• Lorászkó Balázs

Hipermarketek buszjáratai

Frissítve: nov 17

A rendszerváltás után egymást követték a különböző külföldi áruházláncok, akik szerettek volna megjelenni a hazai piacon. S amint megvetették lábukat a piacon, az igények olykor külön buszjáratot is megkívántak a megfelelő ellátáshoz.


Elsőként a Metro Kereskedelmi Kft. hozott létre raktár-áruházláncot, 1993-ban [1]. Ezt követte 1995-ben az első Interspar hipermarket Győrben [2], noha a Spar-csoport kisebb áruházakkal már 1991 óta jelen van Magyarországon (az első üzletet Tatán nyitották meg) [3]. A cégcsoport később számos, mára feledésbe merülő boltláncot felvásárolt (Billa, Kaiser’s, Plus), így napjainkban már 456 üzlet tartozik hozzájuk, de a hipermarket kategóriában náluk továbbra is az Interspar az egyedüli.


Ugyancsak 1995-ben érkezett Magyarországra a Tesco, első nagyáruházukat Budaörsön nyitották meg [4]. Ezután 2007-ig kizárólag hipermarketeket építettek, majd megjelentek a kisboltokhoz hasonló Tesco Express áruházak is [5]. 1996-ban alapították meg az Auchan és a Cora hazai vállalatait, utóbbi 1997-ben már hipermarketet épített Törökbálinton [6], előbbi pedig 1998-ban nyitotta meg első nagyáruházát, Budaörsön [7]. A Cora az évek során 7 üzletet hozott létre az országban, ezeket (3 új Cora építési területével együtt) 2012-ben felvásárolta az Auchan csoport.


Újabb hipermarketre szakosodó áruházláncok az elmúlt 20 évben nem érkeztek, a szupermarket kategóriában viszont jelentős szereplő lett a 2004 óta terjeszkedő Lidl és a 2008 óta működő Aldi [8][9].

1. táblázat: hipermarketek Magyarországon [1][4][6][7][10][31]


A hipermarketek (már csak méreteikből fakadóan is) jellemzően a nagyvárosok külterületein tudtak felépülni. Néhány sikeres területszerzéstől eltekintve ezek a külső területek autóval jól, de tömegközlekedéssel általában nehezen megközelíthetők voltak. A problémára eltérő megoldások születtek: a Spar-csoport igyekezett az Interspar áruházakat olyan helyeken felépíteni, amelyek a közeli lakótelepekről gyalogosan, távolabbról tömegközlekedéssel is elérhetők [2], máshol éppen az autópályák mellé telepítették az áruházat, a jobb autós megközelítés érdekében [6].


Ehhez képest az Auchan, a Cora és a Tesco a legtöbb városban igyekezett a tömegközlekedési szolgáltatókkal úgy megállapodni, hogy azok járatai érjék el a hipermarketeket. Ez sok esetben megvalósult (például Székesfehérváron, a néhai Őrhalmi szőlőknél forduló 12-es járatot egyszerűen meghosszabbították egy megállóval, az újonnan épült Auchan áruházig, sőt, később már egészen annak főbejáratáig [11][12]).

1. ábra: székesfehérvári 12-es helyi járat, az Auchan parkolójában.


Ennek a módszernek azonban hátránya volt, hogy a szolgáltató és az áruházlánc között anyagi vitát teremtett: a szolgáltató csak úgy vállalta a többletkilométereket, ha az áruházlánc az így felmerülő költségeket megtéríti, a hipermarketek álláspontja pedig az volt, hogy az egyébként kis forgalmú járatokon az így keletkező nagyobb utasszámot éppen az áruházak elérésének lehetősége okozza, tehát a volánoknak is eleve megéri a járatok hosszabbítása [13]. A vita hatására több áruházlánc mondta fel ezeket a szerződéseket a tömegközlekedési vállalatokkal, többször amiatt, mert a közlekedési cég évről évre egyre drágábban vállalta a szolgáltatást.


Néhol mégis megmaradt a tömegközlekedéses megközelítés, viszont sok helyen létrejöttek úgy nevezett bevásárló céljáratok. Ezek az áruházak által megrendelt szerződéses járatok, amelyek a hipermarketek irányába csak felszállás céljából állnak meg, ellenirányban pedig csak leszállítanak. Az útvonalakat a megrendelő igényei szerint alakították ki, figyelembe véve a lakosság utazási lehetőségeit. Mivel az áruházláncok nem rendelkeznek sem autóbuszokkal, sem személyfuvarozási engedélyekkel, ezért szerződtettek olyan autóbuszos vállalkozókat, akik alkalmasak a feladat ellátására, és sokszor a volántársaságoknál olcsóbban is végzik ezeket a céljáratokat.


