top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Dél-dunántúli karika

Frissítve: 2020. nov. 17.

A korán kelés kinek nyűg, kinek nem, de egy röpke hatszáz kilométeres úthoz bárhogyan is nézzük, célszerű korán elindulni – feltéve, ha nem szeret az ember későn érkezni a célállomásra. Ennek szellemében a korai indulás lett a befutó. A DDKK Zrt. országos szinten nem panaszkodhat a járműveit illetően: míg néhány éve náluk volt talán a legtöbb Ikarus 200-as üzemben (vagy lehet, hogy a Borsod lekörözte őket), addig mára odáig jutottak, hogy 256-osok és 260-asok száma is jelentősen lecsökkent az elmúlt egy-két év beszerzéseinek köszönhetően, 250-esből öt darab darab szolgál (pl. CCP-077-et nyerte meg a pécsi üe. Somogyból), 266-os pedig teljesen eltűnt. Köszönhető ez az elmúlt években folyamatosan, hol nagyobb, hol kisebb darabszámú, de kitartó buszbeszerzéseiknek. Olykor Credót, máskor pedig használtakat (Irisbus Crossway, Volvo 8500LE 6x2, Mercedes Intouro) állítottak be, de tényleg látszik, hogy igyekeznek legalább szinten tartani a minőséget. Mitöbb, nem olyan rég a pénzügyileg legstabilabb cégek közé került be országos szinten.


Legutóbb 5 darab csuklós buszra írtak ki tendert, melyet a MABI-Bus Kft. nyert meg a Modulo M168d-vel, azonban az üzlet meghiúsult. Így 5 új csuklós helyett kaptak 5 használt, növelt befogadóképességű szólót. Nem állíthatom – ahogy szerintem a Gemenc Volánnál sem teszik – hogy „win-win”, ugyanis a részükre átadott két Volvo 8500LE 6x2 többet áll, mint amennyit közlekedni tudnak. Érdekes (de nem megmagyarázhatatlan), hogy Somogyban mindhárom példány közlekedik - talán egy árnyalattal jobb üzemkészséggel, mint Tolnában. Viszont a billogozást a céglogót mind az öten megúszták eddig. És nemhivatalos információk alapján csupán néhány hónapra bérlik a Volán Buszparktól az öt Volvót - bár újabb csuklóstender nincs kilátásban, így megkérdőjelezhető a "néhány hónap".


A DDKK Zrt. is „nyert magának” 10 darab ex-ICOM Intourót, melyek a napokban állnak/álltak forgalomba, eddig kettő biztosan bevetésre került már, egyikük a Szekszárd – Gerjen viszonylaton, a másik Paks térségében.

Rögtön elsőként egy, a címen kívül eső darab. Az áldatlan állapotuk bemutatását követően nem sokkal megindult a VT-Arriva NG2x2-eseinek rendbetétele Székesfehérváron – hogy véletlen egybeesés vagy sem, talán soha nem derül ki. Képen a 066 éppen garázsmenetként várja a szabad jelzését.


Sárbogárdon munkaszüneti nap lévén ritkábban indulnak a helyköziek, de amikor mégis, akkor nagyon: egyszerre startolt el a vasútállomásról három BuszRent-es gép.


A harmadik pixelösszességre végre megérkeztünk Tolnába. Az alany egyike a frissen üzembe állított 10 Intourónak, mely Gerjenben tölti éppen pihenőjét.


Faddon pedig a hétvégi pihenőjét töltik egyesek...hárman együtt.


Domborira csuklóssal, a férőhelyre nem lehet panaszuk az utasoknak. A leharcolt csuklós Szekszárd helyiben kezdett, most pedig megy, ahova éppen a szükség diktálja. A KK-sítás jegyében pedig teljesen fehérbe "öltözött".


A kevés tolnai síkság egyike fotón, egy, képbe beleszaladt 2016 őszi beszerzésű Econellel és az új DDKK-logóval. Utóbbiról később közelebbi kép is lesz.


