Aron Sonfalvi
A rijekai Citarók a BKV-nál
Frissítve: 2020. nov. 16.
![dsc_2023.jpg](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_19ff0703bc0f47b69b31dec8492fc592~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_19ff0703bc0f47b69b31dec8492fc592~mv2.jpg)
A megvásárolt nyolc busz „hányatott” sorsú volt a gyártásuk óta: összesen 10 darab csuklós Citarót rendelt 2008-ban Rijeka városának közlekedési cége (KD Autotrolej d.o.o.), melyek 2009-ben álltak forgalomba. A városban az első generációs változatból is futott már, amikor az újabb széria vásárlása mellett döntöttek, s persze megannyi más helyen is már bizonyított a(z előd) típus.
Ennek ellenére a buszokkal még a garanciális időszak alatt nem várt (és komolyabb) műszaki problémák jelentkeztek. Ilyen volt az AdBlue rendszer csöveinek repedése, kipufogórendszer leszakadása, valamint a főtengely és különböző csapágyak korai kopásával kapcsolatos jelenségek [1]. A hibákat az EvoBus szakemberei is felvételezték a helyszínen, több kísérlet is történt a megoldásukra, azonban ezek nem zárultak sikeresen. A szerződés szerint egyébként a garancia a következőképpen alakult:
a busz egészére: 24 hónap;
erőforrás: 48 hónap vagy 400 000 km;
hajtáslánc további elemei: 24 hónap;
vázszerkezet: 6 év.
![dsc_2008.jpg](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_7f0bc85978f54a699eb13250158d3a49~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_7f0bc85978f54a699eb13250158d3a49~mv2.jpg)
Mivel a felek nem tudtak dűlőre jutni, s a két éves buszok nem hozták a várt mutatókat, ezért 2011. március 16-án peres eljárást indított a közlekedési társaság az EvoBus-szal szemben. A kirendelt szakértő nem tudta egyértelműen megállapítani például a rendellenes (idő előtti) kopásokat. Végül a bíróságon kívül egyeztek meg a felek: a közlekedési társaságot kárpótolta az EvoBus, részint a buszok visszavásárlásával. Egy busz értékét 118 000 €-ban állapították meg, ezen a maradványértéken vásárolta vissza az EvoBus a hibás tizest. Cserébe 10 darab Conecto G-ben állapodtak meg a felek [2], melyek leszállítására 240 nap állt a gyártó rendelkezésére; 2016 decemberében álltak forgalomba a “cserebuszok”.
Az új Conecto G-kre a garancia már valamivel szűkebb:
a busz egészére: 12 hónap vagy 100 000 km (amelyik hamarabb teljesül),
hajtáslánc (motorral): 36 hónap vagy 300 000 km,
vázszerkezet: 6 év.
Pénzügyileg a történet:
Egy új, Euro VI-os Conecto G: 297 000 €,
Az EvoBus által felajánlott kedvezmény az új Conecto G-k darabjára: 14 000 €,
A kárpótlás összege visszavásárolt buszonként: 37 000 €,
A Citaro G-k darabonkénti visszavásárlási értéke: 118 000 €,
Fizetendő összeg egy új Conecto G-ért így: 127 800 €.
A visszavásárolt buszok Ulmba kerültek, ahol 2 darabot teljesen szétszedtek további vizsgálatok céljából, míg 8 darab eladósorba került átalakításokat követően. Ezt a 8 példányt vásárolta meg az Inter Tan-Ker Zrt. 2017-ben [3], a Debrecenben megnövekedett napi buszkiadások lefedésére [4].
![citaro_hr_itk_bkv.jpg](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_810e3870c3e14812a9ca183ab9ded279~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_97,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_810e3870c3e14812a9ca183ab9ded279~mv2.jpg)
Debrecenben az ITK telephelyén, épp feladat nélkül.
2017 végén megjelent egy használt busz beszerzésére irányuló tender a BKV részéről, melynek kritériumai megfeleltek az említett 8 buszra. Debrecenben először (és utoljára) 2018 februárjában közlekedtek a buszok, trolipótlóként néhány nap erejéig. A buszok végül a BKV Zrt-hez kerültek, 2018 áprilisában már égkékre fényezve bukkant fel egy-két darab az Óbudai autóbuszgarázsban, s az első forgalmi napjuk szeptember 3-án volt.
