• Sonfalvi Aron

HÉV-pótló DAKK

Frissítve: nov 17


A nyári tanszünet kezdetének másnapján egy kiadós HÉV-pótlás is beindult a H5-ös (szentendrei) vonalon, melyet hétköznap a megszokott módon a BKV Zrt. végez, hétvégén viszont a Volánbusz Zrt. szolgáltatja a pótlóbuszokat. Ennek ellenére szokatlan vendégek jelentek meg – DAKK-os Volvók.


A HÉV-pótlások emberemlékezet óta a BKV Zrt. által kerültek kiszolgálásra, viszont tavaly a HÉV-üzletágat kiszervezték a BKV-tól (először BHÉV Zrt-ként, majd március 1-jétől MÁV-HÉV Zrt-ként üzemelnek a helyiérdekű vasutak). Így a pótlást is "mávosan" oldják meg, ahol általában magán- és/vagy volántársaságokat alkalmaznak vonatpótlások alkalmával, általában az egyes fordákat meghirdetve.


A fentebb írtaknak megfelelően a pótlást "elméletileg" a Volánbusz Zrt. végzi hétvégenként (illetve még képlékeny, lehetséges, hogy jövő héten hétköznap is besegítenek). A DAKK Zrt. és a Volánbusz Zrt. vezérigazgató miatti kapcsolata (Fekete Antal a feje mindkét cégnek) itt most mondhatni kapóra jött: a Pest megyei volánnak a saját járataira is alig-alig van hadra fogható csuklós busza (épp nem rég került témára a kevés és öreg csuklós), míg a DAKK-nál hétvégente többet is tudnak nélkülözni. 


Ennek megfelelően a 2015-ben használtan vásárolt 10 darab ex-tilburgi csuklós, valamint két darab ex-Kunság Volános Volvo 7700A érkezett Budapestre, hogy a HÉV-pótlást lebonyolítsák. A forgalomirányítást a MÁV-HÉV egyik embere és a Volánbusz Zrt. végzi, a buszokat természetesen DAKK-os sofőrök vezetik, dolguk végeztével pedig szombaton a Fóti Üzemegységnél éjszakáztak a járművek. Minden buszra egy kalauz is felszáll, így a jegyvásárlás a HÉV-es gyakorlat szerint működik.


Néhány pillanatkép a Kecskemétről, Hódmezővásárhelyről, Szegedről felhozott Volvókkal Budapest és agglomerációjában, nem mindennapos látványként.

Sok bába közt elvész a gyerek: MÁV-HÉV, BHÉV. A színvonal nem emelkedett néhány évtizede már...


...viszont ez a pótlás végre korrekt járműparkkal történik, jó követéssel (10 percezés a "lassú" járaton), és a klímaberendezés működik + használják is. 


DAKK-gyűlés Békásmegyeren.


A 810-es kicsit megpihent Békásmegyeren, úgyhogy helyette egy Volánbuszos 7700A ugrott be pótolni.


ex-Kunság Volános Volvók találkozása, messze a szokásos helyüktől. 


A kijelzőket a fehéreknél "HÉV-PÓTLÓ" felirattal programozták fel, a fehér-kékeknél pedig "HÉV-PÓTLÁS". H5SZ gyorsjárat, Pomázt nem érintve közlekedik Szentendrére.


Ritka találkozó: DAKK és BKV busz.


Ezen a képen talán minden szokatlan tetten érhető: H5P tábla DAKK-os buszon, háttérben kint pedig BKV-s busz, és persze BKV-s menetrend.


KNL-243 továbbhalad Szentendre felé Pomázon. A "lassú" járat is jóval gyorsabb volt, mint a HÉV - legalábbis hétvégén.


A következő H5-ös érkezik Pomázra. A használt tilburgi Volvók kvázi távolsági ülésezése különösen kényelmes.


A 813 pedig ellenirányból. Teltház egyiken sem volt, de a tíz perces átlagos követési idő még a nem kirívóan jó idő ellenére is kellett.


Az eddig csak papíron kapcsolatban lévő cégek immáron testközelben találkoztak: DAKK Volvo és Volánbusz (alvállalkozós) Volvo. Pomázon nem rég változott meg a felállás, erről bővebben itt.


Újabb érkező Szentendre felől Pomáz "belvárosában".


A messze elkalandozott busz: a pomázi körforgalom után 300 méterrel halad Szentendre felé a 815-ös.


A korábban NDV-817-es kombóval futott darab új rendszámmal (PFN-675). Már a Nap is kisütött, irány expresszjáratként Szentendre!



4 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0