Auchan

Az Auchan cégcsoport (a meglévő közforgalmú járatok mellett) a 2002-ben Szigetcsépen alapított Komo-Sky Kft.-vel kötött szerződést, az áruházi céljáratok közlekedtetésére [18]. A gépjármű-kereskedelemmel bejegyzett vállalkozás kezdetben volánoktól használtan vásárolt Ikarus 260, 266 és 415 típusú autóbuszokkal, valamint erfurti eredetű Neoplan buszokkal kezdett szolgáltatni.

2. ábra: LPZ-145 (ex. BFH-872), az Auchan - Budakalász egykori autóbusza.


A 2010-es években kezdődött egy flottaegységesítés, amikortól kizárólag Mercedes buszok, azon belül is elsősorban O530 Citaro típusúak érkeztek a vállalathoz. Ezzel együtt járati bővítésekre is sor került, a legfrissebbek a 2016 júliusától Óbudára, augusztustól pedig a Savoya parkba is közlekedő járatok [19][20]. Az aktuális állapotot az alábbi táblázat összegzi:

* a járat Gyömrőre és Pécelre közlekedik

** a járat Kelenföldre közlekedik


2. táblázat: Auchan-járatok Magyarországon, Komo-Sky üzemeltetésben [7][19][20] és saját megfigyelés.

3-7. ábra: Auchan-járatok változatos Mercedes O530 Citaro buszai, Komo-Sky üzemeltetésben.


Szintén Auchan-járatra került az egykor országos bemutatkozó körutat megjárt, új generációs Mercedes Conecto LF is.

8. ábra: Conecto LF a soroksári Auchan-járaton.


Debrecenben, Miskolcon és Szegeden az ingyenes járatot (a Cora-járatok utódjaként) az illetékes tömegközlekedési vállalatok (DKV, MVK, KNyKK) végzik, Csömör, Kecskemét, Solymár és Székesfehérvár pedig csak menetrend szerinti buszokkal érhető el. (A budapesti járatbővítési tendencia alapján Csömörre még várható járat.)

9. ábra: Miskolci Auchan-járat (a Cora-járat utódjaként), MVK üzemeltetésben.


10-11. ábra: ingyenes, és fizetős Auchan-járat, Ikarus 400-as típuscsaláddal.


A budakalászi járat érdekessége, hogy a finanszírozásban osztozik az Auchan és a Metro, így mindkét áruház logója megjelenik az autóbuszokon, noha hivatalosan nincs vásárlói Metro-járat.

12. ábra: MND-234 a budakalászi Auchan-Metro-járaton.


Érdemes megemlíteni, hogy a Komo-Sky esetében nem csak a tevékenységi forma hiányzik a cégjegyzékből, hanem szinte a teljes munkaerő is, 2016 augusztusában a bejelentett dolgozói létszám mindössze 6 fő volt…


Cora

Az 1997 és 2012 között működő áruházlánc 7 üzletéből 5-höz közlekedtetett szerződéses Cora-járatokat [6]. Ezeket legtöbbször a helyi tömegközlekedési vállalatok végezték, így a Budapest, Kosztolányi tér – Törökbálint, Cora járaton a BKV, a miskolci Cora-járatokon az MVK, Szegeden a Tisza Volán, Szolnokon a Jászkun Volán volt a szolgáltató. A megrendelő és finanszírozó a Cora áruházakat üzemeltető Magyar Hipermarket Kft. volt. A járatok minden esetben különleges festést vagy matricázást kaptak [13][14][15][16][17].

13-14. ábra: a budaörsi Cora-járat két autóbusza, utóbbi ugyanott, de már az Auchan színeiben.


15. ábra: a Tisza Volán által üzemeltetett Cora-busz, itt éppen a 60-es helyi járaton teljesít szolgálatot.


16. ábra: az egykori budakalászi Cora-Metro összevont járat busza.


Metro

A Metro áruházlánc, a nagy tételben történő árusítás miatt vásárlói járatokat nem közlekedtet, mivel az ügyfelek egyébként se busszal szállítanák el a megvásárolt árut. Szerződéses dolgozói járatot viszont fenntartanak, mivel az áruházak elhelyezkedése túlságosan távol esik a városközpontoktól. Az ilyen járatokat a területileg illetékes közlekedési központoktól (régebben a volánoktól) rendelik meg, a 6/14/22-es műszakváltási rendhez igazodva.

17. ábra: dolgozói Metro-járat, Székesfehérváron.


Említésre érdemes, hogy a budakalászi Auchan-járaton osztozik az Auchan és a Metro, így ezeken a járatokon a Metro áruház logója is látható.

