Aron Sonfalvi

2016. ápr 9.

Iskolajárat Ausztriába | ÉNYKK Zrt.

Frissítve: 2020. nov 18.

A járat Szombathelyről indul, ahonnan a 89-esen úton haladva a bucsui határátkelőnél lép át Ausztriába, majd onnan a 63-ason úton tart tovább Oberwart (Felsőőr) felé. Felsőőrön a Steinamangerer Strasse-n halad végig egészen a település központjáig, ahol a Schulgasse-n balra fordulva eléri az úticélját – a kéttanítási nyelvű gimnáziumot. Ezt követően a két busz nem olyan messze kiáll egy murvás helyre, egészen a délutáni járatukig itt pihennek.

A két indulás Szombathelyről 6:15-kor és 6:35-kor van (általában), de minden hónap első szombatján van egy 7:30-as indulás is. A 6:15-ös indulás 7:01-kor érkezik az iskolához – a pontosság kiemelten fontos, ugyanis több továbbutazó nebuló is akad, akiknek 7:05-kor indul a következő járatuk. Pontos menetrendet itt lehet böngészni, díjtáblázattal együtt.

A korábbi járatot az cég egyik (viszonylag) friss zászlóshajója végzi (NAU-613), a későbbit (melyen több utas van ezért nagyobb befogadóképességű buszt is igényel) az egyik, mintegy két éve használtan vásárolt Setra S 319 UL (MWA-406) végzi.

Az Irisbus Evadys esetében én ugyan pazarlásnak vélem, hogy egy Tempo 100 minősítésre alkalmas járművet egy ilyen rövid, és hosszú kiállással rendelkező járatra tettek be. Nemzetközibe értelemszerűen nem küldhetnek Ikarus 256-ost, talán még az E95 is koros e tekintetben, de a frissen felújított és gyönyörűen rendbe tett (korábban) szombathelyi E98-as ideális lenne egy ilyen feladatra. Bár elképzelhető, hogy életkora miatt már nem teheti ki kerekeit az országhatáron kívül.

Az említett E98 gyönyörűen fényezve.

    860
    0