Seregélyes helyi járat
Frissítve: 2020. dec. 6.
A település Székesfehérvártól dél-délkeletre fekszik, mindössze néhány kilométerre. A 62-es út szeli átlósan ketté, így számos helyközi (illetve távolsági) járat biztosít könnyed eljutási lehetőséget – legalábbis a főút vonzáskörzetében. De a tagoltsága miatt (közigazgatásilag idetartozik még Szőlőhegy és Elzamajor is, utóbbi helyen tsz. volt, manapság pedig omladozó épületek a területen illetve annak egy részén még Elza-Major Kft. tevékenykedik), valamint a nagy(obb) távolságok miatt itt is rendelt az önkormányzat helyi járatot.
A helyi járat először 2001-ben indult, s egészen 2005-ig végezte a Helyibusz 2001 Kft., egy Ikarus 260-assal és egy Ikarus 263-assal [1]. Az ezt követő években több 260-as is megfordult a településen hosszabb-rövidebb időre – olykor egyszerre kettő is, noha a járat egy járművet igényel – ilyenek, mint:
LPY-667 (ex-EZW-452) – ez volt a (majdnem) stabil kocsija a helyi járatnak, egészen az O405N-es érkezéséig (2014);
AFC-194 – a területileg illetékes Volántól kiszuperált gép is futott egy ideig helyiben, maszekként;
ELK-694 – egyetlen kép ismert róla az interneten [2], legalábbis helyi kontextusban (2011-es felvétel);
AOA-567 – ez pedig Örkény helyi járat törzsjárműve, ám 2012-ben egy ideig itt közlekedett, mígnem az LPY-667 visszakerült).

Ikarus 260.32 - AFC-194. Fotó: Balázs1a.

Ikarus 260.43 - LPY-667; ex-EZW-452 (Körös Volán), úton Elzamajor felé.

Ikarus 260.32 - AOA-567. Fotó: Balázs1a.
Az alacsony padlósok a nagyközséget is elérték 2014-ben, ekkor egy világoskék Mercedes O405N (MMR-872) került kiadásra, de sokáig nem közlekedett, őt követte egy O407-es (MZM-411). És legfrissebbként egy Hess-Volvo B7L (CO-BOLT 2) rója az utakat, melyet Svájcból szereztek be használtan (ex-ZH 687452, AHW Horgen). Jelenleg a kapuvári székhelyű Sereg-Kapu Kft. végzi a személyszállítást [3].

Mercedes-Benz O405N - MMR-872, ex-Flughafen München.

Mercedes-Benz O405NÜ - MZM-411. Ez a különjáratos/tartalék jármű volt. Fotó: Balázs1a.
Aki előretervezetten utazna a helyi járaton, annak felhívom szíves figyelmét, hogy a menetrend nem csupán tájékoztató jellegű – és még iránymutatásnak is halvány – ugyanis a járat kizárólag az iskolások szállítását végzi, reggel 7 óra körül érkezik az iskolához, és 13:45-kor indul onnan délután, ahonnan elsőként Elzamajor felé halad. A pontos útvonala térképen alább, illetve a menetrendje.
A menetrendet nem vitték túlzásba, így én szétszedtem részekre a járatokat:
Viszont amint azt említettem, a járat tulajdonképpen (döntően) iskolabuszként funkcionál csak.

Intermodalitás a'la Seregélyes: vasútállomás bejárati útján lévő buszmegálló, fordulóval.
* * *
2019 szeptemberében a járaton egy ex-svájci Citaro közlekedik (RHL-460). A piros Hess (NTL-293) meghibásodása miatt visszakerült a TTP-hez. A 2017-ben beszerzett sárga Hess (ex-PostAuto, PAZ-476) a szerződéses iskolajáratot végzi, mely azonos időpontban indul az iskolától a délutáni helyi járattal (16:05).

RHL-460 halad Elzamajorból a település központja irányába.
A település helyi járatán szolgál a korábban V-Busz Kft-nál Veszprémben közlekedett Neoplan Centroliner (REM-848), új rendszámmal: RTT-714.

2020 júniusában a helyi járatos flotta Seregélyesen.

Neoplan Centroliner (RTT-714) járatban 2020 októberében. Fotó: Aaron-Művek.
Források:
[1] Balázs1a oldala (webarchive.org)
Seregélyes honlapja
Comments