18. ábra: egyesített Auchan-Metro-járat.

Tesco

Az 1995 óta működő cégcsoport a kezdetektől kísérletezik a vásárlók legkényelmesebb kiszolgálásával, így például elsőként a Tesco vezette be a hipermarketből házhoz szállítási szolgáltatást is, 2013-ban [4]. Nem meglepő, hogy ingyenes vásárlói járatokat is az elsők között indítottak, az Etele tér (Kelenföldi pályaudvar) és a budaörsi Tesco között. Akkoriban a járat közlekedtetésének anyagi feltételein osztozott a Tesco mellé épült Electroworld és a Praktiker is, így a buszokon mindhárom cég logói feltűntek. A szolgáltató a Volánbusz volt, a járművek pedig az Ikarus 280 és E94 típusokból kerültek ki, és a sárga alapszínre alul sötétkék matricákat kaptak [24][25][26]. Ezt követően a VT-Transman Kft. néhány Ikarus 263 típusú autóbusza is végezte ezeket a járatokat (Budaörs és Pesterzsébet), ugyanezzel a fényezéssel / matricázással [28].


Később a Tesco az 1997-ben alapított Ventus-4 Bt.-vel kötött szerződést [27], amely 2007-ben a részleges jogutód Ventona Trans Kft.-re ruházódott át [21]. Noha ennél a vállalkozásnál legalább a cég tevékenységi körében szerepel a személyszállítás (a Ventus-4 Bt. hivatalosan csak gépjárművek javításával foglalkozott), igencsak szórakoztató, hogy a vállalat honlapja évek óta „feltöltés alatt” áll, a címlapon és a főoldalon egy-egy belga rendszámú, a Ventonával semmilyen kapcsolatba nem hozható Scania turista busszal [22][23]. A járműpark az átalakított kisbuszoktól a 70 fős, távolsági turistabuszokig igen széles skálán mozog, és bár folyamatos az adás-vétel, az egykori buszokkal együtt a darabszám megközelíti a 200-at. A flottaszín kezdetben világoskék volt, ezt követte a fehér/sötétkék, majd napjainkban a szürke.

19-20. ábra: Mercedes O100-as, fent a Ventus-4, lent a Ventona színeiben.


21-22. ábra: utolsó Ikarusok a Ventona Tesco-járatain (Sárbogárd, Marcali).



23-27. ábra: változatos típusok, méretek, flottaszínek...


Az Auchanhoz hasonló, vonalankénti járműismertetést csak nagyon nehezen lehetne készíteni, elsősorban azért, mert az autóbuszok átvezénylése folyamatos, a „szórásban” pedig nem ritka, hogy egy szerencsi autó Marcaliban folytassa, így a pillanatnyi állapot ismertetése sem indokolt.


Érdekesség, hogy a fent már megismert MVF-412 és NAN-050 rendszámú Citaro a Ventona Kft. színeiben is közlekedett, ráadásul mindkettő az Etele tér – Budaörs járaton dolgozott. (A NAN-050 most az Etele tér – Savoya park járattal gyakorlatilag helyben maradt.)

28. ábra: MVF-412, még a Ventona állományában, Etele tér - Budaörs, Tesco járaton.


A Tesco esetében sem kizárólagos a Ventona szolgáltatása: Miskolcon továbbra is az MVK üzemelteti az Avas kilátó – Tesco, Avas járatot [29], noha felmerült már öt éve is a vonalon alvállalkozó bevonása [30]. Szombathelyen és Sopronban a szombathelyi Claudibus Group Kft. végzi az ingyenes járatokat [32][33], Kecskeméten a Kereszt-S Busz Bt. [34], Győrben a Gabusz Kft. [35]. Nem mellékes, hogy ugyancsak léteznek közforgalmú helyi járatok is, Tesco végállomással, szerte az országban.

29-30. ábra: egyéb szolgáltatók Tesco-járatai (Kecskemét, Győr).


31. ábra: a székesfehérvári Tesco áruházakat is érintő 38-as helyi járat.


Említésre érdemes, hogy Dunakesziben a Komo-Sky Kft. az Auchan-járat mellett a helyi járat üzemeltetését is átvette, egy másik Citaro autóbusszal, a helyi viszonylatot pedig két irányban meghosszabbítva kiváltotta a korábbi Tesco-járatokat, így napjainkban a helyi járat a fóti és a gödi Tesco áruházak között közlekedve szolgálja ki Dunakeszit [36].

32-33. ábra: Dunakeszi, helyi járata (Göd, Tesco - Fót, Tesco viszonylattal). A fotó készítése óta a busz megkapta Dunakeszi színeit (kék-zöld).



