Aron Sonfalvi

2018. nov 4.

Ikarus C63.13 | JMF-659

Frissítve: 2020. nov 16.

Összesen három C63-ast gyártottak, melyek közül ez a második elkészült darab volt. A későbbi GTU-551, majd (jelenleg is) JMF-659-es rendszámmal közlekedő busz 2-2-2 ajtóképletű bolygóajtós. Különlegessége a második ajtó helyzete (előrébb helyezkedik el), mely a nagyobb helyigényű DAF GS160M motor miatt lett ilyenformán megoldva. Városi busz létére manuális (6+1 sebességes ZF) váltóval üzemel gyártása óta.

1998-as elkészültét követően még abban az évben nyáron egy moszkvai kiállításon többedmagával részt vett, azonban különösebb érdeklődést nem mutattak irányába. 1998 novemberében az Alba Volán Rt. állományba vette, és Székesfehérvár helyi járatain szolgált 2007-ig. Ekkor átcsoportosították Dunaújvárosba (a megyeszékhelyre érkező DAB buszok miatt feleslegessé vált), ahol megkapta a sárga-zöld helyi fényezést.

2012 novemberében a 35-ös járaton.

2013-ban Kisapostag határában…

A manapság látványosan lehervadt C63-as univerzális tartalék szerepét tölti be (helyi + helyközi üzemágnál egyaránt bevetik), viszont „senki sem szereti”, mert:

  1. lomha,

  2. botváltós,

  3. helyi járaton a műszakváltáskor a befogadóképessége nem kielégítő.

Az idő vasfoga – húsz év nyomai a C63-ason.

A vasmű épülete előtt.

“Úton” c. mini-fotósorozat #1.

Kokszvegyészet, aut. ford.
 
Hiányzik a lámpafészek…

Kokszvegyészet, aut. ford.
 
Beszállás!

Autentikus Dunaújváros: kokszvegyészet, bekötőút.

Autentikus Dunaújváros #2: sárga-zöld busz és panelházak.

Az őszi fák nem jártak a csúcsra színvilág tekintetében: Dunaújváros, kikötő.

50 éves az Alba Volán.
 
Jövőre 70 éves lenne, csak közben KNYKK-vá vált.

Helyis fényezés “ma és tegnap”.
 
Az új fényezés kétségtelenül gazdaságosabb, de silányabb is. Viszont a megyeszékhelyről átcsoportosított buszok esetén nagyon flottul megoldották a gyors “városváltó” fényezést.

Bernátkút, háttérben a pálhalmai bv. egyik tagintézménye.

Korlátok mindenhol.

Mélykút (illetve Mélykút puszta). 
 
A második-harmadik ajtó között már megsárgult, illetve a karosszériára ráégett hirdetés a bevezetőben látott képek alapján minimum 6 éve van a buszon…

Perkáta.
 
Reál Élelmiszer, telefonfülke, buszmegálló – vidék, helyi fényezésű busszal.

“Úton” #2.

Sárosd, vasútállomás; hétvégi kintalvós 256-ossal.

Hantos, templom.

Nagylók, vasútállomás.

Nagylók, vasútállomás. Végre egy minimális őszi színvilág.

Nézőpontok: alsó…

…távoli…

…és vonatkeresztezős.
 
A Flirt a tökéletes fotók miatt inkább visszatolt és újra elindult.

Az első – bár elég szerencsétlen beállítású – igazi őszies kép. Sárga-zöld-sárga.

“Úton” #3.

Kisapostag, aut. ford. és az igényesen felújított + nonfig kidekorált esőbeálló.

“Úton” #4.

Néhány sárga fa a háttérben Daruszentmiklós határában. Meg egy C63-as, még mindig.

Félhomályos utastér.

Néhány további random részletfotó.

Hasonló beszámoló készült néhány hónapja az egyik 435-ösről is.


 
Köszönjük a SLV-nak a szervezést!
 

#KNYKK #közlekedés #IkarusC6313 #ikarus #Ikarusbus #IkarusC63 #JMF659 #ikarusclassic #képriport #dunaújváros #Dunaújvároshelyi #busz #GTU551 #városibusz #autóbusz #albavolán

    3340
    0