top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Hága

Frissítve: 2020. nov. 17.

A többek által Hollandia fővárosának gondolt óceánparti településről néhány gondolat, élmény és fénykép. Den Haag közlekedése néhány képen, a valódi intermodális kapcsolatot biztosító központi állomásukkal.


Hágát, mint várost feldobva azt kommunikálták irányomba első információként (többen), hogy Hollandia fővárosa, amire értetlenséggel reagáltam csak – a „főváros-mizériát” már más is megpendítette. A téves vélekedésre talán az adhatja az alapot, hogy a parlament (Binnenhof) és a kormányzási központ is Hágában van 1584 óta. A város nem különösebben nagy, két miskolcnyi lakosságú, viszont területileg annál minimálisan nagyobb: Hollandia vezető Európában a népsűrűségben, ahogy a legváratlanabb helyekre bekanyarintott villamosok tekintetében is.

A történelmi városrész (Grote Markt) kellős közepén, egy templom mellett éppen pályafelújítás zajlik.


A központi állomástól nem messze egy lakóház (!) alatt haladnak át a villamosok.


 Akit jobban érdekelnének a város villamosai...
 Hamster hágai gyorslátogatása 2006-ból

 Innen (is) érkeztek ex-hannoveri villamosok (8 darab TW6000-es) Budapestre. 
Kettő szállítás közben, és egy már a VJSz Kft-nél HB fotóin.

 És a 8 darab hágai TW6000-esnek szentelt külön honlap (!). 

A fő szerep egyébként a villamosközlekedésé a városban (kiegészítve persze a biciklivel és vasúttal), autóbuszvonalból mindössze 8 (!) található, ezeken egységesen CNG-üzemű MAN Lion’s City-k közlekednek. Az üzemeltető mindkét közösségi közlekedési eszköz esetében a HTMbuzz, ők 2012. december 9-e óta látják el koncessziós szerződéssel a közlekedést. A helyközi közlekedésben a Qliner (Volvo 8900) és a Connexxion (MAN Lion’s City CNG) vesz részt, illetve Rotterdamból az Arriva (nagyrészt VDL Citea) és az R-NET (Volvo 8900, VDL Citea) jönnek át. Ezek a cégek már korábbi bejegyzésekben szerepeltek jellemző buszaikkal együtt.

MAN Lion's City CNG kétféle gúnyában a városban. A fantáziadús fényezés itt nem érte el a céget, ellentétben több másik holland céggel.


A futurisztikus, maximálisan funkcionalista és a maga módján gyönyörű nem rég átadott új átépített központi állomáson (Den Haag Centraal) a villamosokról közvetlenül lehet átszállni a vasútra, illetve a buszra. Érdekes, hogy a autóbusz-állomás viszont elég „lepukkant” ugyanitt.

Érkezik a villamos az emeleten. 


Építészetileg a jelenlegi pályaudvarhoz nem passzoló, minimalista autóbusz-állomás a vasút- és villamosállomás közvetlen szomszédságában.


A villamosok nem teljesen beskatulyázott (szószerint vett) villamosok: nem véletlenül közlekedtek itt is a Düwag TW6250-esek, amíg el nem adták Budapestnek őket. A belváros számos pontján (pl. Grote Markt) lebukik a föld alá, és amolyan „könnyű metróként” halad tovább. És bőven elhagyják olykor a városhatárt is: akár Delft-ig el lehet menni villamossal, szóval magyar értelemben vett HÉV-ként is funkcionál. (Delft szinte egybeépült Hágával, de külön település, hazai analógiaként talán Budapest és Budaörs közelsége/egybeépítettségét lehetne felhozni.) A jegy- és bérletrendszer az országosan (!) használt OV-chipkaart itt is.


Füvesített pályaszakasz a Kuyperstraat-on.


A város élhetősége vetekszik a korábban szintén röviden taglalt Arnhemmel, melyet talán annyival megelőzi, hogy még több és nagyobb parkok (pl. Haagse Bos, Koekamp) találhatók 5-10 perc sétára közvetlenül a zsúfolt belvárostól. A zsúfolt belvárosban a forgalomszervezés itt is kiemelkedően jó, torlódás még a kora reggeli órákban is elenyésző/elviselhető az autók számához képest. Szintén kiváló kikapcsolódási lehetőség az óceán partja, amelyet általában egy kisebb parkon és töltésen át lehet elérni. Ezekben szabadon közlekedő bölények között lehet sétálni (elektromos kerítés van a park körül), noha meglehetősen félnek az emberektől, így ritkán látni.

Virtuális képeslapok Hágából.




Frissítés [2019.10.05.]: tévesen szerepelt, hogy az R-NET alvállalkozója lenne a HTM-nek. Az R-NET egy szolgáltatási rendszer, melyet a térségbeli önkormányzatok hoztak létre egységes színvonal biztosítása végett 2015-ben. A buszos szolgáltató a HTMBuzz (HTM + Qbuzz) a városi viszonylatokon , míg a villamosokat a HTM biztosítja.



49 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page