top of page
Szerző képeAron Sonfalvi

19 darab Scania Citywide | DAKK Zrt.

Frissítve: 2020. nov. 18.

2015. december 4-én adták át a DAKK Zrt. Szeged helyi járatára beszerzett 19 darab Scania Citywide buszát, mellyel a közszolgáltatási szerződésben megszabott, korosodó Ikarus-okat cserélik le. Az ünnepélyes átadót követően a buszok csak január elején álltak munkába.


A Scania városi buszai hazánkban szinte teljesen ismeretlenek voltak eddig (néhány használtan beszerzett darabtól eltekintve, például a 2-es vasútvonal pótlásán, vagy Veszprém helyi járatán). Az első Citywide-ot néhány éve – még a második nagyobb beszerzésük előtt, 2014 márciusában – a VT-Arriva Kft. tesztelte néhány napig Budapesten, de végül nem ezen típus mellett döntöttek.

A VT-Arriva tesztbusza, amely itt-ott felbukkant, de emlékeim szerint utasokat nem is szállított.


Előtte pedig 2010-ben a BKV Zrt. tesztelte az elődmodellt, az OmniCity-t, de végül ők sem vásároltak a svédektől városi buszt.  

OmniCity az 5-ösön 2010-ben, amikor még szólóbuszok szolgáltak a vonalon.


Egyúttal Szegedről felszabadult alacsony padlós buszok (Conectók, Volvo 7700-asok) egy része átcsoportosításra került Kecskemétre, hogy ott is kiválthassanak magas padlósokat.



Hétvégente a beszerzés következtében szinte csak Citywide-ok szolgálják ki az utazóközönséget (egy-két Conecto G és néhány CNG-s 260-as mellett):



254 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Σχόλια


bottom of page