Források:

[1] A Metro Nagykereskedelem bemutatása (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

https://www.metro.hu/cegunkrol


[2] Interspar hipermarket (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.spar.hu/hu_HU/spar_csoport/uzlettipusok/interspar.html


[3] Spar-csoport – történet (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.spar.hu/hu_HU/spar_csoport/spar_magyarorszag/tortenet.html


[4] Tesco Magyarországon (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/a-tesc%C3%B3r%C3%B3l/egy%C3%BCtt-jobb%C3%A1-tessz%C3%BCk-ami-sz%C3%A1m%C3%ADt/tesco-magyarorsz%C3%A1gon


[5] A Tesco története (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/a-tesc%C3%B3r%C3%B3l/a-tesco-t%C3%B6rt%C3%A9nete


[6] Üdvözöljük a Cora-nál (webarchive-rögzítés: 2011. 07. 21.; letöltve: 2016. 08. 15.), url:

https://web.archive.org/web/20110721104859/http://cora.hu/fooldal/


[7] Auchan Magyarország – Az Auchan 17 éve Magyarországon (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

https://www.auchan.hu/auchan-magyarorszag


[8] Lidl – cégtörténet (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.lidl.hu/hu/2493.htm


[9] Aldi Magyarország (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

https://www.aldi.hu/hu/vallalat/rolunk/a-vallalat/


[10] Interspar hipermarketek listája (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.spar.hu/content/dam/aspiag/spar_hu/spar_csoport/uzletek/interspar_hipermarket_nyitvatartas_161512.pdf


[11] Alba Volán Zrt. Székesfehérvár helyi járatú menetrendi tájékoztatói, 1998 és 2005 között


[12] Tájékoztató az Auchan Székesfehérvár üzletház ajtaján (dátum, Ikt.sz. nincs)


[13] Megszűnt a Cora-busz (2009. 05. 11.; letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=5626


[14] kép

http://iho.hu/img/kozut/1401/IEV-410_05.jpg


[15] kép

http://img1.indafoto.hu/4/5/131675_32b118bd42d813c5d0e8b2a4dff0d790/18582751_b80eb209bd36d1aaf0f6a8691f49ac3d_l.jpg


[16] kép

http://iho.hu/img/kozut/1401/KZS-086_06.jpg


[17] kép

http://iho.hu/img/galery/151230-szegedi-auchan-busz_2.jpg


[18] Komo-Sky Kft. – céginformáció (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://ceginformacio.creditreform.hu/cr9311029855


[19] Auchan Óbuda – megközelítés (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

https://auchan.hu/aruhazak/auchan-obuda#megkoz


[20] Auchan Savoya Park – megközelítés (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

https://auchan.hu/aruhazak/auchan-savoya-park#megkoz


[21] Ventona-Trans Kft. – céginformáció (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://ceginformacio.creditreform.hu/cr9315648729


[22] Ventona-Trans Kft. honlapja (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.ventonatrans.hu/


[23] Ventona-Trans Kft. honlapja – főoldal (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.ventonatrans.hu/Fooldal.cshtml


[24] kép

https://www.lokal.hu/wp-content/uploads/2016/04/tesco-bus-1280x835.jpg


[25] kép

http://busztipusok.hu/e94/e94-68.jpg


[26] kép

http://busztipusok.hu/e94/e94-51.jpg


[27] Ventus-4 Bt. – céginformáció (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://ceginformacio.creditreform.hu/cr9310802346


[28] kép

http://iho.hu/media/indomedia/cikkfoto/2010/01/100116_263/04-263-27.jpg


[29] MVK Zrt.: Tesco – Avas menetrend (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.mvkzrt.hu/menetrend?line=TESCO%20Avas


[30] Ács Attila: Alvállalkozás Miskolcon? (2011. 06. 30.; letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://iho.hu/hir/alvallalkozas-miskolcon


[31] Tesco hipermarketek (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://tesco.hu/aruhazak/1/hipermarket


[32] Claudibus – Tesco-járat, Szombathely (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.claudibus.eu/tesco-jarat-szombathely.html


[33] Claudibus – Tesco-járat, Sopron (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.claudibus.eu/tesco-jarat-sopron.html


[34] saját kép


[35] Gabusz Kft. – referenciák (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://www.gabusz.hu/Referenciak.aspx


[36] Új menetrend januártól a helyi buszközlekedésben Dunakeszi (letöltve: 2016. 08. 15.), url:

http://dunakeszi.hu/a-mi-varosunk/hirek-kozelet/839-uj-menetrend-januartol-a-helyi-buszkozlekedesben


10 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0