top of page

Felújított CSMG2-es | 1441

Szerző képe: Aron SonfalviAron Sonfalvi

Frissítve: 2020. nov. 16.


1441_cover.jpg

Amikor először napvilágra került (2016 elején), hogy a selejtezési hullámot követően megmaradó 38 darab CSMG2-es villamost modernizálni kívánják, abszolút üdvözöltem a döntést. Húsz évvel a KCsV7-es program elkezdését követően – a megmaradásra ítélt darabok – végre korszerűbbek lesznek, mint amikor cirka ötven éve legyártották őket.

Kaputelefonos kép 2008 nyaráról; még tipikus csálé ‘vonatablakokkal‘.
2009-ben, egy kis kipofozást követően.
2011-ben.

1441 átalakulásai az elmúlt tíz évben a teljesség igénye nélkül.


Korai öröm volt, ahogy a modernizálási program kissé késői. A célkitűzés alapján 2017 végére 5 villamos elkészülte volt tervben, mely nem egy feszített tempó (38 darabra vetítve ez azt jelenti, hogy 10 évig tart a modernizálási program – persze egyenes arányosságot feltételezni a maradék 33 darab esetén tévedés lenne).

1441_4.jpg

Próbaköreit futja – 2018. október vége.


ars_3373.jpg

Élesköreit futja – 2018. december.


Az első bekezdésben taglalt fellángolásomban rákérdeztem a közlekedésszervezőnél, hogy mégis milyen átfogó felújítást álmodtak meg a CSMG2-eseknek: lényegében semmi különös, csupán egy-két látványelemet vittek bele többletként az eddigi „sima” ICS-nagyjavításokba. Úgy, mint:

  1. sötétített ablakok,

  2. félpantográf,

  3. tetőről távozó víz elvezetésének megváltoztatása (ahogy a KCsV7-eseken is),

  4. az utastér megjelenésének igazítása a KCsV7-esekhez és a megrendelő aktuális kívánalmaihoz (sárga Zelica + fehér dekoritok),

  5. Vill-Cad elektromos ajtórendszer.

ars_3368.jpg
KCsV7-esek 2.0-ás megjelenéséhez igazítva.
Vill-Cad ajtórendszer, utasszámlálóval.
‘Fapadok‘.
Rések, rések mindenhol...a menetszélnek.
ars_3366.jpg

A rakétaindító gomb az ülés alatt.


1441_aramszedo.jpg

Nem a felújításának tényét, hanem annak tartalmát vitatom és kifogásolom. A végeredmény tényleg gyönyörű lett, de amikor utazván rajta az ajtónál állva ugyanúgy alulról örvénylik be a menetszél -2°C-ban, s mindeközben négy “apró” villanyradiátor igyekszik felfűteni a huszonötméteres szerelvényt, akkor nem tudok önfeledten a szépségére gondolni.


A vasúti járműveknek más (hosszabb) az életciklusa, így a felújítás (és úgy általában az ICS-kkel számolás további évekre) nem feltétlenül probléma. A gond az, hogy – ha még néhány évig számolnak velük – például az alábbi dolgok fel sem merültek a projekt tervezési fázisában (vagy ha igen, elvetették):

  1. visszatáplálós (modern) hajtásrendszer,

  2. „továbbfejlesztett” hő- és hangszigetelés,

  3. több fűtőtest beépítése,

  4. a kényelmetlen (derékszögű) ülések cseréje,

  5. alacsonypadlós középső egység (villamos-laikusként nem vagyok vele tisztában, hogy ennek van-e bármilyen műszaki akadálya).

ars_3360.jpg

A projektet ezúttal nem a VJSz Kft. végezte illetve végzi, hanem a vele telepszomszédos metróüzem. Az első villamos 2018 őszére lett önállóan is mozgásképes, szeptember végén kezdte meg a kötelező próbafutását, majd november 29-én állt először utasforgalomba a 49-esen.

ars_3370.jpg

1441 & 1442.




298 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page