Nagy-Britannia vidékein | 3. rész
Frissítve: 2020. nov. 15.
Korai indulással és mintegy másfél órás utazással egy „angol E95-ösön” megérkeztünk Carhamptonba, egy helyi „tsz telepre”. Birkák, tehenek, fészerek. A csűrök mellett-között és bennük pedig összesen 6 veteránbuszt bújt meg: Angliában nem ritka a buszok „imádata”, így több helyen is ehhez hasonlóan tartanak buszokat a haszonállatok mellett.
A Dennis alapra épített Javelin, az “angol E95” a N.S.C. flottájából.
A társaságunk „angol feléből” két sofőr is akadt, így egy-egy veterán gépre felülve elindultunk a negyedórára található Mineheadbe, ahol minden év májusában megszervezik az ún. „Running Day”-t. Ez gyakorlatilag három viszonylaton a különféle (15-20-30 darab) veteránbusz előre meghirdetett menetrend szerinti ingyenes közlekedését jelenti (támogatást lehet adni, de alapvetően díjmentesen futnak a buszok délelőtt 10-től délután fél 5-ig).
Egy kis ízelítő a felhozatalból, a teljesség igénye nélkül.
A három járat menetrendje.
Minden buszt az idő- és helyadottságok miatt nem lehet kipróbálni, így a túravezető ajánlása nyomán a 267-es járatot mindenképpen meg kellett nézni, azonfelül meg „szabadon mindent és bármit”. Ez a járat a leghosszabb mind közül, és végig a tenger mentén halad dombról fel és onnan le, olykor 25%-os lejtőkkel, vagy 20%-os emelkedőkkel.
A virtuális, “Csinálj minél angolosabb fotót!”-felhívásra készített kép.
A másik járat egyirányban 25 perc alatt jutott el szintén a tengerpartra, bár többnyire sík utakon közlekedve. Nem teljesen értettem (és az egyébként rendezvényen évente résztvevő angolok sem), hogy miért küldtek ezen a 300-ason emeletest: a szűk utak és az „űrszelvénybe” jelentősen benőtt fák miatt többször erőteljesebb ütések érték a tetőszerkezetet.
Az első találkozó a 300-ason a szembejövő járattal. Valahogy elfértek végül, és a tető is megmaradt.
A másik találkozó. Az “ellenfél” itt már tolatott, és balra behúzódott egy szűk becsatlakozó “utcácskához”.
A 217-es egy településen keresztül (Dunster) érte el Timberscombe-ot, gyakorlatilag a puszta széle-típusú végállomáson fordulva. Itt inkább a köztes település volt érdekes és népesebb, előbbi a szűk utcák és közeli házfalak miatt. A választott két busz pedig a jelenlévő járművek közül a két legidősebb volt: egységesen 1934-ben gyártották őket.
Záróképként a sok öreg után egy, napjainkbeli darab Londonból: első generációs (háromajtós) New Routemaster.
