top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Ikarus találkozó | Polgár (2015)

Frissítve: 2020. nov. 18.

Napon történő önaszalás helyett úgy döntöttem, hogy kicsit sajátos Ikarus-találkozóként az odafelé vezető úton is Ikarus-ok „kutatásával” töltöm el időmet, hiszen egy-egy buszállomás még hétvégén is felér egy helyi Ikarus-találkozóval. Nem volt ez másképpen augusztus 29-én sem: több helyen is sikerült egy-egy típussal összetalálkozni, ezekből szemezgettem.


Polgáron idén is megrendezésre került az éves Ikarus-találkozó, melyre ez évben méltán mondhatom, hogy az egyik legváltozatosabb flotta gyűlt össze – és talán a legtöbb busz is idén volt, bár ennek pontosan nem néztem utána. Az odavezető úton tett sajátos Ikarus "találkozó" képekben:

Külföldről is érkeztek „delegációk”: a lengyelek egy Ikarus 280-assal, míg a csehek egy Ikarus 256-ossal tették tiszteletüket a rendezvényen. És egy kakukktojás is volt: egy 200-as Setra törte meg az Ikarus-uralmat Polgáron ezen a napon.

Hazai viszonylatokban is több, érdekesebb, ritkább darab is felbukkant: elsőként volt a rendezvényen Ikarus 543.38M, valamint a BKV Zrt. Kelenföldi divíziója által frissen restaurált Ikarus 284-es is itt debütált a nagyközönség előtt. Szintén elsőként egy Ikarus 521-es is érkezett, ez pedig a Dél-pesti telephely által épült újjá.

És végre sikerült útba ejteni a BDVmot-okat is új szolgálati helyükön. Ugyanis az új Flirt-ök érkezése okán a BDVmot-ok nagy része átcsoportosításra került, többségében a Miskolc-Füzesabony vonalon szaladgálnak.



61 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page