top of page

Nógrádi 266-os túra | CCV-442

  • Szerző képe: Aron Sonfalvi
    Aron Sonfalvi
  • 2017. márc. 14.
  • 2 perc olvasás

Frissítve: 2020. nov. 17.

Kivártam egy kicsit a kirándulás bejegyzésben történő utólagos megörökítésével, nem titkolva, hogy esetleg más járműves blog(ok) teszik meg ezt – idáig nem láttam nyomát az időnként felcsapott blogokon, habár szívesen pörgettem volna más szemszögéből végig az aznapi eseményeket.


Utasként először vettem részt ilyen keretek között egy úton – egy korábbi hasonló, csak 280-assal megtett utat helyenként már dokumentáltam és itt is megpendítettem. Természetesen egész más így, harminc-negyven hasonló érdeklődésű illetővel egy fedélzeten utazni a kultikussá vált járművön, mint autóval itt-ott megállni és bevárni. Nógrád megye pedig legalább olyan kiváló helyszíneket rejt egy-egy fotóhoz, mint Borsod. Ezeket a szervezők elég jól fel is fedezték, s megtervezték, ezúton is köszönet illeti őket.


Az útvonal és megállások: Salgótarján, Öblösüveggyár – Salgótarján, sütőgyár – Somoskő, faluközpont – Somoskő, főút – Somoskő, faluvége/-eleje – Somoskőújfalu, országhatár – Cered, országhatár – Pásztó, puszta közepe – Cered-Tótújfalu – Zabar környéke – Zabar, faluközpont – Kazár környéke – Bedepuszta, faluközpont – Bedepuszta környéke – Kőrösi Csoma Sándor emlékpark – Kisterenye, vasútállomás – Salgótarján, autóbusz-állomás.

ree

A helyszín magáért beszél. Első megálló.


ree

Hasonlóan az előzőhöz, árulkodik a háttér a helyszínt illetően.


ree

Itt már kiélezettebb/jobb országismerő skill-ek kellenek a helyszín azonosításához a háttér alapján - akik nem rendelkeznek ilyennel: Somoskő.


ree

Somoskő, fő út.


ree

Kétszáz méterrel az előző kép készültét követően.


ree

Somoskőújfalu, országhatár.


ree

Cered, országhatár. A határokat súroltuk egész nap.


ree

Pásztó térségében egy lankán. A KMKK/Nógrád Volán gondolom örült, hogy reggel egyáltalán beindult a busz, a jármű tiszta állapotban történő átadása ezt követően már luxusnak számított.


ree

Cered-Tótújfalu. Sok településen a napi látványosságként lett elkönyvelve a szokatlan helyeken megálló sárga szekér.


ree

Zabar határában, két mező között felbukkanó ismerős formavilág.


ree

Zabar, faluközpont.


ree

Zabar, Béke út.


ree

Háttérben Kazárral.


ree

Bedepuszta, zsákfalu. Itt még az átlagosnál is érdekesebb jelenség a volán busza, hiszen hosszú évek óta nem közlekedik menetrend szerinti járat a kistelepülésen.


ree

Bedepuszta bekötőút.


ree

Tar melletti Kőrösi Csoma Sándor emlékpark parkolójában.


ree

"Madártávlatból" Kisterenye, vasútállomás felvételi épületével.


ree

5 x 10 W @ 24 V. Szofitás félhomály.


ree

Megkopott, de érvényét nem vesztett matrica az első ajtó mellett.



Néhány hasonló tartalom, más "tollából":



> > > 266-ossal a Galyaságba < < < (Hova megy ez a vonat? blog, közzététel: 2014.10.09.)


> > > Kohószökevények között - avagy a 266/II. rész számú járat < < < (Hova megy ez a vonat? blog, közzététel: 2015.04.28.)


> > > 266/III. - Falukutatás < < < (Hova megy ez a vonat? blog, közzététel: 2015.07.16.)


> > > Busszal, vonattal a Bódva-völgyben (266/IV.) < < < (Hova megy ez a vonat? blog, közzététel: 2015.10.22.)


> > > Ikarus 3 in 1 - sűrűsödő buszfotós túrák, amíg lehet! < < < (Hova megy ez a vonat? blog, közzététel: 2016.07.13.)


> > > 266/VI. - Az utolsó pattogás < < < (Hova megy ez a vonat? blog, közzététel: 2016.09.13.)


> > > 266/VII. - Tél a Csereháton < < < (Hova megy ez a vonat? blog, közzététel: 2017.01.24.)



コメント


bottom of page