• Sonfalvi Aron

CAF Urbos 3/9 utasforgalomban

Frissítve: nov 18

A világ leghosszabb villamosai – a város saját rekordját megdöntve – ismét Budapesten közlekednek. Ezek majd’ két méterrel hosszabbak az előző díjnyertesnél, a Combino NF12B-nél. És miután megkaptak minden engedélyt, március végén az utasok szolgálatába álltak.


Az engedélyek megszerzése eseményekkel kövezett úton haladt: megvolt az első (nem kifejezetten pozitív hangvételű) média-szereplése a típusnak, amikor 2015. november 9-én (még mindig nem tisztázott okok miatt) ráfutott egy Tatra-szerelvényre. Ezt követően rövid kivizsgálás erejéig egyetlen CAF sem közlekedhetett, majd újraindultak a hosszú gépek próbajáratozásai. Emiatt a február végére-március elejére prognosztizált forgalomba állásuk – nem jelentős mértékben, de – csúszott.


Februártól kezdve a hosszúak eltűntek az 1-es vonalról, mint próbajáratok, helyüket a járművezetői oktatás vette át TW6000-esekkel és rövid CAF-okkal.

Március közepén zajlott még az oktatás.


Az 1-esre 12 darabot vásároltak, mely mennyiség nagyjából arra elegendő, hogy (csúcsidőben) nagyjából minden harmadik jármű lesz alacsony padlós a vonalon - ami a 3 perces ilyen időszakbeli követés esetén egészen jó, kb. 9 percenként közlekedő ap-s kiadást hoz magával. Nagy szükség volt már ezekre, ugyanis a reggeli csúcsban február eleje óta - rendhagyó módon - egy Csatolt is be kell szálljon, hogy tartható legyen az igénykielégítés.

Csatolt az utolsó indulása előtt pár perccel az északi végen.


A közlekedésszervező márciusra ígérte a forgalomba állást, melyet (végülis) betartottak: március 31-én az 1-esre egyet forgalomba adtak a tizenkettőből. 

Első érkezés utasokkal a Flórián térre.


Az utastér megegyezik a rövid változattal (ami a formákat, színeket és a kialakításokat illeti), a modulok kialakítása egy kivételével szintén megegyezik, "csak" néhány darabbal több van belőlük.


Az utastere élőben tényleg véget nem érő benyomást kelt, de még nem tudtam olyan fotót csinálni, ami ezt jól szemlélteti. Ennek oka elsősorban a minden ajtóval szemközti területen megtalálható búzaszem-alakú kapaszkodó.




Frissítés [2016.04.21.]: már napi három darab kerül kiadásra.


Frissítés [2016.05.27.]: már napi hat darabbal operálnak.


4 megtekintés

Feliratkozás

A megadott e-mail címre értesítést küldünk, ha új írást teszünk közzé.

 RSS feed

© 2020 BusWorld blog 2.0