top of page
Szerző képeAron Sonfalvi

Inter-VM Trans Kft. a Bosch műszakváltáson

Frissítve: 2020. nov. 16.


dsc_0221.jpg

A műszakváltás eddig

A Bosch dolgozók kiszolgálására első lépésként 1999-ben a 9-es helyi járatot hosszabbították meg, előzőleg a járat csak a Dai Dong-ig járt (ma Novocoop). A 9-es egy év múlva már naponta ötször tette meg a gyárhoz vezető utat.


2000-től a különböző menetrendszerinti fordák bővültek: a műszakváltások időpontjában végezték a dolgozók szállítását az autóbusz-állomás és a Bosch között. A nyilvános, menetrendben is meghirdetett helyközi járatokat pedig igyekeztek úgy módosítani, hogy a dolgozók az autóbusz-állomáson át tudjanak szállni ezekre a helyi Bosch-os járatokra. Gyakorlatilag miután a szélrózsa majd minden irányából megérkeztek a menetrendszerinti járatok az autóbusz-állomásra, a dolgozók átszálltak a „Bosch”-os kocsikra és így utaztak be a gyárba. Majd visszaút az autóbusz-állomásig, ott átszállás a menetrendszerinti járatokra és azokkal haza. A szerencsésebbeknek át sem kellett szállniuk, például az Apc – Petőfibánya felől közlekedő járat az állomás érintésével ment is ki a Bosch-hoz, visszaúton is Apcig közlekedett.


A járatok és fordák folyamatosan bővültek és változtak: béri, ecsédi, petőfibányai később kozárdi és bujáki telephelyű Hatvani Volános buszok végezték a műszakváltásokat. Gondoltak az irodai dolgozókra is: a 4-es helyi kocsija besegített reggel 8-ra, a csányi kocsi 16:35-kor indult be a városba.


A kezdetben még elfogadható megoldás volt az átszállások, csatlakozó járatokra való várakozások, azonban a dolgozók létszámának növekedése miatt kényelmetlenné vált az utasok számára. Ezért 2004 végén elindultak az első „igazi” szerződéses járatok, Gyöngyös, Jászberény és Salgótarján végállomásokról napi három műszakban. Ezen fordák menetrendszerinti járatot már nem tartalmaztak, kizárólag szerződéses menetük volt.


A budapestiek reggeli utaztatását a Jászárokszállás – Budapest forda kocsija végezte, egészen a kapuig szállítva a dolgozókat. 2004-től 16:35-kor indult Budapestre autóbusz.


2005-ben további három műszakos szerződéses járatok indultak, szeptember 1-től Szűcsi, Gyöngyöspata, december 1-től Szirák (Vanyarcon keresztül), Adács (Vámosgyörkön át), Gödöllő (Bag, Hévízgyörk útirányon), Tar-Pásztó és Petőfibánya irányokból. Gyöngyösről irodista járat is indult. Ezen járatindítások révén a helyközi fordákból kikerültek a fentebb említett autóbusz-állomás – Bosch – autóbusz-állomás menetek.


2006 júliusától Kányás – Mátraverebély – Tar illetve Karácsond – Abasár felől közlekedő járatok, 2006. novembertől Rózsaszentmárton, Gyöngyöstarján és Gyöngyöspata járatok indultak be, bővült a budapesti eljutási lehetőség is.

A teljesség igénye nélkül néhány darab a korábbi flottából.


Az azóta eltelt 12 évben folyamatosan bővültek és módosultak a szerződéses járatok a gyár és a dolgozók igényeinek megfelelően, ezek részletes leírása csaknem lehetetlen a rengeteg és folyamatos változás miatt. A Hatvani Volán a szolgáltatás biztosítására alvállalkozókat is bevont, elsősorban midibusz kategóriában, de a nagy buszok között is megjelentek a magántulajdonú járművek. Négy (plusz egy) alvállalkozó (Armamaxa Kft., Jóbusz 60 Kft., SOS Travel Kft., Egaltrans Kft. és Tolmácsi Tibor e.v.) végezte a járatokat. Összesen 55 járatot közlekedtet a gyár dolgozóik bejuttatására.


Időközben a normál 8 órás műszakok mellett a logisztikai osztályon bevezetésre került a 12 órás munkarend is, ami további járatokat igényelt. Budapestről, Gyöngyösről, Jászberényből pedig közbenső megállóhely nélküli expressz járatok indultak.


Inter VM-Trans Kft. színre lépése

Az Inter-VM Trans Kft. 2005-től foglalkozik személyszállítással is. Az elmúlt bő egy évtizedben több kisebb műszakváltáson tűntek fel (GE Veresegyház, Apollo Tyres, Teva) elsősorban kisbuszaikkal. 2018. június 1-jei kezdettel a Bosch hatvani gyáregysége őket választotta a humánerőforrás logisztikai partnereként.

dsc_0215.jpg

Az új vállalkozó a járatokra 33+30 darab autóbuszt szerzett be. A nagybuszok (50 fős befogadóképesség) a volánok körében már jól ismert ex-ICOM Intourókból kerültek ki (33 darab), a kisbuszok (19 fős befogadóképesség) pedig Renault Master-ek lettek. Az Intourókat az M6 L.O.G. Kft. hozta be és honosította, utóbbi részfolyamatban az Autó Univerzál Kft. is részt vett.

Néhány válogatott kép az új szerzeményekről. A cégjelzést egyelőre (?) nem vitték túlzásba, pedig jól néznének ki az Intourók két ívvel az oldalukon.


Az Intourók közül nem mindegyiken volt klímaberendezés, így ezeket is a honosítás keretében szerelték fel rájuk (Yilkar gyártmányúakat), valamint a buszokat Wi-Fi-vel is felszerelték. További extraként az új szolgáltató ígérete szerint GPS-es nyomkövetést szerel a buszokba, melyhez applikációt is készítenek, így a dolgozók valós időben tudják követni az autóbuszok helyzetét, valamint menetrendjét.

dsc_0243.jpg

dsc_0252.jpg

Az Intouro invázió közepén egy FastConceptCar: maradt még nem Inter-VM Trans-os forda is, például ez a “helyi járat”.


Az új szolgáltató járműparkja mindenképpen minőségi ugrás a korábbi flottát tekintve, annak ellenére, hogy előzetesen új autóbuszokat ígértek a járatokra (csak a Masterek újak). Kíváncsian várjuk a további ígért extra szolgáltatásokat (GPS-es nyomkövetés + applikáció), valamint hogy általánosságban az új vállalkozó hogyan/mennyire váltja be a hozzá fűzött pozitív várakozásokat, illetve mennyire lesz elégedett velük az utazóközönség.

dsc_0255.jpg



Frissítés [2018.06.08.]: jelentős történeti háttér információkkal bővült a bejegyzés Horváth Norbert segítségével.



525 megtekintés0 hozzászólás

コメント


bottom of page