Aron Sonfalvi
Köln
Frissítve: 2020. nov. 17.
Harmadjára látogattam meg a dómjáról híres német várost, ezúttal az elektromos VDL-ek kipróbálásának reményében.
A város közösségi közlekedését tekintve itt is inkább a kötöttpályás rendszer van előnyben szemben a buszokkal, utóbbi formával kevesebb helyen lehet nagyobb számban összefutni, míg a TramTrain-szerű villamosokkal szinte minden utcasarkon, vagy éppen aluljáróban. A villamosok behatóbb taglalását ismét meghagyom az azokkal mélyebben foglalkozónak (1, 2).
Ettől függetlenül már 2013-as látogatásomkor is több villamost örökítettem meg a városban, mint buszt (utóbbiból egyet sem). Nem mintha kirívó lenne a flottájuk a német átlaghoz képest: MAN Lion’s City (G), faceliftes Mercedes Citaro. Viszont, amiben kirívóak, hogy sok kisebb céggel együtt végzi a KVB a buszos szolgáltatást (többel, mint pl. az ASEAG teszi Aachen-ben). Néhány cég a teljesség igénye nélkül (olykor semmiféle cégjelzés nem volt a buszon, így nem tudtam kideríteni, kié-mié): RVK, Wiedenhoff (elővárosi járatokon), Schillinggruppe (pl. 132-es járat) vagy a K.B.S. Busreisen, szintén a 132-esen, méghozzá egy pár hónapos Euro VI-os MAN Lion’s City G-vel, mely teljesen új dizájnt kapott a korábbi szériá(k)hoz képest…részben feketített homlokfal + a krómléc az oroszlánnal a szélvédő alatt.
Az elektromos VDL-ekből 8 darabot vásároltak, ezek egyöntetűen a 133-ason járnak, de egyelőre csak hétköznap, hétvégén dízelbuszok járnak továbbra is. 2016 decemberére tervezik a teljes átállást elektromos üzemre. Azért „elszórt morzsákat” találtam, hogy jó helyen járok a Breslauer platz környékén. Nem volt kétséges, hogy mi az, amikor kiszúrtam messziről. Csak hiányoltam a rácsatlakozott 18 méteres fehér-piros vasdarabot. Majd következő alkalommal.
Megállóba telepített töltőpont.
A városnéző buszokba is nyertem betekintést, két céget láttam (CCS Busreisen, Citysightseeing Köln), utóbbi MAN gépészetes Unvi-val és SD200-assal, előbbi MAN SD200-assal és ND 313-assal szolgáltat. Ezeket az SD200-asokat városnéző buszoknak teremtették, bárhova mentem, kisebb-nagyobb számban biztosan belebotlottam a típusba.
CCS Reisen MAN ND a Dóm mögötti utcában.
CCS Reisen MAN SD-je a Severinsbrücke hídfőjénél.
Ez pedig az "unortodox építészet" témakörbe. Mintha a hollandoktól tanulták volna, hogyan kell csinálni...három ilyen monstrum áll a Severinsbrücke-től délre a Rajna partján.
Commentaires