-2013 között élt a cég) (EAG-homlokfalas 260-asok, Hungarobusz-ok [két darab, H44 és H63], Volánbusz Zrt-vel közösen üzemeltetett 350-es, itt is az "EAG 260"-asok átkerültek az új céghez –> Giraffe Hop On – Hop Off Sightseeing).

Rajtuk kívül pedig az Ibusz, illetve az MB Travel Kft. 620-as kabrió Ikarus-a is ilyen feladatokat látott el a ’70-es években, illetve utóbbi reprodukált mása a mai napig kibérelhető. Szintén a nosztalgia városnézők között említhető a replika omnibusz Star-teherautó alvázra építve, ezutóbbi már nem közlekedik.

A képen szereplő busz 2017 áprilisában a BKV Zrt. tulajdonába került.


Egy magán fotógyűjteményben találtam egy lila-rózsaszín 250-est is, sajnos a cégnév nem látszik a képen. Ezzel nagyjából 2003-ig lehetett megcsodálni a várost.

BRU-632, 1979-es évjárat, Ikarus 250.87. Fotó: magángyűjtemény, [számomra] ismeretlen szerző.


* * *


Big Bus Tours Ltd.

A BigBus Budapest Kft. 2010/2011 környékén lépett be a hazai piacra, igen jó referenciával, hiszen világszerte számos városban már megvetették korábban lábukat. Idehaza először Leyland Olympian-okkal kezdték meg a szolgáltatást (melyek egy részét a The BudaPest tour-tól vették át). Ezek koruktól fogva mára szinte teljesen eltűntek (illetve tartalékok), helyettük érkeztek 2011-ben Irisbus gépészetes Unvi Urbis DD-k Rómából (használtan), melyek mellé erősítésként vásároltak nem sokkal később 4 darab (kínai) Ankai HFF 6110GS-t, Cummins gépészettel. Mostanság ismét frissítettek/bővültek MAN-gépészetes Unvi Urbis-szal. Könnyű megismerni a buszaikat messziről is, azok bordó + vaj színösszetételéről.

Leyland Olympian a "kezdetek kezdetén".



Irisbus alapra épített Unvi Urbis DD.


A cég 2019-ben második alkalommal frissítette a flottáját új buszokkal. Elsőként 2013-ban vásárolták a 4 Ankai-t, majd hat évvel később 4 darab (RJN-302, RJN-341, RJN-380, RND-065) Güleryüz Panora buszt szereztek be.


* * *


Giraffe Hop on – Hop Off

A korábban külön-külön dolgozó Budatours Kft. és az EUrama Kft. fúziójából létrejött cég. Valamivel korábban kezdték meg tevékenységüket (2008/2009-ben), mint az előzőleg bemutatott cég, flottájuk pedig döntően Berlinből használtan vásárolt MAN SD200/202-esekből áll, ebből rendelkeznek 8 darabbal.

Ezenfelül az új cégbe is bekerült a Budatours Kft. 3 darab átalakított Ikarus 260-asa is.

2016/2017-ben az SD200-asok kimondva – kimondatlanul is elavultak már, így három használt Volvo–Ayats Atlas-szal (NKY-671, NON-504, PGB-439) kezdte el leváltani a cég ezeket már 2016-ban, illetve 2017-ben.

2016-os beszerzés egyike.


* * *


Worldwide Citysightseeing

Szintén egy olyan cég, amely Európa számos másik városában már jelen van/volt, miután Budapesten is szolgáltatni kezdett. A járműparkja kevésbé egységes – ami a felépítményeket illeti – MAN SD200-as, Neoplan Starliner, Ikarus 256, Neoplan N 424 (emeletes). Hasonlít a megjelenésük (piros alap) a Giraffe-ra, de nem összetévesztendő.


Néhány éve egy érdekeltségbe tartoznak a (később bemutatásra kerülő) Mr. Nils Kft-vel.


2016 tavaszán szereztek be 2 darab, háromtengelyes MCW Metrobus-t.


2017-ben Londonból használtan vásárolt újabb emeletes (Alexander). Ebből a típusból eddig 4 darabot állítottak forgalomba.


Továbbá szintén 2017-ben vásároltak (használtan) 4 darab Volvo-alvázas Ayats Bravót (PEL-901, PEL-902, PEL-903?, PEL-905), valamint két darab (szintén használt) Güleryüz-t (PEL-910, PEL-911). 


