• Sonfalvi Aron

Mercedes és a design | Conecto

Frissítve: nov 16


Az első generációs Conecto – akkor még O345-ös néven futó – típus esetén közismert, hogy egy olcsó Mercedes buszt kívántak piacra dobni. 1996-ban bemutatott, Törökországban összeszerelt darabok esetén a megjelenést teljes mértékben a funkció határozta meg. Ez a széria valamelyest (helyenként műszakilag is – pl. csuklószerkezet) az O405/O407 „informális” utódjának tekinthető.


Formálisan a Citaro az O405 utódja, azonban a Kelet-európai üzemeltetőknek létrehozták az O345-öst, mely anyagmegválasztásában, technológiájában és általánosságban egy olcsó városi, elővárosi, és helyközi busz szerepét töltötte és tölti be.


A megjelenésén is némileg tetten érhető, hogy egy „lekerekített” VöV2-es (O405-ös) buszról van szó, lásd az alábbi ábrán a két típus közti hasonlóságokat és csekély eltéréseket.

VÖV2-es O407 és az informális, lekerekített megjelenésű utódja.


A legelsőként piacra dobott széria megjelenése a “komor” szóval írható le legjobban, mely arculaton egy minimálisat csiszoltak, így a hazai volántársaságok nagy O345-ös beszerzésében már az újabb, “ráncfelvarráson” átesett példányai lettek a befutók. Ez a változtatás (külsőre) kimerült egy kis “gömbölyítésben” és ívelésben itt-ott, lásd kiemelt részletként a lámpafészkek és környékét.

A második, 2007-ben bemutatott változatnál már jóval inkább figyeltek a külsőre (is). Nagyjából egyébként ekkortól (kb. 2007) „nyert új értelmet” az autóbuszok külső megjelenése saját megfigyeléseim alapján: valamivel nagyobb hangsúlyt kezdett el minden gyártó ebbe a termékfejlesztési részbe fektetni.

Az új típus az éppen kifuttatott C1-es Citarónak egy „feljavított”, itt-ott átszabott (és természetesen olcsóbbá tett) változata. Ezt kiválóan szemlélteti az alábbi ábra, ahol egy 2002-es évjáratú C1-esre „ráhúztam” egy 2015-ös Conectót. És elég kevés a látványos eltérés a két típus között.

Messziről is kevés a markáns eltérés…

…s közelről sincs ez másképp.


Az új, második generációs családnál egyúttal szűkültek is a lehetőségek: városi (háromajtós) szóló és (négyajtós) csuklós volt elérhető, alacsony padlós kivitelben (szemben a korábbi „számtalan” változattal – helyközi, elővárosi, városi). Az első generációs helyközi kivitelt felváltotta az Integro, majd azt követően az Intouro.


A hátfal hasonlóan előnyére változott az első szériát követően. Itt még érdemes megemlíteni a látványosabb átalakulását az Euro IV – Euro VI-os normájú motorbeépítések miatt, a megnövekedett hűtési + általános helyigény miatt át kellett tervezni a hátsó traktust.

Második generációs hátfal-változások az évek alatt.


Húsz évvel az első bemutatása után követte a jócskán átszabott – nem kifejezetten fantáziadúsan – New Generation-nek nevezett harmadik változat. Itt a hátfal nagy vonalakban egyezik (kivétel persze a még olcsóbbá tett hátfali lámpákat), a homlokfalat pedig „nulláról” újragondolták. Olyannyira, hogy teljesen el is szakadtak az első generációs Citaro-homlokfal részenkénti átemelésétől (ahogy tették ezt a 2007-2017 közötti változatnál). Helyette egy, a cégcsoport tehergépjárműveire emlékeztető, erősen megosztó arculatot szabtak a buszra. A kisméretű fényszórókkal és egyszínű fényezéssel kissé összefolynak a dolgok a megjelenésében.

Lámpa(fészek) ívelése és a középrész, ami hasonlít az új Conecto megjelenésére.


Viszont a sok elválasztás/süllyesztés következtében igen kreatívan lehet különböző fényezési terveket adaptálni rá. Példának egy kolozsvári szürke-lila (itt annyira nem használták ki a homlokfal sok osztását), és egy zielona gorai darab, melynél már kreatívabban élt a megrendelő a jármű adottságaival.

A főbb arányok nem változtak a homlokfalon, csak kiemelték őket a síkból és a fényszórók helyzetét variálták meg. Ez a két fő változtatás viszont együtt nem fest olyan jól, hogy a második generációt (ha más nem, külsőre) lehagyja. Hovatovább, egyszínű homlokfal esetén tényleg nincs semmi karakteres a jármű megjelenésében.



#jármű #design #formaterv #ConectoNewGeneration #buszok #mercedesconecto #Conectodesign #busz #Mercedesdesign #autóbusz #Conectoformatervezés #formatervezés

49 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0