top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Conecto utasteszt

Frissítve: 2020. nov. 18.

Az utasterét akár egy szóval is le lehetne írni: elcitarósodott.

Az utastér összképe elölről.


A 2000-es évek elején bemutatott, olcsóbb, városi autóbusz-család egyre közelebb került a „minőségibb” márkatárshoz, ez főleg a második generáció óta igaz, hiszen addig a Conecto nem volt alacsony padlós. Az utastér is egyre közelebb került a Citaróhoz berendezés és kivitelezés tekintetében. Eltérések tetten érhetők: más anyagok és megmunkálások (például az ablakok feletti kék, hosszanti rész), illetve az illesztések/eldolgozások sem annyira precízek, mint a mannheimi daraboknál.

Motorsátor - hátsó szélvédő találkozása.


Utóbbi gyengébb mivoltát már ki is kezdték a budapesti utak, a 67-esen rendesen zörögtek a műanyag elemek már kisebb sebességnél is. A fényről LED-es lámpatestek gondoskodnak, melyek – eltérően a C2-estől – középen húzódnak végig a dekoriton.


Valószínűleg az érintős leszállásjelzőkkel (és ajtónyitókkal) negatív visszajelzések voltak, ugyanis már a VT-Arriva Kft. MAN A21-esein sem olyan található, ahogy a Conectókon sem.

Leszállásjelző és ajtónyitó.


Talán gyakori volt a vétlen jelzés, én legalábbis sokszor találkoztam ilyennel. Bár megrendelő kérdése a dolog, de kissé zavaró, hogy ebben is eléggé sötét az összkép az utastérben (sötétszürke dekoritok, fekete alapszínű üléshuzat).

A sötét dekorit.


Menetdinamikailag nagyon csendes, amennyiben nincsen úthiba, alig hallani a motor duruzsolását, csak a gumi-aszfalt kapcsolat ad ki némi „zajt”. Csendesen és nyugodtan suhan, de ha hirtelen kell előzni, érezteti hatását egy visszaváltás kíséretében a hátsó sarokban megbúvó 299 lóerős, 1 200 Nm-es maximális nyomatékú OM 936 LA jelű motor.

A '006-os 67-esen útban Örs vezér tere felé.


Kívülről a második generáció bemutatása óta nem sok változtatás történt: a kötelező LED-es menetfény bekerült a ködlámpa egykori helyére, valamint az Euro VI-os motor miatt több segédberendezés szükséges, melyek egy része a tető hátsó részére került.

Hátulról az egyik.


Bár nem tudom, hogy extra felszereltség-e, de került rá víz- és sárfelverődés-csökkentő „kefe” a kerékjárati ívekbe, ez mindenképpen pozitívumként említendő.

"Önkoszolás" elleni védelem.


Remélem, a tenderben foglaltatott további 60 darabot is sikerül megvásárolnia a BKV-nak.


2008-ban már tesztelte a cég a típust, sajnos akkor forrás hiányában nem volt beszerzés belőle, képen az akkori tesztalany az új munkahelyén.



196 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page