* * *


RiverRide

2009-ben kezdték meg tevékenységüket, egyetlen autóbusszal (vagy inkább kétéltű járművel) (AmphiCoach GTS-1), ami egy máltai cég fejlesztése és gyártmánya. Így egyedüliként a piacon kínálják azt a lehetőséget, hogy az aszfaltozott út végén behajtanak a Dunába, egészen pontosan a Dráva utca végén. A cég saját építésű buszának bemutatása óta felváltva közlekedik a sárgával.


AmphiCoach GTS-1 és SwimBus 12.01.


* * *


Programcentrum Kft.

A magyar cég ennek megfelelően magyar autóbuszokat, illetve azoknak „múltidéző” hangulatát választotta a városban történő furikázásra, részint magánkézből, részint pedig a Honvédség által leselejtezett 256-osokat újítottak fel és fosztottak meg az ablakaiktól – vagy nem aprózva a dolgot – egyből a tetejüktől is. Ezenfelül az országban fellelhető két darab izraeli felépítményes Haargaz buszt is megvásárolták a korábbi üzemeltetőtől (Volánbusz Zrt.), valamint 2013-ban ők is látták már a potenciált az emeletes busz(ok)ban, így vásároltak egy Neoplan-t. Ők közlekedtetik az egyetlen kabrió 266-ost is.

A pirosba hajló narancssárga buszaikat 2011/2012-ben átfényezték zöldre.

Első fényezési séma...

...majd a következő szín.

Kabrió 266-os – ugyanez korábban.


Az első elektromos 256-ost ez a cég üzemeltette, lásd bővebben itt.


* * *


Mr. Nils Kft. – Hop on-Hop off

A Mr. Nils Utazási Iroda Kft. (egyes helyeken Mr. Nilsz-ként szereplő cég) kabrió 256-ost üzemeltetett, valamint az egyetlen városnéző EAG-ot (belföldön, külföldön volt több is), melyet az "egyesülést" (a Worldwide-dal, lásd fentebb) követően nem sokkal kivontak a forgalomból, mindössze másfél-két évnyi szolgálat és egy átrendszámozás (új rendszáma: MYD-833) után, 2016-ban. 

A Queenybus-t bekebelezve náluk közlekedik az egyik nem olyan régen (nagyjából három éve) átalakított 256-os is.


Szintén átvett darabként járt az alábbi 260.00 is náluk.


* * *


Cityrama

A cég többnyire kisbuszos (Ford Transit, Mercedes Sprinter) városnézéseket szervez, de két Bova-val is (LVM-292, PCB-659) szállítanak érdeklődőket.



* * *


EUrama

E cég birtokolta azt a speciálisan városnézésre épített, citromsárga – hivatalosan Neoplan N4016-os típusú – buszt, melyet látványos megjelenésével könnyű kiszúrni bárhol. A Giraffe-állományban a mai napig megtalálható.

2013 júliusában már EUrama felségjelzéssel, korábban, Budatours-osként klikk ide.


Egyébként ők a "prémium országnézésre" szakosodtak inkább, a kizárólagos városnézés helyett. Ennek megfelelően turistabuszokkal szolgáltatnak.

EUrama – Quality sightseeing.





Források:


[1] 24.hu – Jordán milliárdos család kaszálhat a turistákon Budapesten (közzétéve: 2016. június 10., hozzáférés: 2017. július 27.)


[2] RiverRide – The Floating Bus (hozzáférés: 2017. július 27.)


[3] Index – Városnéző buszok: egynek hopp, többnek kopp (közzétéve: 2016. június 18., hozzáférés: 2017. július 27.)


[4] BigBusTours honlap (hozzáférés: 2017. július 27.)


[5] Auwärter/Neoplan Fotoarchiv (hozzáférés: 2017. július 27.)


[6] IHO – Új színfolt a városnéző buszok között (közzétéve: 2011. augusztus 18., hozzáférés: 2017. július 27.)


[7] IHO – Emeletesek új szerepben (közzétéve: 2009. november 27., hozzáférés: 2017. július 27.)


[8] IHO – Megszűnt buszgyárak nyomában: Járműtechnika (közzétéve: 2011. október 2., hozzáférés: 2017. július 27.)


[9] Origo – Hello, Tourist, du bist in Budapest (közzétéve: 2013. augusztus 27., hozzáférés: 2017. július 27.)


[10] 2 Rosszcsont gyerek oldala – Ikarus 250 (hozzáférés: 2017. július 27.)


[11] Busztípusok – Városnéző Ikarusok (hozzáférés: 2017. július 27.)


[12] Céginfo.hu – SELYKI Idegenforgalmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság "végelszámolás alatt" (hozzáférés: 2017. július 27.)


[13] Céginfo.hu – BUDATOURS Idegenforgalmi Korlátolt Felelősségű Társaság (hozzáférés: 2017. július 27.)



Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page