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_226f859183a04358ad1f4e160efe3a9e~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_226f859183a04358ad1f4e160efe3a9e~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_6efe17eba6514e78beec27502eb4e963~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_6efe17eba6514e78beec27502eb4e963~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_907a8256162e40e58750e976f5e53eb8~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_907a8256162e40e58750e976f5e53eb8~mv2.jpg)
A kilenc éves buszok esetén a legérdekesebb részről nem találtam bővebb információt: az Ulmban végzett átalakításokról. Maga a Citaro márkanév és az általa fémjelzett minőség (+ az eladott mennyiség) alapján nem valószínű, hogy a gyártói javítást követően ismét a korábban felmerült hibák jelentkeznének.
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_5f97039c5d5e43b899d120d423f68a5f~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_5f97039c5d5e43b899d120d423f68a5f~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_13259e3be694452aa94cf070fb1c1aa8~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_13259e3be694452aa94cf070fb1c1aa8~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_cfea08a0e94b44db8f79101427803861~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_cfea08a0e94b44db8f79101427803861~mv2.jpg)
![](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_906252f97bfe4c0cb809d570e370fcc5~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_906252f97bfe4c0cb809d570e370fcc5~mv2.jpg)
Az utasterüket illetően egy-két érdekesebb részlet:
a harmadik ajtóval szemközt nincs állóhely, ez ebben a formában nem ideális, és a honosításba beleférhetett volna ennek a 6 ülésnek a kiszedése + a jármű újravizsgáztatása,
![dsc_2017.jpg](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_89afdfe97abe4f249863c18db5d2bccf~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_89afdfe97abe4f249863c18db5d2bccf~mv2.jpg)
Az állófelületet helye. Lenne.
a fekvőmotor és segédberendezései miatt hasonlóan szokatlanul van elhelyezve hátul két páros ülés, mint az Euro VI-os Lion’s City-kben,
![dsc_2006.jpg](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_5cff9711016a4084a4c52e161c21ead6~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_5cff9711016a4084a4c52e161c21ead6~mv2.jpg)
a belső utastájékoztató monitorok nem a mennyezethez közel, hanem szemmagasságban lettek felszerelve.
![dsc_2013.jpg](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_b0fea92abcca42f9bb4370736a2d633d~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_b0fea92abcca42f9bb4370736a2d633d~mv2.jpg)
És a külső megjelenéssel kapcsolatban: a folyadékkristályos utastájékoztató kijelzők olvashatósága (napfényben) kritikán aluli (lásd a borítóképet is).
![dsc_2009.jpg](https://static.wixstatic.com/media/c31a8f_a7053637acc548978edc20709515f5f5~mv2.jpg/v1/fill/w_147,h_98,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/c31a8f_a7053637acc548978edc20709515f5f5~mv2.jpg)
A (relatív) fiatal mivoltuk miatt a beszerzés jobb, mint pl. újabb, 15-18 éves svájci Citarók megvásárlása, viszont továbbra is új busz kell Budapestre/a BKV-nak. Az átmeneti megoldásként megálmodott (és annak valóban kiválóan ideális) használtbusz-vásárlás mostmár korántsem átmeneti, illetve mindenképpen egy hosszabb átmeneti időszak. (Az elsőként, 2009-ben vásárolt Van Hool AG318-asok egy-két kivétellel, de azóta is futnak.)
Források:
[1] A KD Autotrolej d.o.o. igazgatótanácsának határozata az ügyben (horvát nyelven; PDF, 312 kB)
[2] Marinko Glavan: Autotrolej pobijedio Mercedes: Riječki prijevoznik uspješno okončao višegodišnji sudski spor (“Az Autotrolej legyőzte a Mercedest: a rijekai cég többéves pereskedés után nyert”; novilist.hr, közzétéve: 2016. december 2., hozzáférés: 2018. május 6.)
[3] IHO – Csuklós Mercikkel erősítenek Debrecenben (közzétéve: 2017. április 16., hozzáférés: 2018. május 6.)
[4] Laczkó Kornél: Műszaki problémák miatt visszavásárolt használt buszok kerültek a DKV-hez (vagy.hu – Új Folyam, közzétéve: 2017. április 16., hozzáférés: 2018. május 6.)