top of page
Szerző képeAron Sonfalvi

KFKI-járat

Frissítve: 2023. jan. 4.


A Központi Fizikai Kutatóintézet napjainkban (1992. január 1-jétől) öt független kutatóintézetet takar, melyek mindegyike az MTA alá tartozik:

  • Atomenergiakutató Intézet;

  • Izotópkutató Intézet;

  • Műszaki Fizikai és Anyagtudomány Kutatóintézet;

  • Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet;

  • Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet.

Az intézetcsoport 1950-ben kezdte meg működését Csillebércen. Az itt dolgozók száma néhány éven belül ezres nagyságrendű volt, míg a hazai, magántulajdonú gépkocsik még kevésbé voltak elterjedtek a mai viszonyokhoz képest. A fentiek tükrében adta magát egy külön buszjárat indítása a város frekventáltabb pontjairól, főleg, hogy a ma ismert 21-es busz ekkor még meg sem közelítette az intézetet.

A KFKI egy 2005-ös látképe. Fotó forrása: KFKI AEKI.


Az első (és sokáig egyetlen) járat a Kosztolányi Dezső térre (illetve térről) közlekedett, mely ekkor nagyobb közlekedési szerephez jutott az Bukarest utcai volánpályaudvar révén. A második járat 1972-ben indult meg, célállomása a Moszkva (ma: Széll Kálmán) tér volt. A nagyobb szállítási kapacitást igénylő járat a Moszkva térre közlekedő (volt) a szocializmus alatt, ezen akár 12-15 darab (!) szóló busz is indult reggelente, míg a Kosztolányi Dezső térről csupán kettő. Két további járat volt meghirdetve egy-egy autóbusszal: egyik a mai Sasadi út/Kelenföld vasútállomáshoz közlekedett, a másik pedig a Királyhágó térre. Utóbbi két járat indulási, leállási dátumáról nem érhető el információ, és a KFKI Üzemeltető Kft. sem reagált megkeresésemre/kérdéseimre.


A manapság is létező két viszonylat az (egyébként) párhuzamosan közlekedő BKV-járatokkal egyező útvonalon haladva éri el az objektumot: a Széll Kálmán téri járat a 21-es busz vonalán halad végig, míg a Kosztolányi Dezső téri járat a 212-es vonalán. Utóbbi megállói (2)12-es és 40-es buszcsalád megállói, majd Lékai János tér, Orbán tér, Költő utca, Svábhegy, Eötvös úti KFKI lakótelep, Konkoly Thege út (KFKI ebédlő).

Lapozó 2000-2017 közti menetrendekből. Forrás: új belépőknek készített PDF.



Az ’50-es években a FAÜ-től rendelték meg a szolgáltatást (egészen 1968-as BKV-ba történt beolvadásukig). 1968-tól 2009-ig a BKV Zrt. szolgáltatta egyedüliként a különjáratra szükséges autóbuszokat: eleinte Ikarus 30-asok közlekedtek, majd a kor haladtával Ikarus 620-asok, Ikarus 260-asok, és végül 415-ösök, kezdve a sort az 1985-ös prototípussal (BU 86-07).

Egy dedikált BKV-s KFKI-járat és persze a “közforgalmú” KFKI-járatok (a.k.a. 90-es és 21-es buszok).


1999 (?) óta a járatok üzemeltetését részben magánvállalkozók végzik: a menetrendet és a szükséges autóbuszokról a KFKI Üzemeltető Kft. állapodik meg szerződött partnerekkel, utóbbiak pedig biztosítják ehhez a járművezetőket és a buszokat. A Kosztolányi Dezső térre közlekedő járatok 2010. április 15-ig vegyes üzemeltetésben voltak a BKV Zrt-vel, azóta pedig kizárólag magáncég látja el. A Széll Kálmán térre közlekedő járatok egy részét a BKV Zrt. végzi, míg a másik részét a magánvállalkozó.

FIX-633 2005 szeptemberében. Fotó: Bohus Dávid.



Ennél korábbi észlelés az ex-Volánbuszos GOS-064-es Ikarus 260-as a járaton. Fotó: HBweb.hu.


A két felújított ex-BKV-s 260-as. Belül az oldaldekoritokra plüss borítást kaptak, és extra fűtőtestekkel tették kényelmesebbé az utat.


2006 óta (napjainkban is) a magánvállalkozó a Bucsi Travel Bt., ők 2+2 darab Ikarus 260-assal (+1 darab 256-ossal) szálltak be a BKV Zrt. mellett a járatok ellátásába a kezdetekben. Két darab buszt a BKV Zrt-től vásároltak használtan (korábbi BPO-097 és BPI-620), melyeket alapos felújítás és kiegészített fűtéssel láttak szereltek fel.


További három darabot (kettő 260-ast [ELK-668, LPA-381] és egy 256-ost [FKF-401]) a Volánbusz Zrt-től vásároltak (hogy a Bucsi Travel Bt., az nem teljesen bizonyos), ezek különösebb előzetes beavatkozás nélkül közlekedtek nagyjából 2010/2011-ig.

Rövid ideig, mindössze néhány hónap erejéig – vélhetően a BKV Zrt. kisegítésére – 2010 nyarán VT-Transman Kft. állományába tartozó Ikarus 263-as is közlekedett a Moszkva téri járaton.


Csak illusztrációként a város másik feléről.


2011 után a nyugati cégektől használtan vásárolt buszok itt is megkezdték hódításukat, miután az öt Ikarust selejtezte a cég. Így manapság használt Neoplanok (LVX-781, LXB-059), MAN ÜL353 (LWU-458), Mercedes O407-es (NUW-651) közlekedik a különjáraton. A menetrendi kínálat némileg csökkent az elmúlt tizenöt évben, azáltal, hogy a BKV-s különjáratok 2015-ben (?) megszűntek (legalábbis a menetrendekben korábban jelölt BKV-s járatok eltűntek).


2018 nyarán egy MAN NL2x3-assal (POX-203) bővült a járműflotta.


2022. november 2-ával a szerződéses járatok megszűntek, helyüket a 21-es buszcsalád és az újonnan indított, Boráros térig közlekedő 212B vette át.



4 Comments


Zsolt Lázár
Zsolt Lázár
Dec 21, 2022

2022 November 2.-től a KFKI járatok megálltak helyette a 212B járat közlekedik a Boráros térig a BKV üzemeltetésében.

Like
Aron Sonfalvi
Aron Sonfalvi
Jan 04, 2023
Replying to

Köszönöm, kiegészítettem!

Like

BusWorld blog
BusWorld blog
Nov 03, 2020

Kedves Marika! Köszönöm a kiegészítést!

Like

Marika Jolán Koháriné
Marika Jolán Koháriné
Sep 03, 2020

A "K" buszoknak fix megállóhelyeik voltak. Így a Kosztolányi térről induló buszok első megállója a Budaörsi úton a 12-es ás 40-es busz megállója, majd a BAH csomópont-Lékai János tér - Orbán tér - Költő utca - Fogas megálló - Eötvös úti KFKI lakótelep - Konkoly Thege út KFKI ebédlő - Csillebérc. Kapun bevitt és az épületek előtt megállva vitte körbe a dolgozókat.

Like
bottom of page