• Sonfalvi Aron

Arnhem

Frissítve: nov 17

A szokásosnak mondható Centraal Stationtól indultam el, és a korábbi városlátogatásokhoz hasonló 30-70 arányban város- és „járműnézés” volt az előirányzott terv. Gelderland tartomány fővárosa, a Lek folyó mentén terül el (számos kisebb csatornával szabdalva persze), mintegy 150 ezren lakják. A beépítettsége talán a legérdekesebb látnivalója: pár száz méteren belül (!) a belvárosból kijuthatunk egy csatorna partjára, ahol állatokat legeltetnek. (A „valódi” látnivalói: két állatkert és egy falumúzeum, valamint egy hatalmas stadion.) A másik irányba indulva pedig egy hatalmas, nagy-britanniai parkokat megszégyenítő zöldterületbe futhatunk bele, szintén pár perc sétára a város központjától, szóval ezek ilyen arnhemi abszurditások.


Meg persze a futurisztikus belsőépítészettel bíró Centraal Station önmagában egy látnivaló. 

Egy pillanatig Nagy-Britanniában éreztem magam.


Centraal Station és alatta a troli- és buszvégállomás.

A belvárostól mindössze néhány száz méterre készült mindkét fénykép. Élhető város.


A város maga egyébként több ponton is Szegedre emlékezetett (a John Frostbrug nagyon hasonlít a Belvárosi hídra és a város méretei + fekvése is nagyjából egyeznek az alföldi várossal). Kis keresés után rátaláltam, hogy másnak is beugrott ilyen párhuzam korábban már.


A városban működik Hollandia egyetlen trolibuszüzeme. Volt az országban még kettő (Nijmegenben és Groningenben), ez utóbbiak a ’60-as években megszűntek. Itt viszont virágzik az üzem 6 vonallal, 1949 óta rendületlenül. A szolgáltató változik esetenként (2009-től Novio [Connexxion], 2013-tól Breng), a hálózat mérete kis mértékben változott, én is találtam felhagyott (félig leszakított felsővezetékes) részeket (Meldestraat), de ismét kilátásban van a régebbi felhagyások újra bevonása.

A trolihálózat ma. Térképet készítette: Corné Prank.


Egy kis infrastruktúra, telep, és szerkocsi.


A szolgáltató (Breng) nem csak „hagyományos” közösségi közlekedést kínál: a breng flex taxirendszerű-szolgáltatást nyújt egy appon keresztül, konstans áron (3,50 €). Ebben a szolgáltatásban Fiat Ducatóval vagy Hyundai Ioniq-kal szállítják az utasokat.


Nem vagyok csak és kizárólagos trolibusz-rajongó, de ez az üzem nagyon megtetszett. Hosszú, átmérős viszonylatok, korrekt járműpark, jó követési idők és aránylag nagy megállótávolságok jellemzik. Ezekkel és a zárt pályával valódi versenyképességet nyújtanak az egyéni közlekedéssel szemben.


A járműpark napjainkban Rába Berkhof Premier AT 18-ból és Hess Swisstrolley 3-as változatából állnak (illetve a 4-esből, csak a 3-as külső megjelenésével). Elsőként 2009-ben vásároltak 9 darabot, majd 2012-ben további 31-et rendeltek, melyek közül az utolsó 10 darab leszállítása idén történik meg, így sikerült belefutni festékszagú trolikba is.  A Hess-ek egy 50 kW-os aggregáttal is fel vannak szerelve, így probléma esetén (utasokkal a fedélzeten) is képesek helyváltoztatásra. Nem túl sietős tempóban, és a hangjuk egy rossz kávédarálóra hasonlít ilyenkor, ahogy a Berkhof troliké is – ezekben is van egy kis aggregát. A felszabaduló Berkhof trolik egy részét Litvániába (Kaunas városába) értékesítették tavaly.

Örültem, hogy még belefutottam Berkhof trolikba is. Az opciós Hess-ekkel ezek mind eltűnnek, várhatóan még idén. 

A trolibuszok lefedik a város jelentős részét, azonban rajtuk kívül autóbuszokra is szükség van. Nijmegen aránylagos közelsége miatt (kb. 30 km) sok helyközi járat közlekedik oda (és persze vissza is), valamint a környező kisebb településekre is kimennek helyi járatok – összesen hét helyi viszonylat van. Előbbieket a Syntus Gelderland végzi – VDL Ambassador 200-asokkal – a helyi járatok pedig kevés kivétellel MAN NL283 CNG-vel üzemelnek a Breng cégjelzése alatt. A kevés kivétel nagyjából egy tucat Ambassador, amire a reggeli csúcsban van szükség. Nijmegenben ugyancsak ők szolgáltatnak (ugyanezen MAN-ekkel és csuklós Citarókkal), nyomokban Arnhemben is fel-feltűnik olykor utóbbi típus. A koncessziójuk 2022-ig szól Arnhem és Nijmegen területén.

Helyi és helyközi buszok.

 

Amire viszont nem jöttem rá, hogy van-e jelentősége az MAN-ek színbeli különbségének (egy részük kék-fehér, egy részük rózsaszín-fehér). Eleinte helyközi-helyi felosztásra gondoltam, de ez a feltételezés kizárásos alapon nem bizonyult helyesnek. Kis keresés után azt találtam, hogy a kékek arnhemiek, a rózsaszínek nijmegeniek (helyi és helyközi egyaránt), a közelség + átjárás miatt pedig keveredik a flotta.

A "hatalmas" dilemma tárgyát képező eszközök és színeik egy képen.

A közlekedési elemek, amelyek a korábbi hollandiai beszámolókban megjelentek már (mint: zárt buszsávok mindkét irányban, külön lámpavezérlés, előnyben részesítés, pontos utastájékoztatás) itt is tetten érthetőek. Ami extra volt az előzőkhez képest, az a keresztező gyalogos/kerékpáros forgalom részére kialakított lámpa és hozzá társuló hangjelzés. (Érzékeli a közeledő nagyméretű járművet, és hangjelzés + villogással figyelmeztet az átkelés veszélyességére.)

"Let op bus" - vigyázz, busz!



9 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0