Szekszárd, volántelep. Egy kicsit kipofozott 435-ös a kettőből. Elég félretett darabnak tűnik a kép alapján, azonban a háromtengelyesek megbízhatósága miatt biztosan elő-előveszik még – nem feltétlenül azok közvetlen pótlására.


Szekszárd, Tesco. Ünnepnap lévén zárva tart az áruház, de a "rugalmas" menetrend ezt nem veszi figyelembe, indulását várja a helyi járat, 0 utassal.


Nem olyan régen már szerepelt egy másik járműves blogon a bátaszéki kirobbanthatatlan Volvo, álljon itt is róla egy fényképes bizonyíték.


Már a Pannon Volán területein, átutazóban: kint alvós 260/266/415 helyett mostanság már ez a látvány tárul az környéken járók elé.


Mohács, vá. és egy száguldó BzMot.


Pécs közelségét már érezni...2015-ös beszerzésű Inovell 12 közeledik. A DDKK-logónak is már történelme van: ebben a bejegyzésben röviden megpendítettem az előzőt, mostanra pedig a képen látható került használatba. És a különböző volánoknál más és más a betűk színe - ennyit örökítettek át az előző színvilágukból. 


Pécs és a zöld Volvói illetve a teljes történetük.


A nyitóképen is megjelent Credo, egykén ácsorogva a felüljárók tövében.


Pécs igazi Credováros lett: helyiben Citadell 12 & 19, Econell CiTY^3, helyköziben pedig több tucat Econell 12 és Inovell szállítja az utasokat.


Pécs, Budai vám, és egy megállóból kihúzó Inovell 12. A cégjelzés olyan ad-hoc alapú: némelyiken az új, némelyiken pedig a "régi", megint másikon pedig csak a köralakú logó. Ezen egyik se.


Ha egyetlen képpel kellene elmondani a teljes utat, azt hiszem, ez lenne. Logó van-nincs, a jellemző típus pedig e kettő.


Kiskerekes vetélytársak. Azaz csak idehaza, ahol a jobboldali toronymagasan veri darabszámban a baloldalit – utóbbin pedig a "régi"-nek titulált cégjelzés díszeleg.


66-os út az ég felé, már-már közelebb a függőlegeshez.


Kapos Somogy megye első kintalvós busza, Gödrén: Econell 10 EN 9,5...


...próbál beleolvadni zöld színével a környezetében lévő fenyők közé.


Egy 2016-os beszerzésű Econell 12 Szentbalázson.


Kaposvár gázbuszainak nem jutott telephely...? Hétvége ellenére is az utcán álltak, meglepően sok közülük.


Nézegettem menetközben a változatosabbnál változatosabb buszmegálló építményeket. Talán ez a szendpusztai darab vitte a prímet részletgazdagságban.


Kadarkúton 4 busz is hétvégi pihenőjét töltötte, például ez a 415-ös...


...meg ez az Econell 12. Az új logó itt már értelemszerűen zöld betűvel íródott.


Nagyatádról útnak induló 415.


Nagyatád, autóbusz-állomás és az első felbukkanó norvég...


...a 387, mely az itteni Ikarus 417-est váltotta le. Csuklós helyett "csuklós".


Homlokfal-részletek a nagyatádi sorról.


Kihaltság jellemzi a buszállomást, de egy induló azért csak akadt ezidő alatt is.


És munkaszüneti nap ellenére is forgalomban egy 256-os, nem várt fordulat.


Második norvég (388), Marcali autóbusz-állomáson. Itt biztosan nem csuklóst váltott, hozzájuk nem tartozott ilyen. Az egyik E94.15-ös a Siófok – Tab – Kaposvár – Pécs vonalon kezdett, majd Marcaliba került át néhány éve.


Újabb kintalvós 415-ös.


Harmadik norvég (386) Somogyváron. Az AFF-694-es 280-ast váltotta, mely Kaposváron pihent ezzel egyidőben.


Két vonatpótló Szántód/Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között. A Neoplan Trendliner P25-ből talán az első, ami hazai céghez került.


Siófokon is Credo-uralom van: helyiben 4 darab, helyköziben pedig ennek sokszorosa dolgozik. S a fotózás fény hiányában véget ért.



206 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page